A Parlamentnél folytatódik a Hősök terei tüntetés
A teret zsúfolásig megtöltő tömeg az államfőnek küldött kiáltványban követelte az előrehozott választások kiírását. A köztársasági elnöknek motoros futárok vitték a dokumentumot, amelyet az elnöki hivatal munkatársa vett át. Az egyik szónok azt kérte a résztvevőktől, hogy ha Bajnai Gordont megválasztja a parlament, akkor mindaddig térjenek vissza a Kossuth térre, amíg el nem érik követeléseiket.
Kettő óra óta folyamatosan mennek a beszédek, húsznál többen beszéltek, köztük Makovecz Imre építész, Jókai Anna író, vagy az egri kórházvédők képviselője. A szervezők arról beszélnek, hogy félmillióan jöttek össze. Most már kevesebben vannak, mert az elmúlt egy órában kicsit ürült a tér. Amiről beszéltek, az természetesen leginkább az előrehozott választások voltak. Ezt követelik, olyannyira, hogy levelet juttattak el a Gój Motorosok útján a köztársasági elnöknek. Erről meg is szavaztatta egyébként a jelenlévőket Csizmadia László, a rendezvény egyik szervezője. Azt kérték levelükben Sólyom Lászlótól, hogy az országgyűlés plenáris ülésén is adjon hangot azon álláspontnak, amely szerint a jelenlegi erkölcsi és politikai válságból csak a parlament feloszlatása és az előrehozott választások mielőbbi kiírása jelenthet kiutat.
Egyes internetes portálok szerint a tüntetők addig nem mennek el a térről, amíg ki nem írják az előrehozott választást, tudósítónk szerint azonban ez nem pont így hangzott el, arról volt csupán szó, hogy várják a köztársasági elnök válaszát, és addig nem mennek haza, ameddig Sólyom László nem válaszol. A Gój motorosok fél öt körül visszaértek a térre, és elmondták, hogy átadták a Köztársasági Elnöki Hivatal egyik munkatársának a levelüket. Ezt, úgy tűnik, tudomásul vették, és beszélt nem régen Fritz Tamás a rendezvény egyik fő összehívója, aki megkérte a jelenlévőket, hogy minden eszközük legyen törvényes, először gyűltek össze, de nem utoljára.
Ami még talán fontos lehet: ma a legnagyobb füttyöt Bajnai Gordon neve kapta. Sokszor elhangzott, hogy a Hajdú Bét ügy miatt és több ember haláláért tartják felelősnek. Eléggé felpaprikázódott volt ekkor a tömeg. Az egész rendezvényről az mondható el, hogy inkább optimisták és békések voltak a megjelentek, és ami még elhangzott itt, és talán ez az optimizmusukat mutatja, hogy arról beszéltek, hogy nyár közepére, amikor is reményeik szerint megrendezik az előrehozott választásokat, az lesz a legnagyobb kérdés, hogy a Fidesz vagy a Jobbik vezesse az országot.
(Krónika)