Juhász Hajnalka (KDNP) felszólalásában felhívta a figyelmet arra, hogy az EU intézményi működését alapvetően meghatározó összeférhetetlenséget és pártatlanságot az Európai Parlament LIBE (Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi) bizottságának is be kell tartania és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az uniós szervezetek részrehajlás nélkül intézzék ügyeit.

Hirdetés

Ehhez képest a LIBE-bizottság Magyarországra látogató küldöttségében a magyar ellenzéki Momentum európai parlamenti képviselője, Donáth Anna is részt vett, ezzel megkérdőjelezve a testület elfogulatlanságát, pártatlanságát, objektivitását és a valós tények megismerésére irányuló szándékát – rótta fel.

Megjegyezte, az Európa Tanácsban még a szomszédos ország politikusa sem lehet tagja egy-egy ilyen bizottságnak.

Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára válaszában úgy fogalmazott: Brüsszel és „Soros György álciviljei” újabb ürügyet találtak arra, hogy Magyarországot támadhassák. A LIBE hemzseg az olyanoktól, akik „futószalagszerűen valótlan jelentéseket gyártanak Magyarországról és Lengyelországról” – tette hozzá.

Korábban írtuk

Rámutatott: az EP eljárási szabályzata nem engedi meg, hogy az úticél országból képviseltesse magát bárki a küldöttségben, ezért a delegáció összetétele súlyos összeférhetetlenségi kérdéseket vet fel. Így borítékolható, hogy átpolitizált és a tényeket teljes mértékben nélkülöző jelentés van készülőben a LIBE-bizottságban – mondta.

Az államtitkár kijelentette: a kormány továbbra is a magyar emberek akaratát kívánja érvényesíteni, akik nem kérnek az LMBTQ-propagandából és a bevándorlók erőszakos betelepítéséből.