Fotó: Vogt Gergely/Demokrata
Fotó: Vogt Gergely/Demokrata
Hirdetés

Vári Attila azt mondta, polgármesterré választása esetén minden pécsi polgár törekvéseit, álmai megvalósulását szeretné segíteni, mindehhez azonban „tudnia kell, mely területen és milyen típusú döntéseket várnak a pécsiek leginkább”.

A jelölt hangsúlyozta: a kérdőív – amelyeket csütörtöktől postáznak minden egyes pécsi háztartásba – egyszerre javaslat szövetség megkötésére a pécsiekkel és a becsületes, közös munka első lépése.

Szerinte egy város csak „akkor mondhatja magát a 21. század győztesének, akkor kerülhet ki bajnokként a körülötte folyó küzdelmekből, ha megválasztott vezetői becsületesen dolgoznak, szövetségeket kötnek, és meghallgatják az embereket, tevékenységüket az igényekre szabják”. Hozzátette: olyan politikában, programban hisz, amelyet az emberek alkotnak meg.

Vári Attila ígéretet tett arra, hogy megválasztása esetén a pécsiekre való odafigyelés, a közös munka velük lesz polgármesterségének középpontjában. Ezt jelzi az is – folytatta -, hogy összefogtak a „valódi civilekkel”, és a város megbecsült polgárai közül választották ki jelöltjeiket.

Reményét fejezte ki, hogy minél több pécsi tölti ki a kérdőívet hovatartozástól függetlenül, és így minél több pécsivel köthet szövetséget.

A válaszok alapján készül el a pécsiek közös programja „azért, hogy Pécs bajnok legyen, a pécsiek győztesek! Mert ez a legfőbb célom!” – mondta Vári.