Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Hirdetés

Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön jelentette be, hogy a kormány visszavonja azt a korábbi döntését, amely középfokú nyelvvizsga meglétéhez kötötte a felsőfokú tanulmányok megkezdését. Szavai szerint számos szervezet kérte ezt, a többi közt a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája, a roma szakkollégiumi hálózat, valamint a nyelvtanárok egyesülete. Gulyás Gergely közölte: az intézkedés bevezetése egyes ágazatokban komoly nehézséget jelentett volna, és példaként az óvóképzést és a mezőgazdasági felsőoktatást hozta.

A szakszervezet csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében felidézte: korábban több nyilatkozatban, tárgyaláson (például a Köznevelési Érdekegyeztető Tanács ülésein) is határozottan kérték: törölje el a kormány a kötelező nyelvvizsgát, amelyet a felsőoktatási tanulmányok megkezdéséhez követelt meg.

A PSZ egyetért azzal, hogy a fiatalok egyre nagyobb arányban beszéljenek legalább egy idegen nyelvet, ugyanakkor a kormányrendelet olyan elvárásokat támasztott a diákokkal szemben, amelyekre a közoktatás nem készíti fel őket. Jelenleg az idegen nyelv oktatásának követelményei nem fedik le a nyelvvizsgák követelményrendszerét – írták.

A PSZ szerint a középfokú nyelvvizsga követelménye elzárja a felemelkedés útját a hátrányos anyagi helyzetben lévő diákok elől, hiszen a nyelvvizsga megszerzéséhez különórákra kénytelenek járni a tanulók, márpedig ezt sok család nem engedheti meg magának. Az iskolai nyelvoktatás egyébként is reformra szorul, a PSZ szerint ezt az állami finanszírozású kéthetes külföldi tanulmányút sem képes önmagában pótolni.

A PSZ többször egyértelművé tette: a pedagógusképzést is ellehetetleníti a kormányrendelet, hiszen például 2016-ban a felsőoktatásba felvett tanulók alig több mint felének (55 százalék) volt nyelvvizsgája, míg a pedagógusképző intézményekbe jelentkezőknél ez alig haladta meg a 40 százalékot, és azóta sem történt érdemi javulás – írták.

A kormány döntését üdvözölte a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája is.