Fotó: ShutterStock.com/Photographee.eu
Hirdetés

A legutóbb február 16-án számolt be az origo.hu egy megrázó bűncselekményről. Három férfi megerőszakolt egy kislányt Szolnokon. „Letartóztatásban van és ott is marad a két elkövető, akik segítettek a harmadik társuknak lefogni a kislányt. Az aktust a harmadik, egyelőre még ismeretlen bűntárs videóra vette, a felvételt pedig elküldte az egyik férfinak, aki az anyagot a mobiltelefonján tárolta.”

Tavaly nyár óta gőzerővel folyik a hazai és nemzetközi baloldal támadása a gyermekvédelmi népszavazás ellen, miután a parlament tavaly nyáron elfogadta a 2021. évi LXXIX. törvényt a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról.

Márki-Zay Péter, a baloldal miniszterelnök-jelöltje többször kikelt a gyermekvédelmi népszavazás ellen: először aberráltnak nevezte a fideszeseket, majd értelmetlen kútmérgezésnek a népszavazást, és még az is elhangzott a szájából, hogy szerinte a Fidesz folytat szexuális propagandát. Azt is mondta, hogy széttépetné a szavazólapokat, hatalomra kerülésük esetén pedig eltörölné a törvényt.

Politikai döntésnek, a gyermekvédelmi törvény miatti újabb politikai nyomásgyakorlásnak nevezte Varga Judit igazságügyi miniszter az Európai Unió Bírósága által múlt szerdán bejelentett döntést. Utalt arra a nyílt, nemzetközi vitára, amely a jogszabály körül kialakult.

Korábban írtuk

Röviden arról van szó, hogy a magyar jogalkotók nem szeretnének abba a csapdába beleesni, hogy a jogállamiság homályos, meghatározatlan és tetszés szerint tágítható keretei közé beemeljék a bűnelkövetőket, őket védve az áldozatok helyett, akik a jelen jogszabály értelmében kiskorú gyermekek.

Brüsszel azonban egyre inkább közelít Delphine Lecompte belga költőnő álláspontjához, aki szerint a pedofilok marginalizált, kiszolgáltatott csoportját a tisztességes moralista közösség évek óta beteges söpredékként kezeli. Szerinte nagyon veszélyes a pedofilokat démonizálni és elhallgattatni. Ily módon a pedofil a bűnözés illegális és ferde helyzetébe kényszerül. „Azt hiszem, bölcsebb lenne megismerni és elfogadni a pedofilokat. És elfogadni, hogy a pedofília mindannyiunkban megtalálható” – tette hozzá.

Tessék? Talán arra tetszett gondolni, hogy avassuk szentté őket? Netán az LMBTQ…-betűsort egészítsük ki egy P-betűvel? Erre megy ki a játék?

Erre a provokációra csak egyetlen, világos válasz adható: Hagyják békén a gyermekeinket!

Közben Oroszországban január végén írta alá Vlagyimir Putyin orosz elnök azt a törvényt, amelynek értelmében a pedofilokra életfogytig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

A magyar közgondolkodás is mélyen megveti az ösztönök tárgyává alacsonyított, védtelen gyermekekkel való szexuális visszaélést, és még bűnözői körökben is elítélik és a börtönhierarchia legalacsonyabb szintjére taszítják a kiskorúak szexuális ragadozóit. Ebben ma is teljes a konszenzus, ugyanakkor a bűnelkövetők módszerei az elmúlt évtizedekben sokat változtak. 

Az Országos Gyermekegészségügyi Intézet a 2000-es évek elején úgy látta, hogy Magyarországon átlagosan minden ötödik nemi erkölcs elleni bűncselekmény sértettje gyermek, vagyis a hazai szexuális bűncselekmény tetteseinek húsz százaléka pedofil irányultságú, növekvő tendencia mellett. „Az összegzés éves adataiból az derül ki, hogy a regisztrált ügyek száma mindenhol emelkedik” – olvasható a dr. Németh Zsolt által jegyzett kutatásban. Eszerint 1995 és 2000 között megyénként is eltérő arányok alakultak ki. A legtöbb pedofil tartalmú bűnügyet a vizsgált öt év alatt Fejér megyében (186), a legkevesebbet Heves megyében (3) regisztrálták. A kutatásból kiderül, hogy a vizsgált ügyek a legritkább esetben indultak a rendőrség saját észlelése nyomán, de orvos és más egészségügyi alkalmazott is ritkán szerepelt az eljárást kezdeményezők között. Legtöbbször a szülő vagy a gyermek gondviselője tett feljelentést, tettenérésre nem volt példa. A felderítetlen bűncselekmények miatti nagyfokú latenciát minden válaszadó biztosra vette. A kutatás további megállapítása, hogy a 2000-es évek elejéig a pedofil bűncselekmények miatt elítéltek jellemzően az alacsony iskolai végzettségűek köréből kerültek ki. Meghatározó többségük az általános iskolán sem jutott túl, ipari iskolába csak a töredékük járt.

Mára nagyot fordult a világ. Már a csöppségek is ismerkednek az okostelefonnal, kisiskolások is használják az internetet, a 9-12 évesek látogatják a különböző közösségi oldalakat. A netes bűnözők magukat fiatalabbnak beállítva lépnek kapcsolatba áldozataikkal az online térben, a bizalmukba férkőznek. A cukros bácsik a virtuális térbe költöztek, a pedofília pedig kiegészült a dark neten burjánzó gyermekpornográfiával.

„Letartóztatásban marad a kiskorúakat megrontó szolnoki férfi. A férfi több ezer, ismeretlen fiatalkorúról készült szeméremsértő képet tárolt a laptopján” – írta 2021. augusztus 10-én a szolnoki megyei hírportál, a szoljon.hu. Ugyanezen oldal 2021 szeptemberében ismét hasonló bűncselekményről számolt be: „Gyermekpornográf felvételek miatt tartóztattak le egy idős férfit Nógrád megyében. Gyermekkorúakról készült, részben általa készített pornográf felvételeket tartott otthonában, munkahelyén használt számítógépen és mobiltelefonján egy 74 éves férfi. A Nógrád megyei főügyészség indítványa alapján a Salgótarjáni Járásbíróság elrendelte a letartóztatását.”

„Egyszerre hárman erőszakoltak meg egy tinilányt: videóra is vették az egészet. Szexuális erőszak súlyos esete, életveszélyt okozó testi sértés kísérlete és gyermekpornográfia miatt emeltek vádat három fiatal fiúval szemben” – írta a Bors 2021. július 1-jén.

Nem igaz már az a megállapítás sem, hogy az elkövetők az alacsony iskolai végzettségűek köréből kerülnének ki.

A Nógrád megyei hírportál, a nool.hu tavaly szeptember 14-én írta meg, hogy „a közelmúltban még Balassagyarmaton praktizáló háziorvost tartóztatott le a rendőrség. A varsányi férfival szemben gyermekpornográfia bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a rendőrség. Az ügy előzménye, hogy a közösségi médiában bejegyzések jelentek meg arról, hogy a korábban az Egyesült Államokban praktizáló háziorvost még 2010 nyarán szexuális visszaélések kapcsán név szerint említette a Chicago Tribune nevű hírportál.”

A Békés megyei beol.hu tavaly augusztusban adta hírül, hogy „több gyermeket is megronthatott a jobbikos edző. Alaposan felkavarta a gyulai közvéleményt, hogy a Jobbik egy korábbi önkormányzati képviselő-jelöltjét gyermekpornográfia gyanújával tartóztatták le.”.

Növekedés figyelhető meg a bűncselekmények számában is: „A 2019. évben a gyermekpornográfia a három leggyakoribb szexuális bűncselekmény között szerepelt, mivel 1138 szexuális bűncselekményből 250 szexuális erőszak, 398 szeméremsértés, 248 pedig gyermekpornográfia volt. Erre, valamint az elmúlt időszak egész társadalmat megbotránkoztató eseményeire reagálva a törvényjavaslat jelentős mértékben megemeli a gyermekpornográfia elkövetőivel szemben kiszabható büntetési tételeket” – áll a gyermekvédelmi törvény általános indoklásában.