Hol van Barbalics Miklós? – A Dávid család titkai

Most induló sorozatunkban annak próbálunk meg utánajárni, vajon mi állhat annak a hátterében, hogy doktor Barbalics Miklós közjegyző, valamint Dávid Ibolya pártelnök fia, az ifjabbik Barbalics Miklós, no meg a családja február óta az internetezők és az esemesezők egyik nagy kedvence lett – miközben a tömegtájékoztatás egyéb fórumait irányítók jóval szerényebb mértékben engedtek teret a politikuscsemete körül zajló történések megjelenítéséhez, a tényfeltárásban pedig végképp nem jeleskedtek -, és kísérletet teszünk annak kiderítésére is, milyen módon befolyásolták a magyar belpolitikai életet az eset kapcsán szárnyra kapott híresztelések. No, és persze: Cui prodest?

Az első kérdés nem is az volt, hogy hol van Barbalics Miklós, sokkal inkább az: hol volt Dávid Ibolya? És hogy: miért volt ott, ahol volt?

A szélesebb nyilvánosság először január 31-én, egy internetes hírportál beszámolójából szerezhetett tudomást arról, hogy a Magyar Demokrata Fórum elnöke nincs Magyarországon. Az Index szerint Dávid Ibolya az Amerikai Egyesült Államokba vagy Ausztráliába utazott „családi ügyben”. Pontosabbat nem lehet tudni, mert „az MDF-ben senki sem árulja el, hol tartózkodik” a párt vezetője. Hock Zoltán elnökhelyettes szerint főnöke „napokon belül visszajön, és a kampány megy tovább a maga útján”.

Többféle logikus magyarázata lehet annak, mi vagy ki keltette fel az Index munkatársának a figyelmét. Az újságírónak szemet szúrhatott, hogy Dávid Ibolya nem volt elérhető a „két nagy konkurens évértékelője idején” – és az ezeket „követő vitákban” sem vett részt -, vagy netán egy jól értesült fórumos információit követve kezdett el foglalkozni a titokzatos üggyel. (A tavalyi évet értékelő beszédét Orbán Viktor január 29-én tartotta a SYMA-csarnokban, másnap pedig Gyurcsány Ferenc elemezte a 2005-ös esztendőt a parlamentben.)

Önmagában persze semmi rejtélyes nincs abban, ha egy párt alelnöke, pláne, ha az illető egyben a magyar Országgyűlés egyik alelnöke is, hosszabb tengerentúli utazáson vesz részt. Ráadásul Dávid Ibolya járt már például Ausztráliában régebben is, mégpedig 2004 decemberében, amikor az ottani „szövetségi parlamentet” látogatta meg. (A közszolgálati Magyar Televízió Híradó Online Belpolitikai Naplója, a Magyar Hírlapot idézve – sokat sejtetően – úgy idézte vissza a másfél évvel ezelőtti hivatalos utat, mintha az valami módon összefüggésben lenne ezzel a mostani, családanyai minőségben felvállalt hosszabb kiruccanással: „…A jövő hét második felében hazatérő MDF-es pártelnöknek nem ez az első kampánybeli eltűnése: 2004 decemberében, a kettős állampolgársági népszavazás előtt utazott el ugyanilyen hirtelen Ausztráliába – az akkori magyarázat szerint hivatalos útra” – írja a Magyar Hírlap. De minderről majd később, kicsit részletesebben.)

Misztikussá Dávid Ibolya utazása attól lett, ahogyan az MDF és maga a pártelnök kezelte ezt az egészet. A Pocakos nevű blogoló a politikai kultúra itt-ott még fellelhető hiányosságaiban látja a problémát: „(…) a nyugati világban ilyen esetben még az elutazás előtt bejelenti a párt (jobb esetben maga az elnök), hogy »családi okok miatt most egy időre távol lesz a közélettől, a politikától«. Ennek az »előrejelzésnek« a hiánya okoz most egy csomó felesleges fejtörést, feltételezést (rosszindulatú) találgatást”.

Bizonyára sokakban felmerült már a dilemma, van-e közünk, van-e köze a magyar választópolgárnak ahhoz, hogy mi történik a politikusok családtagjaival? Mennyiben közügy a politikus testvérének, férjének-feleségének, szüleinek és legfőként a gyermekének a magánélete, testi-lelki problémája? A vélemények megoszlanak. Egy „politikusnak lényegtelen a magánélete”, ettől „nem lesz se szimpatikusabb” valaki, „se ellenszenvesebb” – írja az Index fórumában „ueveg”, február közepén. Neki válaszolt „mzperx00”: „Annyiban azért nem lényegtelen, hogy amit tesz, azt szabad akaratából teszi, vagy azért, mert zsarolják.”

Ez a sorozat azért született, mert jómagam azon a véleményen vagyok, hogy a politikus magánéletének nyitottabbnak kell lennie a külvilág felé, mint az a nem hivatalos politikacsinálók esetében elvárható és megkövetelhető, merthogy ami a politikussal és a politikus körül történik, az közvetve vagy közvetlenül, de egy egész ország, mindnyájunk sorsát befolyásolhatja. (Dávid Ibolya vélhetően osztja ezt a nézetet. Erre lehet következtetni abból a nyilatkozatából, amit az Indexnek adott hazaérkezése után nem sokkal, és amivel a magánéletébe engedett bepillantást a nagyközönség számára: „A hirtelen utazás oka az volt – mondta Dávid -, hogy fiát a több hónapos távollét után az egyedül töltött karácsony különösen megviselte. »A döntést anyaként hoztam, de politikusként sem bántam meg«.” Úgy vélem azonban, hogy a más magánélete iránti, alkalmanként túlzó és olthatatlannak tetsző érdeklődést – az emberben e tekintetben is esetlegesen meglévő „parttalan szabadságvágyat” – korlátozni kell. Vagy maga az ember állít korlátokat önmaga számára, vagy ha erre nem képes, ha nincs hozzá ereje, akkor valamiképpen a közösségnek (a hatalomnak) kell ezt megtennie. Az egyén, a közösség, mindnyájunk érdekében. Ám azzal is tisztában kell lennünk, hogy ezek a korlátok sokszor nem elég világosak, jól érzékelhetőek, nincs mindenkor érvényesen állandó helyük, esete válogatja, mikor és hol kell a kíváncsiságot kielégítetlenül hagyni.

Mielőtt tovább gombolyítanánk Barbalics Miklós történetének fonalát, talán érdekes lesz megnézni, milyen a viszony a politikusok magánélete és a nyilvánosság közötti világ különböző részein. A következő részben erről olvashatnak.

(Folyt. köv.)

Matúz Gábor