Fotó: MTI/Kovács Tamás
Hirdetés

A miniszter hangsúlyozta: a Fidelitas fennállása óta, az elmúlt huszonöt évben végig patrióta, keresztény alapokon állva politizált, értéke az egymás iránti tisztelet és megbecsülés. Mára ez lázadás az Európát és az egész világot uralni akaró liberális mainstreammel szemben – fogalmazott.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke arról beszélt, hogy minden fiatal nemzedék tagjainak életében elérkezik a pillanat, amikor úgy érzik, hogy egy kiüresedett, hazug világban ők hivatottak az értékeket megőrizni.

Utalva Nagy László Ki viszi át a szerelmet? című versére, arról beszélt: harminchárom évvel ezelőtt a Fidesz tagjaiban is élt a vágy és megfogalmazódott az akarat, hogy mindig készek legyenek átkelni egy túlsó partra, magukkal menekítve mindazt, ami az életet széppé és jóvá teheti. Hallgatóságának azt üzente, hogy nekik kell a normális Európa eszményét átvinni a túlsó partra azzal együtt, hogy akár nekik is kell újjáépíteni ezt a túlsó partot.

Videóüzenetében a 2010 óta a nemzeti oldal képviselői által megtett utat és elért eredményeket méltatta Varga Mihály pénzügyminiszter, aki a Fidelitasról vonzó és számos nagy munkabírású politikust kinevelő, lendületes közösségként beszélt, amelyre fontos szerep hárul majd a jövő évi választás kampányában is.

Korábban írtuk

Benkő Tibor honvédelmi miniszter kijelentette: értékalapú társadalmat kell építeni és ez csak egységben valósítható meg. Hozzátette: mindennek alapja a béke, a biztonság és a stabilitás, majd annak fontosságáról beszélt, hogy mindenki érezze át a honvédelem nemzeti ügy voltát.

Nagy István agrárminiszter videóüzenetében azt mondta: a Fidelitas pótolhatatlan nemzetösszetartó munkát végez és hitelesen képviseli a polgári értékrendet. A szervezet munkája azt bizonyítja, hogy fényes jövője van a Fidelitasnak, a Fidesznek és Magyarországnak.

Varga Judit igazságügyi miniszter videóüzenetében kérte a megjelenteket, ne feledjék, hogy akármilyen nehéz helyzettel is néztek szembe az elmúlt években, az élet mindig őket igazolta.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere videóüzenetében arról beszélt: a magyarság azért tudott megmaradni és megerősödni, mert erős sajátos identitása képessé teszi a történelem minden viharának túlélésére.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter videóüzenetében azt mondta: a magyar gazdaság ütésállóvá vált, ezt a járvány miatti gazdasági helyzetben bizonyította.

Süli János, a paksi bővítésért felelős tárca nélküli miniszter azt emelte ki, hogy a magyar kormány a fiatalokat számtalan kedvezményben próbálja részesíteni.

Sorsdöntőnek nevezte a jövő tavaszi választást üzenetében Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, hangsúlyozva, hogy a normalitásért, egy biztonságos országért, egy erős nemzetért és a fiatal generációk jövőjéért kell majd harcba szállni.

Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke örömét fejezte ki, hogy a Fidesznek van ifjúsági szervezete, ezt ugyanis szerinte még a KDNP mondhatja el magáról. Hangot adott véleményének, miszerint az ellenéki pártokról nem tudható, mi az ifjúsági szervezetük, ahogy az sem, hol találhatók a székházaik. Az ellenzéki pártok hogyan képzik az utódokat? Hogyan van a kiválasztódás? – tette fel a kérdést.

Kubatov Gábor, a Fidesz alelnöke azt mondta hallgatóinak, hogy nagyon szereti őket a bátorságukért, mert egy „ilyen liberális véleményterrorban” hajlandóak konzervatívok lenni, és azért is mert hűségesek a hazájukhoz.

Németh Szilárd Fidesz-alelnök azt emelte ki: létfontosságú választás lesz a tavaszi, amelyen a gyermekvédelmi népszavazással együtt az ország jövőjéről döntünk, arról, hogy „magyar Magyarország maradunk, vagy az Európai Egyesült Államok egyik bevándorlóországa leszünk”.

Gál Kinga, a Fidesz alelnöke, a párt európai parlamenti (EP) delegációjának elnöke videóüzenetében kijelentette, hogy a mostani, Európát megpróbáló időkben nagyobb szükség van a fiatalok részvételére a közéletben, mint bármikor.

Deutsch Tamás EP-képviselő arról beszélt: a Fidelitas a Fidesz után jelenleg a második legnagyobb politikai tömörülés. Az ifjúsági szervezetnek is köszönhető, hogy több mint másfél évtizede a legfiatalabb szavazók között a Fidesz a legtámogatottabb párt.

Böröcz László, a Fidelitas korábbi elnöke, országgyűlési képviselője levelében azt írta: a Fidelitasnak továbbra is küldetése, hogy „tegyük naggyá Magyarországot!”.

Koncz Zsófia országgyűlési képviselő korábbi élményeit felelevenítve azt hangsúlyozta, hogy a mai napig aktív tagja a Fidelitas közösségének.

Rácz Zsófia fiatalokért felelős helyettes államtitkár azt mondta, hogy nemcsak a jövő reménységeinek, hanem a jelen alakítóinak is tartják magukat.

Borbély Ádám, a Fidelitas budapesti elnöke azt mondta, hogy egy ifjúsági szervezet életében 25 év nagyon hosszú időnek tűnik. A Fidelitasban mindenkinek megvan a maga története, jó a közösség a részének lenni.

Nacsa Lőrinc, a KDNP parlamenti képviselője, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke arról beszélt: a világban szemben áll a nemzetállam a globalista vágyálmokkal és csak együtt, értékalapon, sokat dolgozva lehet ezt a küzdelmet megnyerni.

Illés Boglárka, a Fidelitas elnöke kiemelte: sorsdöntő választás előtt áll az ország. Egymás támaszai kell, hogy legyünk – fogalmazott tagtársai előtt, legfőbb feladatnak a 2010 előtti hazug világ végképp meghaladását nevezve.