– Tábornok úr! Milyen emlékei vannak az ötvenes évekből?

– Nagyon nehezen éltünk, szegények voltunk és akkor jártam iskolába.

– Olvasott újságot azokban az időkben?

– Nem igazán.

– És napjainkban?

– Természetesen olvasok újságokat is.

– Mit szól a Népszabadságban megjelent személye elleni durva kirohanáshoz?

– Nem fűznék semmit a cikkben megjelentekhez, mert azok önmagukban minősítik a szerzőt.

– Egy ilyen írás nem születik csak úgy önmagáért. Mi lehet mögötte?

– Egy bizonyos Tanács István nevezetű újságíró. Hogy mindez miért született, mi motiválta, arról pedig őt kellene megkérdezniük. Természetesen vannak sejtéseim…

– Személyes ismerőse esetleg?

– Nem, bár ismerem az urat, egyszer találkoztunk. Ezzel lezártnak tekintem az ügyet. Ennek ellenére, ne értse félre, de tisztelek minden újságírót és újságot, mondjuk az X-től Dörmögő Dömötörig. Többször elmondtam már, hogy számomra ismeretlen fogalom a nemszeretem újságíró, ahogy a jó és a rossz is. Mindenkivel korrekt vagyok, persze mindaddig, amíg velem szemben is így viselkednek. Mindig kölcsönösséget ajánlottam a sajtónak, és ezt be is tartottam. Az önök lapját is nagy tisztelettel olvasom.

– Úgy tűnik, bizonyos újságírók nem osztják a korrektségről vallott nézeteit…

– Eddigi pályafutásom során, nagyon ritka kivételtől eltekintve, betartották a sajtó munkatársai ezt a fajta hallgatólagos megállapodást, és teljes mértékben korrektek voltak az irányomban.

– Bács-Kiskun megyében vasprefektusként emlegették. Elfogadja ezt a megnevezést?

– Megtiszteltetésnek érzem ezt a lakosságtól kapott melléknevet.

– Valós tartalom is van emögött vagy csak egyfajta irónia, netalán félelem szülte?

– Döntsék el önök, ahogy azt a Bács-Kiskunban élők már megtapasztalhatták.

– Miután nem Bács-Kiskun megyében lakunk, nehezen mondhatnánk bármit is ebben a témában. Segítene?

– A rendőrség, a rendőrök munkáját egyértelműen csak azok tudják jól megítélni – a polgárok -, akik naponta érzékelik, hogy jól vagy kevésbé jól végezzük a mindennapi tevékenységünket. Ugyanakkor minden rendőri munka csapatmunka is egyben, és ha valami sikert elértünk, akkor azt közösen tettük. Bács-Kiskun megyében is csak egy voltam az ott dolgozó 1700 rendőrből. Most a Budapesti Rendőr-főkapitányságon is egy vagyok a több mint nyolcezerből.

– A kinevezése előtt megkérdezte Lamperth Mónika belügyminisztert arról, hogy miért önt és miért most nevezték ki a BRFK élére?

– Nem. Tisztességes ajánlatot kaptam a miniszter asszonytól, valamint az országos főkapitány úrtól, ezt értékeltem, és éltem a lehetőséggel.

– Most is úgy gondolja, hogy jól döntött, amikor a már említett Népszabadság-beli cikk felért egy politikai, netalán bűnözői körök figyelmeztetésével?

– Igen, úgy érzem, jól döntöttem, amikor a megtisztelő felkérést megkaptam és elfogadtam.

– És ha bármilyen változás történne?

– Mire gondol?

– Például, hogy a K&H-botrányban – megjelent a lapokban – esetleg a belügyminiszter asszony férje is érintett lehet valamilyen módon. Talán új belügyminiszter lesz, aki másik főkapitánnyal képzeli el a BRFK vezetését…

– A tizedik belügyminisztert szolgálom. Az ön által említett példa nem érinti a pozíciómat, az ugyanis tiszta politika. Míg ahol dolgozom, az meg a rendőrség, és ennek megfelelően egy olyan hivatás, amely független a politikai csatározásoktól.

– Szeretné különválasztani a rendőrséget és a politikát?

– Nem én akarom ezt, ez így is van.

– Valóban függetlenítheti magát a rendőrség a hatalomtól, a politikától?

– Szerintem igen, mindig is így működött, legalábbis az esetemben. A múltamra visszatekintve elmondhatom, hogy amikor 1993-ban Hajdú-Biharban lettem főkapitány, az MDF-es Boross Péter, amikor Bács-Kiskun megyébe kerültem főkapitánynak, akkor az SZDSZ-es Kuncze Gábor volt a belügyminiszter. Majd Orbán Viktor miniszterelnök nevezett ki központi tisztté. Most az MSZP-s Lamperth Mónika kért fel a BRFK vezetésére.

– Viszont akkor tudja jól végezni a munkáját, ha megvan a hatalmon lévők támogatása is. Melyik időszak alatt kapott nagyobb hátszelet?

– Gyakorlatilag bármilyen színezetű kormány volt hatalmon, a közrendet és a közbiztonságot mindegyik támogatta.

– Tehát, miközben a politikai erőviszonyok változtak, Gergényi Péter szakmai pályafutása egyenletesen fejlődött?

– Tulajdonképpen igen. De úgy is megfogalmazhatom, mindez azt támasztja alá, hogy teljesen kívül vagyok a politikán, kizárólag a szakma érdekel. Annak éltem és élek a jövőben is. Ezt tartom lényegesnek, és nem azért, mert én így látom jónak, hanem mert az általam vezetett testületek is, mindig kívül maradtak a politikából. Soha nem próbáltak befolyásolni, de még kérdést se tettek fel.

– Komolyan mondja?

– Nagyon komolyan.

– Az elmúlt 13 év alatt soha nem keresték politikusok bármely ügyben, legalább érdeklődés szintjén?

– Nem kerestek.

– És a bűnözők?

– Esélyük se volt rá.

– Mégis minek köszönhető ez a nem igazán magyaros életpálya?

– Valahogy mindig kikerültek ezek a történések, és ezért nagyon szerencsés embernek tartom magam. Mindehhez hozzátéve, hogy a funkcióban lévő minisztereink se kerestek meg ilyen értelemben.

– Nem gondolja, hogy csodaszámba megy ez Magyarországon?

– Le is kopogom, hogy az égadta világon semmivel sem próbáltak meg befolyásolni. Még az úgynevezett átkosban se történt ilyesmi.

– Sajtóinformációk szerint az elődjének, Kökényesi tábornoknak az Erzsébet hídi tüntetésen mutatott, fogalmazzunk úgy, tévedése meg bizonyos stadionügyek, illetve állítólagos vezetői gyengesége miatt kellett távoznia. Szóba kerültek ezek a dolgok a felkérésekor?

– Nem beszéltünk az elődömről, csak annyit, amit Salgó úr, az ORFK vezetője elmondott a beiktatásomkor. Vagyis, hogy valóban egy jobb állapotban lévő főkapitányságot vehettem át, mint amit Kökényesi tábornok annak idején megörökölt az elődjétől. Ezzel maximálisan egyetértek, ezért köszönettel tartozom mind az elődömnek, mind a BRFK rendőreinek.

– Hozott magával segítőket Bács-Kiskunból vagy megtartotta a régi BRFK-s embereket a főkapitány belső információs köréhez tartozónak?

– Egyetlenegy személy jött velem, a titkárom, aki itt is ugyanezt a feladatot látja el. Ennyi. Egyébként a BRFK-n szűkítem a felesleges vezetői szinteket. Tájékozódva, szép nyugodtan haladok ezen a kényes területen, de végigmegyek.

– Ezenkívül mit várnak el öntől?

– A miniszter asszony pontosan meghatározta a feladataimat, és ezt maximálisan vállaltam.

– Bővebben lehetne?

– Néhány fontosabb teendőből mazsolázgatva, többek között a korrupció felszámolása a testületen belül, a közlekedés biztonságának javítása, az ügyfeldolgozás ütemének gyorsítása.

– Pénzt is ígért ehhez a belügyminiszter?

– A parlamenti bizottsági meghallgatáson is elmondtam, olyan programot szeretnék megvalósítani, amelyhez nem kellenek a plusz költségvetési pénzek. Elégnek kell lennie annak az összegnek, amit a BRFK-nak adnak. Mondhatom, szűk költségvetésből dolgoznunk, de megoldjuk ezt a problémát is.

– Egyáltalán hol lehet takarékoskodni?

– Például a már említett átszervezéssel.

– Az átszervezés, mondják, egy bizonyos kört leszámítva, annyit jelent, hogy néhányan egy emelettel lejjebb vagy följebb kerülnek, és nem oda, ahol leginkább szükség lenne rájuk, például a közterületeken. Változtatott ezen a gyakorlaton?

– Tessék kifáradni és megtekinteni, hogy több rendőr van-e Budapesten, akár a frekventált helyeken, akár a pályaudvarokon vagy a kerületekben.

– Kopácsi Sándor, az egykori, ’56-os budapesti rendőrfőkapitány azt mondta, hogy a gyalogosan járőröző rendőr a leghatékonyabb, mert arról nem lehet tudni, hogy mikor fordul vissza, bármikor besétálhat az egyirányú utcába, míg a gépkocsizó járőrök – tisztelet a kivételnek – általában csak kocsikáznak. Ön melyiket pártolja?

– Szerintem a gépkocsizó járőrszolgálat is járőrszolgálat, ugyanolyan, mintha gyalogolna a rendőr. Evidens, hogy helye és ideje, sőt a feladata válogatja, mikor melyiket kell alkalmazni.

– Azt is mondják, azért szeretik a rendőrök a gépkocsival történő járőrözést, mert így elkerülhetik a veszélyes helyeket. Egyáltalán bemerészkednek a mellékutcákba?

– Miért kellene merészkedni?

– Mert félnek, és sokak szerint nincs rosszabb a gyáva rendőrnél…

– Szerintem pedig nincs mitől félniük a rendőrkollégáimnak. A bűnelkövetők tartsanak tőlük.

– A valóságban mintha másképpen történnének ezek a dolgok. Nemrégiben egy Pest megyei faluban két rendőr alig tudott elmenekülni az őket baltával, botokkal megtámadó csoport elől. A szolgálati fegyverük helyett – bár erről még vitáznak – gázpsray-t használtak, és önvédelemből se lőttek célzottan. Miért nem merik a rendőrök használni a fegyverüket?

– A fegyverhasználatnak nagyon kemény szabályai vannak. De szerintem nem a fegyverhasználat az igazi megoldás, hanem az, hogy megfelelő erőket kell felvonultatni. Egyébként más kényszerítő eszközök is vannak, amelyekkel adott esetben egy-egy ilyen probléma megoldható. Felajánlom önnek, ha szeretne bővebb tapasztalatokat szerezni ezen a területen, hogy egyszer üljön be, próbálja ki, milyen járőrkocsiban járni a körzetet, akár nappal vagy éjszaka. Meg fogja tapasztalni, hogy milyen bonyolult is a rendőri munka.

– Köszönöm a meghívást. Azonban több rendőri vezető is egyetért azzal, hogy a rendőri kiképzés hiányosságai mellett a hazai polgárjogi szervezetek – az említett esetben is ez történik -, illetve a balliberális politikai körök is elbizonytalanítják a rendőröket a fegyverhasználatban. Ennek következményeként igencsak meggondolják, hogy célzottan lőjenek, mert akár bíróságra járás is lehet az önvédelmi lövés következménye. Helytálló ez a megállapítás?

– Minden jogállamban pontosan körül van határolva a rendőrség joga és kötelezettsége, benne az is, mikor használhatják a rendőrök a fegyverüket. Természetes, hogy Magyarországon ehhez tartják magukat a rendőreink.

– De adódhatnak olyan helyzetek, amikor nincs idő végiggondolni a törvényi szabályozás valamennyi pontját. Sokak szerint a rendőröknél, az előbbiekben említettek miatt is, már tudatalatti beágyazottság akadályozza a határozott fellépést…

– Amennyire csak lehet, igyekszünk felkészíteni az embereinket a legváratlanabb esetekre. Egyébként rendőr csak kiképzetten kerülhet ki az utcára.

– Tehát elégedett a kiképzéssel?

– Igen.

– Ez annyiban érdekes, mert szintén rendőri vezetők vallják, hogy kevés az olyan jelentkező, aki valóban alkalmas lenne erre a pályára. Akkor ezzel se ért egyet?

– Nem, mert a tapasztalataim szerint rendőrfiataljaink értelmesek, és ennek megfelelően jól kiképzetten kerülnek ki az iskolából.

– Sokat várnak öntől a rendőri korrupció visszaszorításában. Kijelentette, ha a rendőr akár 10 fillért is elfogad, korruptnak tekinthető. Nem gondolja, hogy jót kuncognak magukban az érintettek, mondván, beszéljen csak a főkapitány úr, nem ő járőrözik?

– Ezt is egyfajta hozzáállás. Minden bizonnyal egyesek tovább folytatják majd a maguk kis üzleteit. De hangsúlyozom, aki megtéved, az számíthat arra, hogy azonnal eltávolítják. Nincs szükségünk korrumpálható rendőrökre. Nemrégiben volt példa erre, még aznap eltávolítottuk az illetőket a rendőrségtől.

– A rendőrök logikája inkább afelé mutat, azt vallják – miután eddig senkinek nem sikerült megszüntetni a korrupciót -, ha lebukok, eggyel kevesebb lesz a rendőr. Na és akkor mi van! Úgy gondolja, hogy az eltávolítás bárkit is eltérít attól, hogy adott helyzetben ne fogadjon el pénzt?

– Igen, mert továbbra is csak annyit mondhatok, ilyen emberre nincs szükségünk. Aki ezt nem tudja megérteni, ne legyen rendőr.

– Itt visszajutottunk oda, miszerint – a kivételek erősítik a szabályt – olyanok jelentkeznek rendőrnek, akik nem csinálnak túlzott erkölcsi aggályokat abból, hogy elfogadjanak-e pénzt, hivatkozva a meglehetősen szerény bérezésükre…

– Nem egészen így van, mert aki a rendőri munkát hivatásként választotta foglalkozásának, az általában ragaszkodik is ahhoz. Szerintem a rendőrök óriási többsége hű az egyenruhához, és főleg tisztességes ember. Hiszek abban, amit az előbbiekben mondtam, és ennek megfelelően a mostani BRFK állományában is.

– Egy nagyon fontos dolgot említett, a hivatást. Sokak szerint éppen azért kerülnek mondhatni csapdahelyzetbe a rendőrök, mert hivatás helyett munkának tekintik a foglalkozásukat. Ebből következően a szolgálat után már diszkófelvigyázók vagy egyéb más munkát vállalnak. Jól látjuk?

– Teljesen egyetértek önnel. De adjuk meg annak is a lehetőségét, hogy a korrumpálódásra hajlamosak ki fognak kopni a rendőrségtől. Viszont akik maradnak, és egy egész életet szánnak arra, hogy valóban rendőrök legyenek és tisztességesen végzik a munkájukat, meglátják ebben a hivatásban mindazt a szépséget, ami jellemzi. Ők valóban hivatásnak fogják fel, megjegyzem, másképp ezt nem is lehet komolyan csinálni. Ami pedig a rendőrök különböző másod-, harmadállását vagy netalán egyéb vállalkozását illeti, azt szigorúan ellenzem. Éppen azért, mert ahogy beszéltünk erről, a rendőr a hivatásának éljen, pihenje ki magát, mert csak ekkor lehet fitt a szolgálatban is. És nem elhanyagolhatóak az ilyen pluszmunkával, vállalkozással járó egyéb veszélyek sem. Tehát aki velem akar dolgozni, annak el kell döntenie, hogy a rendőri hivatást választja vagy más módon akar megélni.

– Nagy várakozás előzi meg, mit tud tenni a BRFK élén a Magyarországon is előtérbe került „zéró tolerancia” bevezetésével, amivel egykoron New Yorkban komoly eredményt ért el az ottani rendőrség. Miképpen képzeli el megvalósítani ezt Budapesten?

– Természetesen New York és Budapest igencsak különbözik egymástól. Nyilván abból is eredően, hogy az USA-ban alkalmazott törvények teljesen eltérnek a hazaiaktól. Mégis úgy gondolom, hogy a rendőrségen belül, mind azon kívül, a zéró tolerancia egyszerűen azt jelenti, hogy nincs elnézés, nincs pardon, és csak az számít, amit a törvényben leírtak…

– Itt ismét ellentmondást érzek, és ez szóba került már, különösen a rendőrrel kapcsolatban, aki úgy járhat a törvényes zéró toleranciával, mint Rejtő Jenő könyvében az álruhás sejk, mire kimondta a nevét, rongyosra verték…

– Akkor is ahhoz ragaszkodom, hogy kizárólag törvényesen lehet fellépni, és az adott helyzetben a rendőrnek is csak a törvények alkalmazásával lehet megtalálnia a jó megoldást.

– Talán unalmasnak hat, de még egyszer megkérdezem, alkalmasnak tartja a magyar rendőrséget a zéró tolerancia végrehajtására?

– Feltétlenül.

– Mikor tapasztalhatjuk meg az első eredményeket?

– Szerintem már most is megtapasztalhatja, ha jól körülnéz a városban. Egyébként a zéró tolerancia bonyolultabb annál, mint ami a köztudatba beivódott. Kiragadok egy elemet, például a jogosítvány bevonásának a gyakorlatát, amikor hosszabb időre vesszük el a szabálytalankodótól. Ez szerintem visszatartó erőt fog jelenteni. Továbbá a kollégáink nem mennek el az úgymond piti szabálysértések mellett sem. De azt is hozzá kell tennem ehhez, hogy a rendőrnek joga van differenciálni. Mire gondolok? Bizonyos esetekben szóban figyelmeztethet. Tételezzük fel, hogy megállítják önt, mert nincs bekapcsolva a biztonsági öve. Akkor mondhatja a rendőr, hogy uram, tessék becsatolni, és legközelebb figyeljen oda erre. Ez is lehet egyfajta intézkedés, megelőzés, amikor a rendőr úgy véli, hogy elegendő a szóbeli figyelmeztetés.

– Erre mondják, az arcra feltűnőeket büntetik, másokat nem?

– Itt is adjuk meg a döntési lehetőséget a rendőreinknek. Én bízom bennük, hogy jól döntenek.

– A zéró toleranciától az emberek azt várják, már aki egyáltalán tisztában van e kifejezés tartalmával, hogy végre ebben a piszkos, bűzös levegőjű fővárosban legalább a közrend legyen elfogadható. Sikerülni fog?

– Ahogy a puding próbája az evés, úgy itt is ez a helyzet. Említhetem a Váci utcát, ha ott végigsétál, találkozik rendőrökkel a nap bármely időszakában. Nem biztos, hogy egyenruhában, hiszen nyomozók is részt vesznek ebben a feladatban, vagyis sok és komoly erő van kint az utcákon. Látható rendőrséget igyekszünk teremteni. De már most kijelenthetem azt is, ha kimegy éjjel a Keleti pályaudvarra vagy bármelyik pályaudvar környékére, meglátja, mennyit javult a közbiztonság.

– Tűzbe tenné a kezét?

– Majd ha végigjárták a környéket, döntsék el! Nézzék meg, hogy milyen változások történtek. Vállalom a véleményüket, és még egyszer mondom, a puding próbája az evés.

– Kerültek ki úgymond az asztal mellől emberek az utcai csapatba?

– Igen, mert meg kellett erősíteni ezt a területet, különösen a már említett pályaudvari és belvárosi részeken. De segítettük a kerületeket, az őrsöket is. Komoly erőt kaptak a központi állományból. Azt is mondhatnám, a központi állomány kiment az utcára dolgozni.

– Beletartozik a zéró toleranciába a magántulajdonban lévő fegyverek ellenőrzése?

– Természetesen. Sőt az engedély, illetve indok nélkül tartott fegyvereket mind vissza kell vonni. Erre nagyon komolyan odafigyelünk a jövőben.

– A budapesti, első akciója sikeresnek mondható, hiszen a nemrégiben lezajlott Erzsébet hídi tüntetésen nem volt probléma, személyesen végigkövette az ott történteket, majd megköszönte a tüntetésen részt vevőknek a kulturált viselkedésüket…

– Így van.

– Bár a „mi történt volna, ha” kezdetű kérdés nem a legelegánsabb, de azért érdekelne… Elképzelhetőnek tartja, hogy hasonló esetben, ha elszabadulnak az indulatok – mert ilyenkor provokációra is lehet számítani -, a rendőrei vagy a kivezényelt csapategységek használják a fegyverüket?

– Képtelenségnek tartom. Egyébként pedig nem a képzelgések, hanem a konkrétumok világában élek.

– Érdekes párhuzam miatt kérdeztem ezt. Ugyanis a Pest megyei esetnél a rendőrök nem igazán használták a fegyverüket, miközben az Erzsébet hídon az egy évvel ezelőtt történt események alkalmával az egyik rendőr jóval szerényebb fenyegetettségre azonnal pisztolyt rántott. Két különböző eset, de a cselekvésekben megmutatkozik, hogy a hídon lévő rendőrök meg akartak felelni bizonyos politikai elvárásoknak. Egyetért ezzel?

– A múlttal soha, csak a jelennel és persze a jövővel foglalkozom.

– Mégis miképpen ítéli meg e két eseménynél történt különböző rendőri reagálást?

– Nem feladatom, hogy ebben ítéletet mondjak.

– Ki teheti ezt meg, esetleg az eseménynél jelen lévő parancsnokok?

– Pontosan, ez az ott lévő parancsnoknak a feladata. Egyébként pedig a BRFK-n a múltban történt dolgokról, miután még nem voltam itt, nem volna ildomos bármilyen ítéletet mondanom.

– Mint mondta, az ön irányítása alatt nem tudja elképzelni, hogy a politika és a rendőrség kapcsolódna egymáshoz. Azonban nyilvánvaló, hogy a rendőrség nem zárkózhat el a körülötte lévő világtól, benne a politikától. Ezért bizonyos adok-kapokban csak részt kell vennie vagy színt kell vallania, függetlenül attól, hogy miképpen vélekedik a rendőri munka és a politika közötti összefüggésről. Van valami receptje ennek az ellentétnek a feloldására?

– Először is, mélyen remélem, hogy nem kerülök bele semmiféle adok-kapokba, ki tudom azokat kerülni. Több évtizedes pályafutásom alatt sikerült megtennem ezt. Nem véletlenül soroltam fel az előbbiekben, hogy milyen politikai ciklusok alatt szolgáltam, és azt hiszem, a munkám egyértelműen demonstrálja a politikán kívüliségemet.

– A mostani törvényekkel hatékonyan tud dolgozni a rendőrség, illetve komolyan fel tudják venni a küzdelmet a szervezett bűnözés, a maffia ellen?

– Szerintem bűnözőcsoportok vannak Magyarországon, nem használnám a maffia elnevezést. Ami pedig a törvényeket illeti, a rendőrség jogalkalmazó, és az nyilvánvaló, hogy csak a meglévő törvények szerint tudunk dolgozni. Tehát amiről kérdezett, az a jogalkotók felelőssége, sőt joga, hogy olyan törvényeket alkossanak, amelyek megfelelnek a magyarországi viszonyoknak.

– Meglehetősen rövid lére ereszti a válaszait. Ez a nyilvánosságot illető bizalmatlanságnak köszönhető vagy olyan óvatosságnak, amely a friss kinevezése után óhatatlanul jelentkezik?

– Nem vagyok bizalmatlan.

– A rendőr, főleg, ha vezető, dolgozzon, ne beszéljen sokat?

– Minden kérdésére válaszoltam önnek, és másnak is megteszem ezt. Viszont a személyiségemből adódik, hogy nem vagyok bőbeszédű, hanem viszonylag tömören, röviden fogalmazok. Ha részt vett volna azon az eligazításon, amit a beiktatásom után tartottam, akkor tapasztalhatta volna, hogy az is nagyon rövid, katonás és feladatmeghatározó volt.

– A lényege?

– A sajtó részt vehetett ezen, formabontó voltam ebben, mert megengedtem, hogy nyilvánosan tartsuk meg az ülést.

– Sajnos nem voltunk jelen, mondana néhány gondolatot az ott elhangzottakból?

– Először is megkértem a kollégáimat, hogy jegyzeteljenek, mert csak egyszer mondom el, amiről szólni akarok. Körülbelül így hangzott, X, Y, tessék elkészíteni a tervezetét az URH-szolgálatnak. Határidő ez és ez. Kérem a sajtószolgálatot, hogy az adott naptól elébe megy az eseményeknek, mindenkit, aki a protokoll-listán van, hívjanak fel, nincs különbségtétel. Elmondtam, hogy a sorrend az MTI, elektronikus média, írott médiumok ábécérendben. Ezek a feladatok, és ezt végre kell hajtani adott időre, amit természetesen meghatároztam és így tovább…

– A bűnüldözésről is ilyen katonásan osztotta ki a parancsokat vagy ilyenekről nem esett szó az eligazításon?

– Konkrét ügyekről nem beszéltem, hiszen ahhoz tartom magam, hogy mint a BRFK főkapitánya soha nem avatkozom bele az éppen folyó nyomozásba. Az más kérdés, hogy mint e testület vezetője természetesen referáltatok, tudni akarom, hogy az adott rablásoknál, életellenes bűncselekményeknél vagy éppen más ügyekben mi történik, hol tartanak a kollégáim. Nem szeretném, ha azt gondolnák rólam, hogy a boldog tudatlanság állapotában leledzem a főkapitányi székben.

– Önre aligha jellemző a boldog tudatlanság állapota, hiszen olyan tapasztalattal, olyan sok információval rendelkezik, mint kevesen az országban. Nehéz ezt feldolgozni egyébként?

– Nem, mert ez a munkám. És nem anynyira bonyolult ennek megélése, mint ahogy sokan gondolják. Semmi mást nem kell tenni, mint tisztességesen dolgozni. Persze, és ezt sokan megtapasztalhatták, néhányról említést is tettem, vannak bizonyos vezetői elveim, amikhez ragaszkodom, ezeket be kell tartani. Úgy érzem, eddig ez sikerült is. A kinevezésem után egy internetes fórumon, ahol a BRFK emberei is kifejthették a véleményüket, egy érdekes hozzászólást olvastam. Arról szólt, miszerint, írta valaki, nem örülök igazán, hogy jött a Gergényi Péter, de ő az egyetlen olyan ember, akinek nyugodtan hátat lehet fordítani. Soha senkit nem támadtam hátba. Mindig csak szemből mondtam el a véleményemet.

– Fordítva ez már nem mondható el. Bizonyíték erre a Népszabadságban megjelent cikk.

– Igen.

– Arról is elhíresült mostanában, hogy kijelentette, véget vet a számítógépes játszadozásnak a BRFK-n.

– Nem azt mondtam, hogy a rendőrségen játszottak, játékok folytak, hanem azt kértem, hogy vegyék le a játékprogramokat.

– Gépen mégiscsak könnyebb lejátszani egy-egy bűnöző likvidálást. Vagyis voltak játszadozások?

– Hangsúlyozom, nem tudom, hogy van-e, volt-e, de azt kértem, hogy vegyék le és tegyék alkalmatlanná az eszközöket a játékprogramok használatára. Emellett a magáninternetezést is megszüntettem.

– Hogy mindig elérhetők legyenek az emberei és a munkára koncentráljanak?

– Természetesen.

– Július 1-jétől változott a büntető törvényi eljárásjog, amelyben két évre szűkítették a nyomozati szakaszt. Mit jelent ez a nyomozásban?

– Azt, amit a törvény egyértelműen kimond, hogy két év alatt be kell fejezni a nyomozást. Szerintem ennyi idő elég is kell, hogy legyen.

– Az elmúlt években számos olyan bűnügyről tudunk, amelyek már messze túljutottak a kétéves időszakon. Elegendő a két év?

– Azokon a helyeken, ahol vezető voltam, nem szoktam ennyi ideig dolgozni egy ügyön. Sőt miután a dinamikus munkavégzés híve vagyok, szerintem a kényes eseteket is gyorsabban be lehet fejezni, mint két év. Egyébként, amit a törvény időben meghatároz, annak elégnek kell lenni. A BRFK-n végre fogjuk hajtani, tartjuk magunkat a két évhez.

– Nem fenyeget az a veszély, hogy komoly hibákat követnek el a gyorsaság miatt, vagy hogy elfektetik a fiókban, mondván, ezt az ügyet nem lehet két év alatt befejezni…

– Ez egyszerűen nem fordulhat elő, mert ha ilyennel találkoznék, aki ezt meg merné tenni, annak komoly gondjai keletkeznének.

– Mi a véleménye az óvadék bevezetéséről?

– Semmi. Ez is egy törvény, amit végre kell hajtani.

– Nyomoznak, majd jön a nyomozási bíró, akinek ez a feladata, és egy bizonyos összegért szabadlábra helyezi a bűnelkövetőt. Mindez nem jelenti azt, hogy elveszi az élét a rendőri munkának?

– Az óvadék összegének, illetve a szabadlábon történő védekezésnek a megállapítása a bíró szuverén, törvény adta joga. A rendőrségnél nem véleményt nyilvánítunk, hanem a munkára koncentrálunk.

– A krimikben, azokban az esetekben, amikor a rendőrök elfognak egy bűnözőt, majd a bíró óvadék ellenében szabadlábra helyezi, italba fojtják bánatukat meg káromkodnak, hogy ezért dolgoztak, tették kockára az életüket, hogy aztán kiengedjék a maffiózót. Nem néz ilyen filmeket?

– Nem igazán. Az pedig a rendőrök, a rendőrség belső ügye, hogy ez a bizonyos szabadlábra helyezés kinek tetszik és kinek nem. Nem tudom, hányadszor mondom, de a törvényt mindig be kell tartani. Azért mondok egy közeli példát, az ifjabb Knézy Jenő ügyét. Mi földerítettük a történteket, őrizetbe vettük az illetőt, majd a főügyészség úgy döntött, hogy ami történt, az nem bűncselekmény, hanem csak szabálysértés. Szabadon engedték. Teljesítettük a kötelességünket, a továbbiakban a főügyészségnek legyen a gondja, amit tettek.

– És nem simította hátra a haját mérgében?

– Nem mondok véleményt róla, mert ez már nem a mi dolgunk.

– Van olyan ügy a BRFK-n, ami az úgymond nagypolitikáig ér?

– Nincs, de ha lenne, ezekben az esetekben is csak a törvényi tényállást nézzük, mert ha nem egyszerűsítjük le szakmára a dolgokat és mindenféle mellékhatásokat, körülményeket próbálunk elemezni, abba egyszerűen belebolondulna az ember. Az pedig nem jó.

– A beszélgetésünkből nem derült ki pontosan, hogy mibe lehet belebolondulni, legalábbis, ha mindent a törvény szerint végeznek…

– Egyszerűen arról van szó, hogy nem keveredhetünk se ellentmondásba, se semmibe. Kizárólag a törvényt nézve és csak a politikától függetlenül tudunk megfelelően dolgozni. A rendőrségnek ez a feladata.

– Pedig olyan, még egyszerűnek is mondható esetekbe – az elődje biztosan többet tudna erről mondani -, mint például a labdarúgómeccsek biztosítása, ebbe is beleszólt a politika. Ráadásul itt se lehet kizárni a provokációt. Máig megy a nagy adok-kapok a rendőrség meg a klubok között, egy kis politikai felhanggal, sőt fasisztázással megspékelve. Ön hogyan látja ezt?

– Két dolgot tartok fontosnak. Az egyik, hogy mindenképpen biztosítani kell a közrendet, és ezt megtesszük. A másik, ettől független, a labdarúgókluboktól, illetve a ligától, miután ez a feladat is pénzbe kerül, szeretnénk pénzt kapni a BRFK részére.

– Várható-e komolyabb személyi változás a kapitányságoknál?

– Soha nem a sajtón keresztül üzenek a kollégáimnak. Ha akarok valamit, közlöm majd velük. Ez így korrekt. Ismétlem, nagyon sok tisztességes kolléga dolgozik a BRFK-n, a kapitányságokon, és én hiszek bennük. Aki pedig megtéved vagy nem hozza az eredményét, az magára vessen.

– Ez a kollégákba vetett bizalom nem vezette még tévútra?

– Hála istennek, nem. Óvatos duhajként alapvetően megadom a bizalmat mindenkinek. De ha valami miatt tévednék a megítélésben vagy valaki eljátssza a bizalmamat, akkor az illető szigorú megtorlásra számíthat.

– Mini zéró tolarencia?

– Régóta, több mint húsz éve vagyok vezető, és hangsúlyozom, jók a tapasztalataim. Hiszen ha megnézzük a pályafutásomat, akár megyei kapitányként – Budapesten is három helyen voltam kapitány -, akár főosztályvezetőként vagy főkapitányként, úgymond mindenütt bejött a hozzáállásom. És természetesen a kollégák is hozták azokat az eredményeket, amiket elvártam. És a legfontosabb, hogy a lakosság is ezt várja tőlünk. Ennek szeretnénk megfelelni a BRFK-n is.

* * *

LEXIKON

Gergényi Péter rendőrtábornok, Bp., 1946. nov. 21. T.: Rendőrtiszti Főisk., 1984, 1987. É.: Rendőrjárőr, baleseti helyszínelő, nyomozó, vizsgáló, főnyomozó, bűnügyi oszt.vez., kapitányságvezető., a BRFK főoszt.vezetője., 1993. júl.-okt. Hajdú-Bihar m., 1995-96 Nógrád m., 1996- Bács-Kiskun m., főkapitány. 1997- dandártábornok, rendőrségi főtanácsos. 2003. júl.- a BRFK vezetője.