Hirdetés

– A hazai egészségügyre jellemző feu­dális állapotok még a kádári szocializmusban alakultak ki, hiszen a tervgazdálkodásnak köszönhetően úgy nőttünk fel, hogy banánért, pacalért, orkánkabátért, de az egyetemért meg az orvosért is plusz hálapénzt kellett csúsztatni a pult alá vagy a köpenyzsebbe. Protekció nélkül nehéz volt az élet, az elmúlt hetven esztendő során mégsem mert hozzányúlni egyetlen hatalom sem.

– Magyarországon a „szocializmus építése” úgy működött, úgy éltünk benne, hogy a társadalom egyetlen rétegét sem fizették meg tisztességesen, az orvosokat sem. Ugyanakkor az orvosokra mégis nagyobb szüksége volt a párt- és állami vezetésnek, a családjaiknak, mint mondjuk egy kőművesre, mivel sokáig szerettek volna élni. Ezt úgy oldották meg, hogy engedték az orvosoknak a hálapénzt, így juttatva őket pluszjövedelmekhez. Rendkívül torzító volt ez a rendszer minden értelemben, de amit mégis kiemelnék, az a bizalom általános megrendülése, hiszen orvos és beteg viszonya, mióta csak gyógyítás létezik, erős bizalmi kapcsolaton alapul. Nem véletlen az a görög alapvetés, amely napjainkig érvényes, hogy a beteg érdeke a legfontosabb. Ezt a bizalmi viszonyt a paraszolvencia erősen megváltoztatta, és bizonyos idő elteltével már nem a beteg háláját fejezte ki, hanem az előnyök megvásárlását jelentette, összezilálva a köz- és magánellátás kereteit, lehetővé téve a közpénzek gyakran törvénytelen felhasználását is.

– Ezért mondta azt, hogy mint orvosnak, aki végigjárta az egészségügyi ranglétrát, nagy álma teljesült, mint a kormány illetékes miniszterének pedig történelmi tettel ér fel a most elfogadott orvosi törvény?

– Igen, mert hetven év alatt generációk nőttek fel, szoktak hozzá, hogy a protekció és a hálapénz tulajdonképpen az ellátási rendszer része, egy olyan társadalmilag elfogadott gyakorlat, amelyet mindkét fél, a beteg és az orvos is tudomásul vett, sőt a kiadási és a bevételi oldalon előre kalkulált vele.

Korábban írtuk
Hirdetés
Hirdetés

– Máris a lényeghez értünk, mert amíg egy rezidens vagy egy altatóorvos álmainak netovábbja lesz a közel tripla fizetés, addig egy ismertebb nőgyógyásznak, sebésznek ettől nem csillan örömkönny a szemében, hiszen havonta három-, öt-, esetleg annál is többmilliós hálapénzt tehet zsebre, adómentesen. Vajon mit szólnak most ők, az orvosoligarchák?

– A rendszer szövevényes és erősen torzult, ugyanis van, aki elfogadta a pénzt, van, aki kikövetelte, akár a fennálló törvényekkel szemben is. Ilyen esetekből aztán perek keletkeztek, és több orvost a bíróság elmarasztalt, tehát a törvényesség és a hagyományos orvosi etika egyaránt sérült. A megítélés az új törvényt illetően rendkívül kedvező, mert a társadalom nagyon régóta várja az orvosok döntő többségével együtt, hogy végre legyen már egy kormány, legyen valaki, aki veszi a bátorságot ennek a méltatlan helyzetnek a felszámolására. Ezt a magam nevében is mondhatom, hiszen az orvostársadalomhoz tartozom, jó a kapcsolatom az orvosok minden rétegével, és egyöntetű a véleményük, hogy a paraszolvenciát ki kell iktatni a magyar egészségügyből. Egyébként a kamarai felmérések szerint is az orvosok 96 százaléka egyetértett a törvénnyel.

– Ám azok, akik rangjuknál, jövedelmüknél fogva nem csöppnyi ügyeleti szobákban kucorognak, hanem bőrfotelos irodákban fogadják a tehetősebb betegeket, vajon hajlandók lesznek lemondani eddigi jólétükről?

– Én nem vagyok az egyenlősdi híve, ugyanis ha valaki elvégezte az egyetemet, azzal jogosítványt szerzett hivatása betöltésére, de a kiteljesedéshez évtizedes gyakorlatra, alázatos betegszolgálatra, önálló döntések meghozatalára van szüksége, és akkor még az egyéni adottságok fontosságáról, azok fejlődéséről szót sem ejtettünk. Ugyanakkor azt se felejtsük el, hogy miközben rendkívüli a tudományos és technikai fejlődés, az emberi szervezet működéséről olyan nagyon sokat még ma sem tudunk. Vegyük alapul a jelenlegi járványt. Egyre több az ismeret, de még mindig sokkal kevesebb, mint amennyi a megszüntetéséhez kellene. Visszatérve kérdése lényegére, az kétségtelen, hogy az orvosok némely csoportja kevesebb bevételhez jut a hálapénz tiltásával, mint eddig, de a törvény nem zárja ki magánpraxis folytatását, ami további bevételre nyújt lehetőséget. Mi rendezett, egyszerű és átlátható viszonyokat akarunk teremteni. Ezért kell engedélyezési kötelezettség arról, ki hol, mikor és mit csinál.

– A beteget abban a kórházban kezeltetik az orvosok, ahol az állásuk van, ugyanakkor a hálapénzt, vagy elegánsabban szólva, a vizitdíjat maguk teszik el, azaz saját zsebre dolgoznak közpénzből.

– Pontosan erről van szó. Sajnos gyakori az, hogy beküldik a beteget a kórházba, különféle vizsgálatokat, laboratóriumi eredményeket, kisebb beavatkozásokat kérnek az állam pénzén, aztán a nagyobb műtétet már egyedül végzik el.

– Persze az állami kórházban. Ezt az igazságtalanságot az altatóorvos, a patológus és mindenki tudja, tűri. Vajon a törvény az orvosok közötti feszültséget is megszüntetheti?

– Több mint fél évszázad után átállni valami másra, újra nyilván nem egyszerű, ráadásul időigényes, de azt gondolom, a rendet hamar meg lehet szokni.

– Jelenleg nem úgy tűnik, hiszen az átvezénylés kényelmetlenségét és a másodállás bizonytalanságát is hangos tiltakozás övezi.

– Az átvezénylést úgy kell értelmezni, hogy szükségállapot és kényszer esetén a magyar társadalom más rétegei is átvezényelhetők, például a rendőrök, a katonák, a bírók, az ügyészek, de ismétlem, csak akkor, ha valóban úgy hozza a szükség. Az orvos kötelessége a beteg gyógyítása, ez az abszolút prioritás. A többi másodlagos, például az is, hogy hol gyógyít, noha az sem lényegtelen. Tessék belegondolni a mostani járványba, egy váratlan tömeges tragédiába, akár fegyveres konfliktusba. Ilyen helyzetekben nem lehet azt mondani, hogy én nem teljesítem a kötelességemet. Nem a vezényelhetőség fogja az egészségügy munkaerőgondját megoldani, nem is ez cél, ezért kérem, ne keverjük össze őket. A másodállással ugyanez a helyzet, hiszen az is lehetséges, de rendezett és átlátható körülmények között. Ha tehát kérvényezik és megindokolják a magánpraxist, akkor meg fogják kapni az engedélyt. Senkinek sem célja megszüntetni a magánrendelést.

– Mégis ezzel riogatnak, erről születnek dühös véleménycikkek, amelyek hatására még az orvosi kamara, a kezdeményező is elbizonytalanodva hebeg-habog, miközben az ellenzéki pártok, szakszervezetek és civil csoportok már nemcsak az orvosokat, az ápolókat, a szociális dolgozókat, hanem a pedagógusokat is arra hergelik, sőt uszítják, hogy minél nagyobb hasznot követeljenek maguknak a járványhelyzetből.

– A törvénynél maradva, szögezzük le először, hogy az csak az állami és az önkormányzati intézményekben dolgozó orvosokra vonatkozik, nem pedig az alapellátásban működő családorvosokra, praxisközösségekre, az ő helyzetüket egy következő jogszabály fogja majd rendezni, amely napirenden van. Tudjuk az okát, de mégsem kellene politikai alapon tetszőlegesen összekeverni a tényeket. Heccelik a nővéreket, akik pedig folyamatos fizetésemelésben részesülnek 2019 óta, és akiknek 2021-ig közel két és félszeresére emelkedik a bérük. A pedagógusok most kaptak tízszázalékos emelést, az igazgatók és helyetteseik ennél is többet. A minisztériumhoz tíz ágazat tartozik, és nincs olyan negyedév, hogy a tíz ágazat valamelyikének a fizetésemelését ne terjesztenénk a kormány elé, és a kormány ne fogadná el. A szociális dolgozóknál ugyanez a helyzet. Megértem, hogy többet érdemelnek, de még nincs vége, türelmet kérünk.

– A háborgók mintha minderről semmit sem tudnának.

– Szerintem az ellenzék félreértelmezi saját szerepét. Személyes példával élve, amikor én másfél éves Humboldt-ösztöndíj után 1990-ben hazajöttem Németországból ahelyett, hogy kinn maradtam volna összehasonlíthatatlanul magasabb fizetésért, akkor azt mondtam, nekem itthon a helyem, Magyarország végre fejlődhet, ez az én hazám. Dolgozni és dolgozni, javítani, tanácsokat és ötleteket adni és kapni, ez a közös haladás alapja. Na, én ilyen ellenzéki ötletekről, tanácsokról, újításokról, mióta miniszter vagyok, egyetlenegyről se hallottam, pedig többször elmondtam, minden ellenzéki képviselő előtt nyitva az ajtóm. Ha csak egy javaslatuk van, amivel javítani tudunk egy adott területen, örömmel fogadjuk. Én úgy hittem harminc éve, és ma is úgy hiszem, hogy ez lenne a demokrácia. Az ellenzék azonban másként gondolja.

– Beszéljünk inkább a háziorvosokról. Számukra mit tervez a tárca?

– Az orvostársadalom nagyjából leképezi a társadalmat. A családorvosok döntő többségének dicséretes a helytállásra, de kétségtelen, hogy a járvány egyben jellemvizsga is. Most mindenki az igazi arcát mutatja meg a társadalomnak, alázatból, tudásból, emberségből, hazaszeretetből. Mi erősíteni szeretnénk a szerepüket a továbbiakban is. Sok családorvosnak van második szakvizsgája, aminek eddig nem vehette hasznát. Ezt a törvény erejénél fogva fel lehet oldani, és aki például neurológus, belgyógyász, kardiológus, az a továbbiakban gyakorolhatja a szakmáját. Ráadásul a beteget sem kell mindenért a kórházba küldözgetni, sorba állni. Sajnos minden egyre inkább csak a pénzről szól, ezért szeretném megemlíteni az etikai vonatkozásokat. A régi professzorok, a mi tanítóink, akik a két világháború között továbbvitték a magyar orvosi hagyományt, még tudták, mi az orvos és beteg viszonyának igazi lényege. Aszerint éltek, dolgoztak, erre neveltek minket is. Az én vízióm a mi hivatásunkról az, hogy térjünk vissza a régi, az évszázadok során bevált orvosi normákhoz. Szerintem az új és korszakos törvény ezt a visszatérést is segítheti.

– Egyre több halálos áldozata van a járványnak, és emelkedik a fertőzöttek száma, de a hazainál rosszabb a helyzet Nagy-Britanniában, Oroszországban, Németországban és Franciaországban. A szomszédos Szlovákiában a középiskolákat is bezárták, és elrendelték minden szlovák állampolgár tesztelését. Az aggasztó helyzettel kapcsolatban az ellenzék egyre többször teszi fel a kérdést, mi a jobb, a gazdasági összeomlás vagy a laza járványkezelés?

– A kérdés fel lehet tenni, de ettől még a két dolog nem válik szét szervesen. A nemzeti konzultáció során a magyar emberek erről is elmondták a véleményüket nagy részvételi arányban. Ennek megfelelően az emberi életek megmentése és a működőképes társadalom fenntartása, azaz a két kormányzati cél nincs ellentmondásban, hiszen ha megnézzük, hogy Magyarország hol tart az emberi életek megmentése területén, akkor az egyik legjobb a statisztikánk egész Európában. Sajnos már ezernél több honfitársunkat veszítettük el, de ha megnézzük az egységnyi lakosra jutó halálozási adatokat mondjuk Belgiumban, az tizenkétszer akkora, mint a miénk, és a svéd, az angol és a többi is az itthoninak négy- vagy ötszöröse. Összesen hat olyan ország van Európában, ahol valamivel alacsonyabb az egységnyi lakosra jutó halálozás, mint nálunk. Vagy nézzük meg az ország teljes halálozási statisztikáját! A mai napon azt látjuk, hogy hozzávetőleg négyezerrel kevesebb beteg halt meg, mint az előző évben, vagy akár az utóbbi tíz év legtöbbjében. Ha nem hoznánk meg a járványügyi intézkedéseket, akkor ez a szám olyan magas lenne, mint például Belgiumban. Erre mit mondana az ellenzék?

– Kevés szó esik a járvány lelki és fizikai hatásairól. Beszéltem idős emberrel, aki azért imádkozik, csak most ne haljon meg, mert a családjától sem tudna tisztességgel elbúcsúzni. Sérül a lélek, gyengül a test.

– Ennek nincs megoldása, hiszen elemi érdek az, hogy a látogató adott esetben ne vigye be a vírust a kórházba, mert a betegen kívül a többieket is veszélyeztetné. Rendkívül keserű állapot ez, de járvány­ügyi szempontból így van rendjén.

– Karanténban sem más a helyzet, hiszen minek porszívózni, borotválkozni, úgysem jöhet hozzánk senki, miközben kikezdik, lenézik egymást és azokat, akik a betegséggel javában küzdenek.

– Sajnos ez is benne van az emberi reakciók példatárában. Megemlítem például az 1343-as nagy pestisjárvány idejét, amikor hasonló reakciók születtek. A neoreneszánsz olasz szerzői közül Boccaccio megírta a Dekameront a földi élet élvezeteiről, pikáns történeteit elsősorban a férfiaknak ajánlva. A másik reakciót Petrarca adta az örök értékek, a transzcendentális felé fordulással, az ideák világába történő kirándulással. A harmadik pedig Dante volt, aki megalkotta az Isteni színjátékot, amit lehet elmélyülő, Istenhez forduló vagy éppen Istentől eltávolodó műként is értelmezni. Tehát ahogy annak voltak, úgy ennek a mai járványnak is vannak különböző lelki hatásai, a kérdés az, hogy az emberek melyik irányba fordulnak. Én úgy gondolom, a társadalom többsége a félelem, a kiszolgáltatottság ellenére is a reménység felé fordul, gyógyulásért fohászkodik és imádkozik, mert hisz, hinni akar benne.

– Most szeretetre éhes mindenki, de szeretetet csak az képes adni, aki személyesen már megtapasztalhatta, milyen érzés kapni; aki nem részesült benne, az továbbadni sem tudja.

– A szeretetnek nagyon sok megnyilvánulása van, elsőként ilyen időkben az egészségügy általános hozzáállását említem, kiegészítve azzal, hogy egyre több önkéntes jelentkezik a kórházakban. Az első hullámban a vírus ellen nemzeti egység alakult ki. De az együttérzés számos jelét adják az egyházak is. Ugyanakkor nem szeretnék jóslatokba bocsátkozni a tekintetben, hogy merre fordul az emberek gondolkodása. De hogy az elkövetkező hónapok, esetleg évek során megváltozik, abban bizonyos vagyok.