Fotó: MTI/Balázs Attila
Hirdetés

Amint arról beszámoltunk, kedd délután terjeszti az Országgyűlés elé a kormány a különleges jogrend visszavonásáról szóló törvényjavaslatot. A Demokrata úgy tudja, a parlament jóváhagyása után, várhatóan június 20-án szűnhet meg a rendkívüli jogrend, a járványügyi készültséget azonban Orbán Viktor nyilatkozatának megfelelően fenntartják, hiszen a veszély nem múlt el.

Információink szerint a vidéki enyhítésekhez képesti kéthetes csúszással, péntek éjféltől már a Budapesten is megengedett lesz a tartózkodás a vendéglátóhelyek – éttermek, kávézók, cukrászdák, és így tovább – belső zárt terében is, vagyis lesz lehetőség a megrendelt étel, illetve ital elfogyasztására. Természetesen úgy, hogy a dolgozók kötelesek a szájat és orrot eltakaró eszközt viselni, és a védőtávolság betartása kötelező. Úgy tudjuk továbbá, hogy július elsejével az országos ingyenes parkolás is megszűnhet.

Korábban írtuk

Frissítés

Keddi Facebook-bejegyzésében Varga Judit is megerősítette: „számtalan európai országnál jóval előbb, várhatóan június 20-án” kivezetik a veszélyhelyzetet.

Az uniós miniszterek mai tanácskozásának fő témái a 2021-2027 közötti uniós pénzügyi keret és a koronavírus elleni…

Gepostet von Varga Judit am Dienstag, 26. Mai 2020