Fotó: MTI/Máthé Zoltán (illusztráció)
Hirdetés

A közlemény szerint a rendőri eljárásban regisztrált szándékos, befejezett emberölések száma 2017-ben 90 volt az országban, 2018-ban 78, 2019-ben pedig 58 ilyen eset akadt.

A közleményben cáfolták az ENSZ 2017-re vonatkozó adatait, amelyek szerint 242 embert öltek meg Magyarországon; ez azt jelentené – tették hozzá -, hogy 100 ezer lakosra vetítve abban az évben 2,5 ember lett volna ilyen bűncselekmény áldozata.

A rendőrség szerint a valóság ezzel szemben az, hogy százezer lakosra lebontva (9,79 millió lakossal számolva) az arány 2017-ben 0,92 volt, 2018-ban 0,79 és 2019-ben 0,59.

Felhívták a figyelmet arra, hogy az adatok az Egységes Nyomozó Hatósági és Ügyészségi Bűnügyi Statisztika rendszeréből származnak, amely úgynevezett követő statisztika; minden esetben az adott időszakban lezárt eljárások számáról ad tájékoztatást. Az adatbázis nem az elkövetési idő, hanem a statisztikában rögzítés időpontja szerint tartalmazza a bűncselekményeket.