Lakatos Tibor rendőr dandártábornok a sajtótájékoztatón elmondta: az Eb budapesti eseményei mintegy egy hónapig tartanak. Ez idő alatt feladataik kiterjednek a Puskás Aréna, a szálláshelyek, a sajtótájékoztatók, az edzések helyszíneinek, a csapatok, a vendégek közlekedésének, valamint a fővárosi szurkolói zóna külső környezetének biztosítására – sorolta.

Hirdetés

Hozzátette: Budapest mellett Pest és Fejér megyei is érintett, ezért az autópályákon is fokozott rendőri jelenlétre lehet számítani. Az országos rendőr-főkapitány fokozott ellenőrzést rendelt el június 12-étől június 30-áig az összes autópályán, a pihenőhelyeiken, valamint a fővárosban, Gárdonyban, Agárdon és Telkiben – ismertette.

Megfelelő létszámú rendőri erő és eszköz áll rendelkezésre a rendezvények biztonságának fenntartásához – jelentette ki Lakatos Tibor.

A dandártábornok közölte, alapvető célkitűzés úgy garantálni az esemény biztonságot, hogy közben a szórakozásé, a kikapcsolódásé legyen a főszerep, ezért az Eb biztosítására már 2017-ben elkezdték a felkészülést.

Korábban írtuk

Együttműködnek az európai rendvédelmi szervekkel, Hágában két munkatársuk dolgozik az Europol együttműködési központjában, valamint francia és portugál rendőrök érkeznek Magyarországra, segíteni hazájuk szurkolóit, és magyar rendőrök is lesznek a magyar válogatott külföldi mérkőzéseinek helyszínén.

A rendőrség folyamatosan tájékoztat majd a korlátozásokról, intézkedésekről a rendőrség holnapján (police.hu) és Twitter-oldalán – jelezte Lakatos Tibor.

Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője a sajtótájékoztatón azt hangoztatta, hogy a futball ünnepe költözik Magyarországra, világsztár csapatok és játékosok érkeznek Budapestre, az Eb egyetlen olyan helyszínére, ahol teltházasak lehetnek a mérkőzések.

A járványhelyzet miatti szabályokra térve közölte: a gyorsabb beléptetés érdekében a szurkolók az arénába érkezés előtt karszalagot kapnak. A karszalag a mérkőzésre szóló jeggyel, valamint személyazonosító okmánnyal és védettségi igazolvánnyal vehető át több mint száz ponton, három helyszínen: Groupama Aréna (B-lelátó, a Sas-szobor mellett), Dózsa György út (Városliget, Promenád) és Papp László Budapest Sportaréna.

Sipos Jenő azt kérte, elsősorban a fővárosi és Budapest-környéki szurkolóktól, hogy a karszalagot már a mérkőzés napja előtt vegyék át, a mérkőzés helyszínét közösségi közlekedéssel közelítsék meg, a vidékről autóval érkező szurkolóknak pedig a P+R parkolók használatát ajánlotta. A Puskás Arénánál több száz önkéntes segíti a tájékozódást, az UEFA által kifejlesztett mobilalkalmazás pedig az Eb eseményeivel kapcsolatos összes információt tartalmazza – jelezte.

Értékelése szerint az Eb-sorozat magyarországi eseményeinek rendezése „óriási öröm és elismerés” a magyar labdarúgás, az MLSZ számára, majd hozzátette: a válogatott hazai pályán és közönség előtt bármire képes lehet.

Borsi Dávid András, a BKK szóvivője arról beszélt, hogy a közlekedési társaság felkészülten várja a meccsenkénti akár 67 ezer szurkolót és a szurkolói zónában várhatóan megjelenő 11 ezer érdeklődőt. Kifejtette: a Puskás Aréna a megszokottnál gyakrabban induló 2-es és 4-es metróval, valamint az 1-es villamossal, a városligeti szurkolói zóna kisföldalattival, kerékpárral és gyalog is kényelmesen megközelíthető, és javasolta a BKK közbringa rendszerének, a Mol Bubinak a használatát is. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a járataikon fokozottan ellenőrzik a maszkhasználatot.

Lakatos Tibor a közmédia kérdésére elmondta: az EURO-2020 nemzeti vezetési pont célja, hogy összehangolja az Eb-vel feladatokat, és az összes belügyi szerv, valamint az MLSZ és a BKK szakemberei is helyet kapnak benne. A csoport minden reggel értékeli a kockázatokat, javaslatokat tesz és tartja a kapcsolatot a hágai összekötőkkel, az ORFK és a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetési pontjaival.

Arra a kérdésre, hogy a közelmúltban elfogott magyar iszlamista miatt tesznek-e különleges biztonsági lépéseket, Lakatos Tibor úgy felelt: egyelőre nem látnak okot arra, hogy magasabb szintre emeljék a biztosítást. A rendőrség megfelelően felkészült, és jelenleg nincs a rendezvény biztosságát fenyegető információjuk – hangsúlyozta.

A magyar-ír mérkőzés elején magyar szurkolók kifütyülték a féltérdre ereszkedő ír játékosokat, az ezzel kapcsolatos kérdésre Sipos Jenő azt mondta: az MLSZ elutasítja a diszkrimináció minden formáját, majd példaként említette a Gyűlölet nem pálya elnevezésű kampányban való részvételüket. Szólt arról is, hogy a magyar válogatott nem fog letérdelni az Eb-mérkőzéseken „mi máshogy fejezzük ki ezzel kapcsolatban a véleményüket”, majd jelezte: kérik a szurkolók megértését ebben az ügyben.