Hirdetés

„Aznap este egy súlyosan sebesült felkelőt hoztak Kismarton felől a győri diákgyerekek. A sápadt, rövidnadrágos fiúk megrendülten adták át az eszméletlen ifjút a soproni Erzsébet-kórháznak. – Vámossy Tibornak hívják szegényt – mondották könnybe lábadó szemmel. A szárazvámi útelágazásnál lőtték le orvul az osztrákok.”

Vitéz Somogyváry Gyula állított így emléket És mégis élünk című nagyszerű regényében annak a budapesti műegyetemistának, aki a Rongyos Gárda önkénteseként harcolt a trianoni békediktátum ellen, az igazságért, míg 1921. október 5-én hősi halált nem halt. Síremléke a Farkasréti temetőben áll. A szobor a második világháború súlyos küzdelmei során találatot kapott. A fejrészén csonkult szobor a magyar sors fájdalmas jelképe volt évtizedekig, miként szimbólumértékű az is, hogy 2014-ben a Honvédelmi Minisztérium helyreállíttatta, restauráltatta a megindító síremléket, Ditrói Siklódy Lőrinc alkotását.

Ez ugyanis puszta létével a Rongyos Gárda minden hőse előtt tiszteleg. A Héjjas Iván tartalékos főhadnagy által 1919. április 18-án egy Kecskemét melletti tanyán létrehozott gerillahadsereg egyik legfőbb irányelvének megfelelően („a pacifizmus csak álmodozás – amennyi a fegyvered, annyi az országod és a kenyered”) 1921. augusztus 28-án támadásba lendült Nyugat-Magyarországon, hogy megakadályozza a trianoni békediktátummal Ausztriának ítélt országrész átadását. A mintegy 4-5000 önkéntes páratlan hősiességgel, bravúros hadászati taktikával, ravasz hadicselekkel sorra-rendre verte vissza a Sopront és környékét megszállni szándékozó osztrákokat. A minden különbségen átívelő hazaszeretet által fűtött nemzeti összefogás gyönyörű példája volt ez: vállt vállnak vetve küzdött a hazáért az alföldi gazda és a pesti egyetemista, a győri, kőszegi gimnazista és az első világháborús frontokat járt katona, tisztviselők, mesteremberek, arisztokraták, parasztok, fiatalok, öregek. Magyarok és horvátok, svábok és bosnyákok. Az 1918–19-es országvesztő rémuralom hiteles krónikása, Tormay Cécile kifejezésével élve a Szent Korona ékes abroncsába, a hungarus éthoszba futott össze számtalan különböző élet, nyelv, nemzetiség, éppen akkor, amikor a mesterségesen szított gyűlölet szétfeszítette Magyarországot.

Korábban írtuk

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kegyelem és csoda volt ez, és ebből mindent elsöprő erő áradt. A Rongyos Gárda magyar virtussal, leleményességgel, vakmerőséggel, hittel harcolva győzött, a védelmezett területen 1921. október 4-én taktikai megfontolásokból kikiáltott miniállam, Lajtabánság mindössze egy hónapos fennállása visszavonhatatlanul megsemmisítette a hírhedt magyargyűlölő, szabadkőműves csehszlovák külügyminiszter, Edvard Beneš azon tervét, hogy az újonnan létrejövő államtákolmányoknak, Csehszlovákiának és Jugoszláviának közös határa legyen az Őrvidéken, és így létrejöjjön a vágyott szláv korridor.

Ehelyett a Rongyos Gárda elszántsága kényszerhelyzetbe hozta a nemzetközi diplomáciát. Így sikerült kikényszeríteni az 1921. december 14–16-i népszavazást, melyen Sopron és még nyolc falu: Ágfalva, Balf, Fertőboz, Fertőrákos, Harka, Kópháza, Nagycenk és Sopronbánfalva magyar, német és horvát lakossága elsöprő többséggel úgy döntött, hogy továbbra is a több mint ezeréves hazához, a Szent Korona Magyarországához akarnak tartozni.

A sikeren felbuzdulva egy évvel később újabb felkelést akart kirobbantani a Rongyos Gárda az osztrák kézen maradt területek felszabadítása érdekében. Ez végül megrekedt az előkészítés szakaszában, ugyanis a puszta hírre megrettentek a megszállók. Így tért haza Magyarországhoz további tíz, többségében horvátlakta falu: Alsócsatár, Felsőcsatár, Kisnarda, Nagynarda, Magyarkeresztes, Németkeresztes, Pornóapáti, Németlövő, Ólmod és Szentpéterfa. Az 1921-es nyugat-magyarországi Ágfalván lezajlott első ütközetének emlékműve ma is látható Soprontól nyugatra a Lövérekben.

Fotó: MTI Fotó: Komka Péter
A csehszlovák megszállás alóli felszabadulás emlékműve Balassagyarmaton

A Rongyos Gárda később is jelentős szerepet játszott a trianoni bilincs széttörésében. A megszállók folyamatos nyugtalanításával, propagandatevékenységgel és gerillaakciókkal előkészítette a magyar diplomácia sikeres manővereivel kikényszerített, a Felvidék déli sávját felszabadító 1938-as első bécsi döntést (e harcok során egy alkalommal nyolc rongyos lefegyverzett 500 cseh katonát), majd Kárpátalja 1939-es katonai visszavívását. A hősies magyar gerillahadsereg számos harcosa, amint azt Domonkos László író A Héjjas-nyárfa árnyékában című hiánypótló kötetében feltárta, lengyel testvéreink megsegítésére is fegyvert fogott 1939 őszén. Lengyel földön a németek több mint 70 magyar rongyost elfogtak és partizánként ki is végeztek.

„Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet” – foglalta össze a politikai cselekvés lényegét Bethlen Gábor. Szinte felfoghatatlan, de a Rongyos Gárda a lehetségesen túlra törve a lehetetlennek látszót is elérte, bebizonyítva, hogy a hegyeket mozgató hit és a magyar küzdőszellem sikerrel száll szembe a gyilkos hódítással. Máig szóló példa, hogy amikor a haza hív, akkor nincs különbség magyar és magyar között, csak egy szent cél vezérelhet mindenkit: megvédeni, ami a miénk.

Fotó: MTI Fotó: Komka Péter
A somoskőújfalui Hazatérés emlékművének részlete

Somoskőújfalu tárgyalt
Egyetlen esetben fordult elő, hogy passzív ellenállással, tárgyalások útján módosult a halálosnak szánt ítélet. Somoskőújfalu nem törődött bele, hogy egyik napról a másikra idegen állam uralma alá hajtsák. A korszerű magyar fülészetben úttörő Krepuska Géza orvosprofesszor és a Rimamurány–Salgótarjáni Vasmű Rt.-t az ország egyik legjelentősebb vállalatává tevő igazgató, Liptay Béla Jenő a kor egyik neves zsidó ügyvédje, Auer Pál közreműködésével, többéves kitartó munkával elérte, hogy a Népszövetségi Tanács 1922. június 20-án Somoskőújfalu visszacsatolása mellett döntsön. A határozat 1924. február 15-én lépett hatályba. A felszabadult nógrádi falu polgárai diadalkaput állítottak az ünnepre, házukra pedig kitűzték a nemzeti lobogót. A szabadság napját ma emléktábla örökíti meg a somoskőújfalui vár alatt.

Balassagyarmat nem tett esküt
Így történt Balassagyarmaton 1919 januárjában. A szabadkőműves akaratból íróasztal mellett eltervezett Csehszlovákia a végül megszálltnál jóval nagyobb területet akart zsákmányolni Magyarországból. Az életidegen államtákolmány nyugati gyámjai óvatosságára fittyet hányva, kihasználva a nemzetünkre támadó belső ellenségnek, a retardált Károlyi Mihályt maga előtt toló szabadkőműves puccsista társaságnak a világtörténelemben azelőtt és azóta is példátlan hazaárulását, mohó zsákmányvággyal szállta meg Nógrád vármegye számos települését. A Prágában ügyködő vakolók közép-európai birodalomról, az Osztrák–Magyar Monarchia és benne különösképpen Magyarország megsemmisítéséről álmodoztak.
A beteg vágy azonban szilánkokra tört a rendíthetetlen magyar igazságon. Balassagyarmat polgárai 1919. január 29-én, látva a nemzetellenes, országvesztő pesti puccsisták gyalázatos tétlenkedését, saját kezükbe vették sorsukat, és felkeltek az idegen megszállás ellen. Munkások, vasutasok, katonák, diákok ragadtak fegyvert, és kiűzték, az Ipolyon túlra kergették a városban berendezkedett csehszlovák helyőrséget.
A megszállók alig két héttel korábban, 1919. január 15-én masíroztak be diadalittasan Balassagyarmatra, hogy ellenőrzésük alá vonják nógrádi várost, ahol stratégiai jelentőségű vasúti csomópont található. A postára és a laktanyába is bevették magukat, azonmód cseh nyelvű feliratokra cserélték a magyarokat, és elhatározták, hogy felesketik a helyi hivatalnokokat a csehszlovák államra.
Ezt pedig rosszul tették. A balassagyarmati köztisztviselőknek ugyanis eszük ágában sem volt ilyesmit tenni, ehelyett szentül elhatározták, hogy semmi szín alatt nem tesznek hűségesküt a megszállóknak. A hivatalnokok a vasutasokkal, köztük hazafias érzelmű szociáldemokratákkal közösen kezdték megszervezni a magyar ellenállást, amelynek katonai irányítását Bajatz Rudolf, a császári és királyi kecskeméti 38. Mollináry honvéd gyalogezred századosa és Vizy Zsigmond, a magyar királyi besztercebányai 16. honvéd gyalogezred századosa, a Székely Hadosztály mintájára elképzelt Palóc Dandár felállításának kezdeményezője vállalta.
A sebtében kiképzett, rosszul fölszerelt felkelők diákokkal és más polgárokkal kiegészülve január 29-én megtámadták a megszállók által bitorolt közintézményeket. A városi kaszárnya ostromában a cseh parancsnok, Augustín Lauka is elesett. A betolakodók mindinkább elvesztették a fejüket, és délután, amikor erőltetett gyalogmenetben megérkeztek a Mamusich István honvédszázados által vezetett iglói géppuskásiskolások, megadták magukat.
Balassagyarmat felszabadulásának hírére aztán Dejtár, Drégelypalánk, Ipolytarnóc, Litke, Őrhalom, Rapp, Szécsény magyarjai – jórészt parasztok, kisebb részt honvédek, de Ipolytarnócon még elemi iskolások is fegyvert fogtak – is nekimentek a cseh megszállóknak, néhol kapával-kaszával, és megfutamították, kiverték a betolakodókat.
A győztes helytállás emlékére a Civitas Fortissima, azaz a Legbátrabb Város címet büszkén viselő Balassagyarmat 1922-ben turulmadaras emléktáblát avatott a felkelők tiszteletére vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó részvételével. 1998 óta a város ismét megünnepli az 1945-ig minden évben megtartott január 29-i emléknapot.

Szomoróc is fegyvert fogott
Nem nyugodott bele a trianoni gyalázatba a Vas vármegyei Kerca és Szomoróc (a két települést 1942-ben Kercaszomor néven egyesítették) népe sem. Az Őrség e szegletébe 1919. augusztus 12-én vonult be az antant által kijelölt demarkációs vonalat figyelmen kívül hagyva az alakulófélben lévő Szerb–Horvát–Szlovén Királyság (a későbbi Jugoszlávia) ármádiája és vele a balkáni önkényeskedés, dölyfösködés. Szomoróc magyarjai 1920. augusztus 1-jén a kercai férfiak jelentős részével együtt fellázadtak az idegen basáskodás ellen. A felkelés sikeréhez döntően hozzájárult Rankay József határőr főhadnagy, a kercai helyőrség tisztje, aki a fegyvereket adta az akcióhoz.
A szomoróciak, a kercaiak és a hozzájuk csatlakozó 17 határőr 1920. augusztus 1-jén 23 órakor indítottak támadást a megszállók ellen, akik rövid tűzharc után számbeli fölényük ellenére fegyvereiket elhajigálva menekülőre fogták. Hajnalban visszatértek, és több tucat felkelőt kegyetlenül bántalmazva elhurcoltak Muraszombatba, ahol napokon át éheztették őket, és csak azért maradtak életben, mert a helyi magyar lakosság találékonyan élelmiszert csempészett be a foglyoknak.
A szomoróci felkelés a látszat ellenére győzött, mert a Határmegállapító Bizottság az ellenállás hatására úgy döntött, hogy a megszállóknak ki kell onnan vonulniuk. Így végül 1922. február 8-án elhagyták a falut, és másnap Szomoróc végleg felszabadult. Ma díszharang őrzi a hősies szabadságharc emlékét, a falu pedig a Communitas Fortissima, azaz Legbátrabb Község cím birtokosa.

Fotó: MTVA/Bizományosi: Nagy Zoltán
A kercaszomori harangláb