– Elsősorban a hazai kis- és középvállalkozásokat segítő csomagot jelentett be múlt héten Matolcsy György MNB-elnök. Mit gondol a jegybank programjáról?

– Bár a részleteket még nem ismerjük, de az nyilvánvaló, hogy a kis- és középvállalkozásoknak kulcsszerepük van a gazdasági növekedésben, így a nemzeti bank szándéka, hogy ezt a kört segíti, mindenképpen helyes. Azt is hozzá kell azonban tenni, hogy önmagában ettől a csomagtól még nem várhatunk ugrásszerű gazdasági növekedést. Egyrészt azért, mert a kétszer 250 milliárdos keret a vállalkozások számához képest nem túl magas, úgy is mondhatnám, óvatos döntés. Másrészt pedig annak, hogy a cégek nem vesznek fel hitelt, nem csak az az oka, hogy magas a kamat. A vállalkozások akkor fejlesztik az eszközparkjukat, akkor teremtenek munkahelyeket, ha úgy látják, a termékeikre, szolgáltatásukra van piac. És ilyen tekintetben továbbra sem ideálisak a körülmények, hiszen nem csupán a magyar gazdaság van nehéz helyzetben, hanem az egész Európai Unió, illetve az eurózóna tagországai is. A hazai piac bővüléséhez elsősorban a magyarországi életszínvonalnak kellene javulnia, ahhoz pedig, hogy növelni tudjuk az exportot, az egész térségben be kellene indulnia a gazdasági növekedésnek. Erre azonban jelenleg nincs nagy esély. Az EU-val szemben Ázsia országainak gazdasága továbbra is növekszik, arra viszont nem számíthatunk, hogy például a kínai piacra tömegesen be tudnak törni a magyar kis- és középvállalkozások, mert ehhez jelentős tudás, tapasztalat és kapcsolatrendszer kellene.

– Milyen kormányzati lépésekre lenne szükség ahhoz, hogy a hazai cégek erősödjenek, illetve az MNB által most bejelentett csomag minél szélesebb kör számára nyújtson segítséget?

– Nagyon lényeges lenne, hogy az eddigieknél többen férjenek hozzá uniós forrásokhoz. Ehhez egyrészt vissza kell szorítani a korrupciót, másrészt az is nagy segítség lenne, ha a pályáztatás menete nem lenne ennyire bürokratikus és nehézkes. Ez ugyanis sok családi, mikro- és kisvállalkozás számára már-már leküzdhetetlen akadályt jelent, hiszen nem tudnak szakembert, profi pályázatírót megfizetni. A bürokrácia csökkentésére jó példa lehet Lengyelország, ahol egy vállalkozásnak nagyjából öt kérdésre kell válaszolnia, ha EU-s pénzhez akar hozzájutni: mit szeretne megvalósítani, miért akar beruházni, az milyen előnnyel jár annak a településnek, közösségnek, ahol működik, mennyi pénzt kér, illetve mi a garancia arra, hogy vissza tudja fizetni. Aztán persze, ha hozzájutott a forráshoz, kőkeményen ellenőrzik, hogy ezeket a vállalásokat betartotta-e. Lengyelország nem kis részben azzal tudta elkerülni a válságot, hogy ilyen módon uniós pénzhez juttatta az ottani kis- és középvállalkozásokat.

– Úgy fogalmazott, a Matolcsy György által bejelentett program óvatos. Viszont máris többet tett a jegybank a gazdasági növekedésért, mint Simor András hatéves elnöksége alatt összesen.

– Ez igaz. A Simor-féle vezetés idején a Magyar Nemzeti Bank olyan volt, mintha állam lenne az államban. Egyetlen célt kommunikált, az infláció alacsonyan tartását, de ha megnézzük a számokat, azt látjuk, hogy ennek sem tett eleget. Még egyszer mondom: az MNB szándéka pozitív, az irány jó, de további intézkedésekre van szükség ahhoz, mind a jegybank, mind pedig a kormány részéről, hogy érdemi előrelépést érjünk el.

– Szóval kezdetnek jó ez a program, csak kevés?

– Röviden így lehet összefoglalni. Tegyük hozzá azt is, hogy Matolcsy Györgyék most bejelentett intézkedéseiben semmi meglepő nincs, hiszen például a FED, vagyis az Egyesült Államok központi bankja, vagy a Bank of England hasonlóan cselekszik. Azt mondja, hogy egyfelől őrködöm az infláció felett, másrészt pedig a magam eszközeivel mindent megteszek a gazdasági növekedés érdekében is. Ez tehát nem unortodox lépés, arról sincs szó, hogy Orbán Viktor diktálna a jegybanknak, egyszerűen az elmúlt évek gyakorlatához képest jelent pozitív változást a bejelentett intézkedéscsomag.

– Múlt héten derült ki az is, hogy két százalék volt az államháztartás 2012-es hiánya. Ez az adat visszaigazolja a kormányzat gazdaságpolitikáját?

– A mostani kabinet talán legfontosabb gazdasági célja valóban az volt, hogy alacsonyan tartsa a hiányt, ilyen szempontból tehát sikernek tekinthető, hogy nem csupán megfeleltünk a maastrichti kritériumoknak, de egy százalékkal még alatta is maradtunk. Másfelől viszont azt gondolom, hogy túlzottan is eminens tanuló módjára próbálunk megfelelni az elvárásoknak. Hiszen a cél elérése érdekében komoly egyenlegjavító csomagokra volt szükség, és a kivont források több kulcsfontosságú területről, például az oktatásból és az egészségügyből is nagyon hiányoztak. Természetesen a szándékot értem, a kormány nyilvánvalóan azt szeretné, ha lezárulna a szocialisták nyolcéves ténykedése nyomán elindított túlzottdeficit-eljárás.

– Ez az uniós szinten is alacsony hiány elég lesz az eljárás lezárásához?

– Elméletben elégnek kellene lennie, hiszen ráadásul nem 2012 volt az első év, amikor betartottuk a hiánycélt: amióta ez a kormány vezeti Magyarországot, minden esztendőben három százalékon belül voltunk. Ugyanakkor mégsem lepődnék meg, ha továbbra sem zárulna le az eljárás, hiszen számos kérdésben vitában állunk az Európai Unióval, és ez az egyik leghatékonyabb nyomásgyakorló eszköz a közösség részéről. Úgyhogy ha büntetni akarnak, akkor meg fogják magyarázni, hogy idén vagy jövőre miért nem sikerülhet alacsonyan tartani a hiányt.

– A ciprusi válsághelyzet mennyire befolyásolhatja az unió viszonyulását Magyarországhoz?

– Annyiban talán igen, hogy most nem a hazánkkal kapcsolatos nyomásgyakorlással lesznek elfoglalva, hiszen Ciprus kapcsán még bőven lesz tennivaló. Az ottani gazdasági válság ugyanis nem szigetelhető el, és az unió, az eurózóna valamennyi tagjára hatással lesz. A ciprusi helyzetnek egyébként fontos tanulságai vannak Magyarországra nézve is.

– Például?

– Egyrészt látni kell, a válságba került országoktól elvárt megszorítások azt eredményezik, hogy az állam számos területről kivonul. Viszont a gyenge magánszektor nem tudja átvenni azokat a területeket, ahonnan az állami kivonul. Ez a gazdaság leépüléséhez vezet. Másrészről a kikényszerített megszorításokkal összefüggésben lévő privatizáció során a fejlett országok, például a németek, a franciák, a hollandok cégei előtt nyílik meg az a lehetőség, hogy a privatizált cégeket a válság miatti nyomott áron felvásárolják, ami további gazdasági leépülést hoz. Valószínűleg ők veszik majd meg a kikötőket, a légitársaságot, a postát, és a többi állami vagyont, amit Ciprus esetleg kénytelen lesz eladni. A haszon pedig ezután nem a ciprusi államot, hanem a külföldi cégeket gazdagítja. Ez a gyakorlat egyébként a görög válságkezelést is jellemezte. Ez pedig oda vezet, hogy egyre nagyobb lesz a szakadék a tagállamok között, lesz három-négy fejlett, versenyképes gazdaság, a többiek pedig egyre jobban leszakadnak. Holott az EU célja eredetileg az lett volna, hogy csökkenjenek a különbségek, hogy társadalmi-gazdasági konvergencia következzék be. Európa szétszakadása hosszabb távon rendkívül káros, mivel képtelen lesz ily módon versenyezni a feltörekvő és egyre okosabb gazdaságpolitikát megvalósító ázsiai és dél-amerikai országokkal. Ez a helyzet, illetve az újabb és újabb válságok arra is rávilágítanak, hogy bár az unió tagjai vagyunk, amennyire csak lehet, a saját utunkat kell járnunk. Nem muszáj éltanuló módjára várnunk az EU elismerését, inkább a gazdasági növekedésre, a munkahelyteremtésre, az életszínvonal emelkedésére kell helyeznünk a hangsúlyt.

Bándy Péter