Fotó: Vermes Tibor/Demokrata (archív)
Hirdetés

A politikus kifejtette, a „tüntetés szervezője, Setét Jenő maga is Soros-aktivista”, ahogy szervezete, az Idetartozunk Egyesület is „Soros-pénzből működik”.

„A tüntetéshez csatlakozók is jól ismert, külföldről finanszírozott Soros-szervezetek, amelyek számos alkalommal próbáltak már beavatkozni a magyar belpolitikába és nyomást gyakorolni például a bevándorláspolitikánkra” – fogalmazott.

Nacsa Lőrinc kiemelte, „most vasárnap is ott lesz a Soros-egyetemhez köthető Szabad Egyetem, az Amnesty, a Helsinki Bizottság, a TASZ, a Tanítanék, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet és még sorolhatnám”. A kormánypárti politikus szerint ezekben a szervezetekben közös, hogy „mind ott vannak Soros fizetési listáján”.

Hangsúlyozta, a „Soros-hálózat valódi célja, hogy félreállítsa a bevándorlásellenes nemzeti kormányt, hogy helyébe saját balliberális bábjait ültesse”. „Az elmúlt években sok mindennel próbálkoztak már, de kudarcot vallottak, most azzal akarnak feszültséget kelteni Magyarországon, hogy egymás ellen akarják uszítani a magyarokat és a romákat” – tette hozzá.

A KDNP képviselője szerint erről szól a vasárnapra tervezett tüntetés és az „egész Gyöngyöspata-ügy” is, amelyet „eleve a Soros-hálózat provokált ki: rávették a roma családokat, indítsanak pert az állam ellen”. „Feszültséget keltettek és most (…) akadályozzák a roma családokkal való békés megegyezést”, sőt „már odáig is elmennek, hogy a roma emberek mögé bújva tüntetést is szerveznek Budapesten” – mondta Nacsa Lőrinc.

A kormánypárti politikus kérdésekre válaszolva aláhúzta, az ügyben érintett gyöngyöspataiak jövőjét a kormány által felajánlott képzések segíthetik a leginkább, erről pedig folyamatosak a tárgyalások. Úgy fogalmazott, amennyiben a vasárnapi tüntetés szervezői is a helyi emberek érdekeit néznék, akkor először le kellene menniük Gyöngyöspatára beszélni az érintettekkel ahelyett, hogy „színjátékot” rendeznek a fővárosban a nemzetközi és a magyar balliberális sajtónak.

Az Origo című internetes lap szombaton megjelent cikkében azt írta, a teljes magyarországi Soros-birodalom felsorakozott a vasárnapi tüntetés mögött, amelyet a gyöngyöspatai kártérítés kikényszerítéséért rendeznek. A lap szerint a demonstráció főszervezője az a Setét Jenő, aki szorosan kötődik Soros szervezeteihez és már több évtizede mindent elkövet a polgári kormányok lejáratásáért.
A cikkben az áll, a tüntetésen felszólalók között Soros György ismert aktivistái szerepelnek, köztük olyan is, akinek az alapítványa személyesen Soros Györgytől kapott 3 millió forintot.
A résztvevők számát úgy próbálják növelni, hogy vidékről buszokkal szállítják őket Budapestre, a buszoknak pedig a parkolást is megszervezik – írták.
Hozzátették, a demonstrációhoz elsőként csatlakozott a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), az Amnesty International Magyarország és a Magyar Helsinki Bizottság.
Az említett három szervezet „teljes mértékben Soros György finanszírozása és ezen keresztül irányítása alatt áll. 2016-ban például Soros György a Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) hálózatán és a Sigrid Rausing Truston (SRT) keresztül 426 695 142 forintot adott a TASZ munkatársainak fizetésére és a szervezet programjaira” – írták, hozzátéve, a legnagyobb összeget, 188 millió forintot 2015-2016-os intézményi támogatás címén kapta a társaság. A TASZ népszerűsítésére, „az adományozók és az önkéntesek számának szaporítására” 34 millió állt 2017 végéig az egyesület rendelkezésére Sorosnak köszönhetően.
Az Amnesty International kapcsán megjegyezték, hogy 2018-ban globális kampányt indított „I welcome” néven annak érdekében,hogy legalizálják az illegális bevándorlást, amit emberi jognak neveznek, ezért azt mindenki számára engedélyeznék. 2015-ben Soros Nyílt Társadalom Alapítványa 4 millió 111 ezer 490 dollárt, vagyis közel 1,2 milliárd forintot osztott szét a magyarországi pályázók között, aminek mintegy 40 százalékán a Helsinki Bizottság és a szintén bevándorláspárti TASZ osztozkodott. Ezen felül a határsértő migránsoknak is adtak jogi tanácsokat a befogadóközpontoknál, amire további 48 millió 472 ezer 404 forintot kaptak – olvasható a cikkben.
Hozzáfűzték, az illegális bevándorlás segítése jó üzletnek bizonyult, ugyanis az Európai Bizottságtól 443 millió, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságától 113 millió forint támogatást kapott a szervezet.
A vasárnapi demonstráció támogatói között van a Tanítanék Mozgalom is. Róluk azt érdemes tudni, korábban határozottan tagadták, hogy bármilyen külföldi támogatást kapnának. Azonban kiderült, hogy a szervezet a korábbi támogatásokat az Alapítvány a Tanszabadságért számlájára várta. Az Alapítvány a Tanszabadságért 2013 és 2015 közötti pénzügyi beszámolóiból azonban kiderül, hogy támogatásának nagy része az Open Society Foundationtől, Soros György alapítványától származik – írta a lap.
A támogatók között – az Origo szerint – feltűnik az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet is, amely elismerte, hogy pénzt kapnak Soros Györgytől: 2017-ben nagyjából 145 millió forintot. Hozzátették, hogy a szervezet vezetője, Majtényi László 2017-ben az ellenzék köztársaságielnök-jelöltje is volt.