Rövid idő alatt hat lejárató cikk jelent meg az ellenzéki propagandasajtóban arról a svéd–magyar nőről, aki a Magyar Televíziónak beszámolt az európai valóságról és elmondta az igazat a svédországi bevándorlási helyzetről – írja a PestiSrácok.hu.Soros György és Simicska Lajos médiagépezete, valamint az őket másoló portálok most hivatalos, állami dokumentumokkal próbálják lejáratni Natalie Contessa af Sandeberget, miután az M1-nek azt mondta, Magyarország jelenleg a legbiztonságosabb, mert mások a törvények, nem engedték be a migránsokat.

Az első lejárató írást az az Index közölte, amelynek bevándorláspárti, migránssimogató munkatársa, Földes András korábban a svéd állam és Soros pénzén közölt PR-cikket az országban uralkodó állapotokról.

A PestiSrácok írása megjegyzi: a svéd–magyar hölggyel készített interjúra nagyon sokan kíváncsiak, a beszélgetés Facebook-verzóját is már több mint félmillió ember tekintette meg.

A liberális média azonnal elindította a válaszcsapást. Előbb az Index közölt egy cikket, amelyben nem a nő állításait, hanem a szavahihetőségét próbálják megsemmisíteni. A portál írását elsőként „Soros György lapja, a 444.hu vette át, majd varázsütésre, mindössze 9 perc alatt csatlakozott a lejárató akcióhoz a 168 Óra, a HVG, Simicska Lajos MNO.hu-ja. Őket követte később a Propeller nevű oldal” – írja a PestiSrácok.

„A véleményszabadságot nehezen tűrő liberális és jobbikos média úgy állítja be az igazságot kimondó svéd–magyar nőt, mint valami veszélyes visszaeső bűnözőt, holott értesüléseink szerint pitiáner ügyekről van szó, ami ha Magyarországon büntethető lenne, a fél ország bűnöző lenne. Ugyanis Svédországban lehülyézni, vagy éppen »lepszichopatázni« a szomszédot, az rágalmazáshoz vagy jó hírnévsértéshez hasonló »bűncselekmény«, amiért jó pénzeket lehet szakítani kártérítésként. A nő másik »bűne«, hogy ugyancsak Svédországban összeveszett egy kutyással, amiért az a kocsiban hagyta bezárva a háziállatot.”

A teljes írás itt olvasható.

Az interjú itt tekinthető meg.

(pestisracok.hu)