Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke szerint „a Soros György által fizetett NGO-k vagy álcivilek” felsorakoztak a terrorcselekmény elkövetésével vádolt Ahmed H. mögött.

Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

A kormánypárti országgyűlési képviselő azzal kapcsolatban tartott hétfőn Budapesten sajtótájékoztatót, hogy a Szegedi Törvényszéken – megismételt elsőfokú eljárásban – folytatódik a 2015-ös röszkei zavargások miatt terrorcselekmény elkövetésével vádolt Ahmed H. pere.

A szavai szerint Soros György által fizetett és Ahmed H. mögé beálló szervezetek közé sorolta az Amnesty Internationalt és a MigSzolt, továbbá megemlítette Schilling Árpád rendezőt, Juhász Pétert, az Együtt elnökét és Gulyás Márton ellenzéki aktivistát mint akik emellett a kerítés lebontását is szorgalmazták.

Hozzátette: uniós „liberális, komcsi, zöld” képviselők szintén olyan internetes bejegyzéseket tettek közzé, amelyekben kiálltak Ahmed H. mellett.

„Brüsszel és a magyar ellenzék, amely abban érdekelt, hogy a Soros-terv teljesüljön, hogy Magyarország bevándorlóországgá váljon, egyértelműen beállt a mellé az Ahmed H. mellé, aki egyébként egy fundamentalista iszlám szervezet bizonyított tagja” – mondta Németh Szilárd.

A politikus azt is kiemelte, hogy Ahmed H.-t Bárándy Péter, a Medgyessy-kormány volt igazságügy-minisztere védi, aki „most is nagyon fontos politikai szerepet játszik”, ugyanis tagja annak a formálódó árnyékkormánynak, „a Balázs Péter-féle csapatnak”, amely „azon legyeskedik, hogy az ellenzék át tudja venni a hatalmat”.

Hazugságnak nevezte továbbá azt az állítást, hogy Magyarországon nem demokratikus módon működik az igazságszolgáltatás. Az Ahmed H.-perben is minden a perrendtartás szerint zajlik – jelentette ki.

Németh Szilárd végül arra kérte a kormányt, hogy hozza meg a „Soros-terv” megakadályozásához szükséges döntéseket.

Arra a felvetésre, hogy kit választana ellenfelének Csepelen az országgyűlési választáson, az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikót vagy Szabó Szabolcsot, az Együtt politikusát, úgy reagált: „nekem teljesen mindegy, jöhet bármelyik, nem érdekelnek (…), felőlem Gobbi Hilda is elindulhat”.

Kérdezték őt arról a HVG-ben megjelent Konrád György-interjúról is, amelyben az író egyebek mellett azt mondta: „Rejtelmes mozgások egyszer csak oda vezethetnek, hogy a miniszterelnök, ha nem akar Nicolae Ceausescu sorsára kerülni, akkor önként elmegy valahova. Jóakaratú emberként azt kívánom, hogy Felcsútra menjen”. Németh Szilárd ezt úgy kommentálta: Konrád György eljutott odáig, hogy kivégzésről beszél, ami diktatúrákban szokás, illetve arról, hogy lehet előle elmenekülni.

Azzal kapcsolatban, hogy sem a DK, sem az LMP nem fizeti be a számvevőszék által megállapított tiltott pártfinanszírozás miatt rá kiszabott összeget, a fideszes képviselő azt mondta: „teljesen le vagyok döbbenve, ezek azt hiszik magukról, hogy törvényen felül állnak”.

Arra is reagáltatták, hogy a hódmezővásárhelyi független polgármesterjelölt utcájába – közlése szerint – új térfigyelő kamerát szereltek fel. Erre a Fidesz alelnöke annyit mondott: kevesebb kémfilmet kell nézni, és akkor kevesebb ilyen butaságot lehet mondani.

MTI