Menczer Tamás, aki a térség Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselőjelöltje, Budakeszi március 15-ei megemlékezésén azt mondta, visszatekintve 1848-1849-re, látni, hogy a forradalom és szabadságharc az összetartozás, a szuverenitás szimbóluma.

Hirdetés

Hangsúlyozta: „Csak akkor lehetünk győztesek, de akkor mindenképpen győztesek vagyunk, ha megőrizzük a nyelvünket, a kultúránkat, a hagyományainkat, ha megmaradunk magyarnak.” Az államtitkár úgy fogalmazott: akkor vagyunk győztesek, ha cselekvőek vagyunk, erősek vagyunk és a nemzeti öntudat a helyén van.

A KKM államtitkára azt mondta: a forradalom és szabadságharc üzenete, hogy a magyar érdeket meg kell védeni, mert „ha mi nem védjük meg, akkor helyettünk nem védi meg senki”.

Kifejtette: a szomszédságunkban pusztító háború folyik. Két nappal ezelőtt a lengyel-ukrán határtól 20 kilométerre az oroszok megtámadtak egy katonai bázist, szakértők szerint azért, mert úgy gondolták, hogy ott külföldi fegyvereket tároltak. Mindez megerősíti a magyar kormányt abban, hogy helyes döntés kimaradni ebből a háborúból, és Magyarország sem katonákat, sem fegyvereket nem küld Ukrajnába, mert ez szolgálja az ország biztonságát. Az államtitkár kitért arra, hogy mivel Magyarország határai nem esnek egybe a nemzet határaival, a háborúból kimaradás szolgálja a Kárpátalján élő magyarok biztonságát.

Hozzátette, ha Magyarország a magyar-ukrán határon keresztül fegyvereket és katonákat szállítana, azok a rakéták, amelyek a lengyel-ukrán határ közelében csapódtak be, pillanatokon belül a magyarlakta területeken is lehullhatnának.

Korábban írtuk