A számok is bizonyítják: a Fidesz a vezető politikai erő
Hiába a manipulációs kerekasztal intézetei által készített közvélemény-kutatási adatok, a Voks 2025 fényében az látszik: még mindig a Fidesz-KDNP a vezető politikai erő Magyarországon – írja szerdai cikkében a Magyar Nemzet. A Fidesz-frakció Facebook-bejegyzéséből ugyanis kiderül, hogy az Ukrajna uniós csatlakozásáról szóló véleménynyilvánító szavazást csaknem kétszer annyian töltötték ki, mint a Tisza Párt Nemzet Hangja elnevezésű szavazását.
A cikk emailben történő elküldéséhez
kattintson ide,
vagy másolja le és küldje el ezt a linket: https://demokrata.hu/magyarorszag/a-szamok-is-bizonyitjak-a-fidesz-a-vezeto-politikai-ero-1011765/
Hirdetés
„Erről ennyit” – olvasható a Fidesz országgyűlési frakciójának posztja alatt, amelynek a Közvélemény-kutatás versus valóság címet adták.
Mint ismert, célegyenesbe érkezett a Voks 2025 szavazás, amivel a magyarok véleményt mondhatnak Ukrajna gyorsított EU-s csatlakozásáról. A kormány által indított szavazás június 20-án, vagyis e hét pénteken fog lezárulni. Orbán Viktor múlt pénteken, a Kossuth rádiónak adott interjúban jelentette be, hogy átlépte a kétmilliót azoknak a száma, akik visszaküldték a szavazólapokat.
A miniszterelnök ezt fantasztikus sikernek nevezte és arra biztatott mindenkit, hogy vegyen részt a szavazáson. A részvételi eredmény azt mutatja, hogy a magyarok átérzik, hogy milyen veszélyeket jelent az ukrán uniós tagság.
Korábban írtuk
Hirdetés
Hirdetés