Fotó: MTI/Mohai Balázs (archív)
Hirdetés

Holman Magdolna az ellenzéki párt 2017-2018. évi gazdálkodásának ellenőrzéséről szólva azt mondta, a DK nem igazolta az időszakról közzétett adatok valódiságát: pénzügyi kimutatásai nem mutatnak megbízható és valós képet a párt bevételeiről és kiadásairól, a valótlan pénzügyi kimutatások közzétételével a párt a saját tagságát is megtévesztette.

Közölte, a DK költségvetési támogatásának felfüggesztését azt követően függesztették fel, hogy a párt elnöke az ÁSZ korábban nyilvánosságra hozott jelentéstervezetre adott észrevételében elutasította a párt törvényes gazdálkodásának helyreállítását.

A főtitkár tudatta, a számvevőszék tájékoztatta a DK elnökét arról, hogy milyen dokumentumokkal kell igazolnia a párt törvényes gazdálkodásának helyreállítását, és amennyiben a DK ennek eleget tesz, az ÁSZ azonnal visszavonja a költségvetési támogatás folyósításának felfüggesztését.

Holman Magdolna kérdésre válaszolva kijelentette, a DK esetében nem dokumentumok hiányáról van szó, tehát a számvevőszék jelentésének semmi köze nincs a párt székházában történt tűzesethez. Elmondta, az ellenzéki párt közzétette a 2018-as pénzügyi kimutatását, majd az ÁSZ-nak azt jelezte, hogy nem tudja igazolni annak valódiságát.

Korábban írtuk

Ugyancsak kérdésre elmondta, a DK-től nem 2017-2018-ra vonatkozóan kérnek adatokat, hanem jelenlegi dokumentumokkal kérik a törvényes működés igazolását.

Holman Magdolna alapvető jogállami érdeknek nevezte, hogy a döntő mértékben közpénzekből gazdálkodó pártok szabályszerűen, elszámoltathatóan és átláthatóan gazdálkodjanak, továbbá megfelelően elszámoljanak a saját tagságuknak is. Hangsúlyozta: az ÁSZ mindenben a törvényi előírások szerint, a jogállam védelméért, a törvényi előírások betartásáért jár el.

A főtitkár kitért arra is, hogy az ÁSZ több tanácsadó eszközzel támogatja a pártok gazdálkodásának szabályosságát: honlapján önteszteket hozott nyilvánosságra és konzultációs lehetőséget biztosított a pártok gazdálkodásáért felelős szakembereknek.

Úgy fogalmazott, az ÁSZ esélyt adott a DK törvényes, jogállami keretek közötti működésére a 2017-2018 közötti ellenőrzött időszakot követően is.

Azt mondta: a DK nem igazolta, hogy kizárólag a jogszabályban engedélyezett forrásokból gazdálkodott, és nem vett igénybe tiltott támogatást. A hiányosságok felvetik, hogy a DK a pénzügyi-gazdálkodási tevékenysége során a működési finanszírozását nem megengedett módon és nem törvényes forrásokból biztosította – tette hozzá.

Hangsúlyozta, a számvevőszék nem vette el a DK költségvetési támogatását, hanem időlegesen felfüggesztette annak folyósítását, mindaddig, amíg a párt törvényes gazdálkodását helyre nem állítják, és ezt dokumentumokkal igazolják is az ÁSZ-nak.

Holman Magdolna azt mondta: a DK gazdálkodását évek óta törvénysértések jellemzik, az ÁSZ célja ezek megszüntetése.

A DK könyvvezetése és gazdálkodása 2013-ban, 2014-ben, 2015-ben és 2016-ban sem felelt meg a törvényi előírásoknak, a 2018. évi országgyűlési választás kampánypénzeinek ellenőrzése során pedig az ÁSZ azt állapította meg, hogy a DK a jelölőszervezetnek járó költségvetési támogatást nem szabályszerűen használta fel – mondta.

Holman Magdolna megjegyezte, a DK a számviteli, a párt- és a kampánytörvényt is megsértette a kampány során, ezért különösen fontos, hogy a párt gazdálkodása a jövőben megfeleljen a törvényi előírásoknak.

Az ÁSZ főtitkára közölte továbbá, hogy a felszámolás alatt lévő Együtt – A Korszakváltók Pártja 2017-2018-ban nem teljesítette a párttörvényben előírt elszámolási kötelezettségét.

Kifejtette, az Együtt a 2017-es pénzügyi kimutatását úgy tette közzé, hogy azt a párt erre jogosult döntéshozó testülete nem fogadta el, a 2018-as kimutatását pedig egyáltalán nem is hozta nyilvánosságra.

Holman Magdolna szerint a hiányosságok felvetik, hogy az Együtt a pénzügyi-gazdálkodási tevékenysége során a működési finanszírozását nem megengedett módon és nem törvényes forrásokból biztosította.

Benedek Mária felügyeleti vezető közölte, az ÁSZ – törvényi előírás alapján – kétévente ellenőrzi a költségvetési támogatásban részesülő pártok gazdálkodását. Ennek megfelelően 2020 első félévében hét párt és pártalapítványaik 2017-2018-ra vonatkozó ellenőrzése történik meg, amit további négy párt és pártalapítványaik 2018-2019-re vonatkozó vizsgálata követ – mondta.

Hangsúlyozta, a politikai élet tisztasága érdekében kiemelten fontos, hogy a demokratikus közhatalom gyakorlásában részt vevő és közpénzeket használó pártok a tevékenységüket befolyásolástól mentesen, csak a törvényileg engedélyezett forrásokból lássák el, illetve a gazdálkodásuk más szervezetek számára is példamutató legyen.

Benedek Mária elmondta, az ellenőrzés típusa minden párt esetében szabályszerűségi ellenőrzés, amely során az ÁSZ alapvetően azt értékeli, hogy a pártok által közzétett pénzügyi kimutatások a törvényi előírásoknak megfeleltek-e. A pártoktól beszerzett adatok hitelességét, teljeskörűségét és a dokumentumok meglétét az ellenőrzött által kiállított teljességi és hitelességi nyilatkozat garantálja – tette hozzá.

Kifejtette azt is, minden közpénzből működő szervezetnek, így a pártoknak is legalább nyolc évig biztosítaniuk kell a dokumentumok és adatok biztonságos megőrzését. A könyvvezetés során érvényesíteni kell a számviteli törvény előírásait, így a valódiság elvét is, ami azt jelenti, hogy a könyvekben rögzített és a pénzügyi kimutatásban szereplő tételeknek bizonyíthatóknak kell lenniük – hangsúlyozta Benedek Mária.