Fotó: facebook.com/Szijjártó Péter
Hirdetés

Szijjártó Péter, a Vasárnapi újság című műsorban hangsúlyozta, Magyarország fontosnak tartja az európai egység fenntartását, eddig is mindig részese volt a közös európai döntéseknek, ugyanakkor szerinte nem szabad elhamarkodott döntést hozni, nyugalomra, higgadtságra, megfontoltságra van szükség.

A tárcavezető kiemelte, Európa egysége nem tud létrejönni olyan szankciós intézkedések mellett, amelyek veszélybe sodornák az energiaellátást.

Magyarország jól tette, hogy „világossá tette a vörös vonalait”, sok ország képviseli azt az álláspontot, hogy a szankciós intézkedések nem veszélyeztethetik az energiaellátást – mondta.

Szijjártó Péter emlékeztetett, az Európai Bizottság szombaton ismét előállt egy új, immáron hatodik szankciós javaslatcsomaggal.

Kiemelte, a magyar kormány ennek kézhezvételét követően közölte, lehetetlennek tartják, hogy még aznap délutánig véleményezzék az indítványt, mivel szerintük azt mélyebb elemzésnek kell alávetni.

Korábban írtuk

A miniszter elmondta, vasárnap délutánra összehívták az Állandó Képviselők Tanácsát Brüsszelben azzal a lehetőséggel, hogy akár már ott döntés szülessen az újabb szankciókról, azonban Szijjártó Péter nem biztos benne, hogy ez már ott megtörténhet.

Közölte, az MVM-el, a Mollal, valamint az Innovációs és Technológia Minisztériummal (ITM) közösen elemzik a csomagot, amelyet csak abban az esetben támogatnak, ha azok nem veszélyeztetik a magyar energiaellátás biztonságát.

A szankciós javaslat bevezető része ugyan világossá teszi, hogy a földgáz- és kőolajszállításokra, valamint a nukleáris iparra nem vonatkozik, azonban érdemes a részleteket is megvizsgálni – fejtette ki Szijjártó Péter, hozzátéve, a mostani szankciós javaslatok között van olyan pont, amely az oroszországi energiagazdálkodás esetében tiltana be technológiák, termékek exportálását.

Emellett vas- és acélipari termékek importjára vonatkozó korlátozás is van a javaslatban, további pénzügyi korlátozások az újabb személyek listázásán túl – tette hozzá a tárcavezető.

Szijjártó Péter aláhúzta, az elmúlt napokban egyre súlyosabbá váltak a háborús cselekmények Ukrajnában, ahol naponta sok ezren halnak meg, óriási a pusztítás. Ez még inkább kiemeli a kormány azon felelősségét, hogy garantálja, Magyarország semmilyen módon nem sodródik bele ebbe a háborúba – jelentette ki.

„Magyarország és a magyar emberek biztonságát nekünk garantálnunk kell, ezért is döntöttünk úgy, hogy nem küldünk sem katonákat, sem fegyvereket ebbe a háborúba” – fogalmazott a miniszter.

Szijjártó Péter elmondta, világos döntést hoztak arról is, hogy nem engedik a fegyverszállítmányokat Magyarországon keresztül szállítani Ukrajna területére.

„Ezen döntések nélkül azt kockáztatnák, hogy Magyarország belevonódjon a háborúba” – összegzett a tárcavezető.

A miniszter jó hírnek nevezte, hogy az Európai Unió is csatlakozik a tűzszüneti tárgyalásokhoz, majd megjegyezte, eddig is komoly európai erőfeszítések történtek a béke érdekében.

Hangsúlyozta, a kommunikációs csatornákat nem szabad elzárni, mert a békéhez tárgyalások kellenek.

Emlékeztetett, „török barátainknak sikerült azt a bravúrt is létrehozniuk”, hogy külügyminiszteri szinten összeült az orosz és az ukrán küldöttség. Szijjártó Péter szerint nem volt reális elvárás, hogy ezen a találkozón áttörés szülessen, de szerencsésnek értékelte, hogy a felek nem zárták ki az újabb találkozás lehetőségét.

Kijelentette, bíznak abban, hogy minden ilyen találkozás közelebb visz ahhoz, hogy az „értelmetlen öldöklésnek véget lehessen vetni”.

Szijjártó Péter a háború kirobbanásának felelőseire vonatkozó kérdésre reagálva elmondta, „most annak van itt az ideje, hogy békét teremtsünk, az okoskodásnak, a korábbi intézkedések elemzésének majd akkor lesz itt az ideje, ha a szomszédban béke lesz”.