A szegedi szocialisták közpénzből kampányolnak?
A Zuschlag-ügy kapcsán pontosan tudjuk, hogy a szocialisták előszeretettel használják a közpénzeket saját pártjuk finanszírozására. A szegedi szocialisták érintettsége pedig egyértelmű a Zuschlag-ügyben, hiszen Ujhelyi István országgyűlési képviselő (MSZP), államtitkár volt a Fiatal Baloldal elnöke, amikor Zuschlag János vallomása alapján ezen szervezet rendezvényein elmulatták az államkasszából eltüntetett közpénzeket – folytatódik a közlemény.
Miközben a szegedieknek drasztikus helyi áremeléseket kellett elszenvedniük az elmúlt négy évben (parkolás 78 %-os emelkedés, tömegközlekedés 80 %-os emelkedés, távfűtés 149 %-os emelkedés, szemétszállítás 49%-os emelkedés, csatornadíj 65 %-os emelkedés), és a közfeladatot ellátó önkormányzati intézmények működési kereteit jelentősen csökkentette, valamint az ott dolgozók keresetét megcsonkította a kormányzat, melyet Botka László (MSZP) szavazataival következetesen támogatott az országgyűlésben, addig most saját és párttársai népszerűsítésére a jó ízlés határait túllépve herdálja el a közpénzt a szocialista országgyűlési képviselő, polgármester. Botka László (MSZP) és stábja olyan kampánykiadványt adott ki márciusban közpénzen, melyen hivatalosan is szerepel kiadóként Szeged önkormányzata. A kiadványban három politikus szerepel fényképpel: Botka László, Ujhelyi István és Kozma József. Ami összeköti őket, hogy mindhárman a szocialista párt országgyűlési képviselői, és a 2010-es országgyűlési kampány jelöltjei a szegedi körzetekben. Kozma József (MSZP) országgyűlési képviselő, jelenlegi egyéni jelölt úgy szerepel képpel a kiadványban, hogy nem tölt be választott szegedi politikai tisztséget. Ez pedig nyilvánvaló választási kampány … persze közpénzen végrehajtva – zárul a közlemény.
A Fidesz felszólítja Botka Lászlót (MSZP) és a helyi szocialistákat, hogy haladéktalanul fejezzék be a közpénzek politikai célú felhasználását, mert ha 8 év alatt nem tudtak meggyőző eredményeket felmutatni a szegedi gazdaságban, akkor ez az önfényezés már csak erkölcstelen és etikátlan pénzpocsékolás.