– Hogyan jellemezné röviden Jancsó Benedek korszakos tevékenységét azoknak, akik nem ismerik?

– A XIX–XX. század fordulójának hallatlanul nagy tudású polihisztora volt, pedagógus, eredeti szakmáját tekintve bölcsészdoktor, akinek pályafutása első tíz esztendejében az irodalomtörténet, élete delén pedig a nemzetiségkutatás volt a kedvelt tudományága. Ő írta az egyik legjelentősebb Kölcsey Ferenc-monográfi át, de Szenczi Molnár Alberttől Petőfi Sándorig rengeteg irodalmi tárgyú, értékes tudományos művet hagyott maga után. Pedagógusként 1892-ben gróf Csáky Albin közoktatási miniszter felkérésre a román oktatásügy kutatása céljából féléves tanulmányúton vett részt Romániában. Ennek nyomán megírta a Daco-romanizmus és a magyar kultúrpolitika című munkáját, ezt követően pedig még négy nagy terjedelmű, nemzetiségi kérdésekkel foglalkozó művet, amelyek alapján a korabeli Magyarország legelismertebb és legképzettebb román kisebbség kutatója lett. Előre látta és könyveiben részletesen leírta a Szent Korona országára leselkedő veszélyeket, de sajnos hiába próbálta ezekre felhívni a politikusok figyelmét.

– Milyen tényekkel bizonyította ezzel kapcsolatos állításait?

– Szaktudása révén meghatározó személyeknek lett tanácsadója, Bánffy Dezső miniszterelnöksége (1895–1899) idején a nemzetiségi osztályt vezette. Nem szobatudós volt, hanem ha az élet úgy kívánta, a tettek embere. Amikor 1916-ban a román orvtámadás után a magyar csapatok bevonultak Bukarestbe, szakértőként őt kérték fel, hogy ott gyűjtse össze a román irredenta politika terhelő dokumentumait. Ezeket A román irredentizmus története című kötetében tette közzé, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia nagydíjával tüntettek ki. E könyvében bizonyította, hogy a románok már száz évvel korábban sem csupán kulturális autonómiát és jogokat követeltek, hanem Erdély elszakítását fontolgatták. Dokumentumainak azonban a politikusok nem hittek. 1918-ban a Székely Nemzeti Tanács alapítója és első elnöke volt Sebes Dénessel, Urmánczky Nándorral, Ugron Gáborral, meghatározó szerepet játszott a Székely hadosztály létrehozásában. A miniszterelnöki hivatalban részese volt a trianoni békeszereződést előkészítő magyar anyagok összeállításának. Emellett alapítója és elnöke volt a Bocskai Szövetségnek, majd az ebből alakult Népies Irodalmi Társaságnak, aminek célja az elszakított Erdély szellemi, kulturális és nemzetpolitikai támogatása volt.

– Ilyen tevékenységgel nyilván népszerű volt a maga idejében.

– Valóban, de népszerűségnek mégsem ez volt az elsődleges oka. Korának elismert szaktekintélyeként is tudta, hogy a széles közvéleményhez kell szólnia, hiszen saját tudományos ismeretei csak így fejthetik ki hatásukat, ezért nem a tudományos közéletben akart babérokat aratni. Ennek legszebb példája az Erdély története című kötete, amely mind a mai napig megőrizte időszerűségét, egyben közérthetőségét. Kizárólag olyan visszaemlékezéseket olvastam róla, amelyek bölcs, emberséges, nagyon jó kapcsolatteremtő képességgel megáldott, tárgyilagos személyként jellemzik. Nem volt senkivel elfogult, mindent tudományos, ugyanakkor a magyarság iránt elkötelezett nézőpontból kezelt.

– Ezzel az életművel legalább olyan ismertséggel kellene rendelkeznie, mint Wass Albertnek és Nyirő Józsefnek.

– Ismertsége 1940-ig az említetteknél még nagyobb is volt. Halála után emlékét kitűnően gondozta az Erdélyi Férfiak Egyesülete, mely a kulturális szakosztályát Jancsó Benedek társaságként működtette, nevét sorra vették fel a gimnáziumi önképzőkörök. A háború után mindez megváltozott, mert olyan témának volt a szakértője, amely 1945 után nem esett egybe a proletár internacionalizmussal. Mivel 1930-ben elhunyt, Nyirő és Wass Albert „bűneit” neki felróni nem lehetett, ezért a tudatos elhallgatást kapta büntetésként. Akik ismertük életútját, a magyarországi rendszerváltás után úgy gondoltuk, hogy Jancsó Benedek magától értetődően jut a köztudatba, hiszen tudósként a Magyar Tudományos Akadémia tagja is volt. Baráti társaságunk végül 2007-ben döntött úgy, hogy erre nem várhatunk tovább tétlenül, tennünk kell valamit. Ebben volt nagy segítségünkre szülőfaluja, a háromszéki Gelence, ahol már évekkel korábban felvette nevét egy általános iskola, annak udvarán mellszobrát is felállítottak. Egy kulturális találkozóra a világ minden részéből meghívták a Jancsó nevű személyeket, mi pedig 2008 óta járunk oda minden évben. Ebből a baráti mozgalomból nőtt ki alapítványunk 2010-ben, amelynek célja nem csupán a tudós népszerűsítése, hanem egy nemzetség szervezése, amely szellemiségében megerősíti a közös származástudattal bíró Jancsó családokat.

– 2011-ben, nyolcvan évvel az eredeti megjelentetés után Alapítványuk ismét kiadta a Jancsó Benedek emlékezete című gyűjteményes kötetet, amelyben igen jelentős személyek írtak tanulmányokat.

– Ez is mutatja a jelentőségét. Rövid tanulmány megírására kértük fel többek között a székely származású akadémikust, Egyed Ákost, az oktatáspolitika első emberét, Hoffmann Rózsa államtitkár asszonyt, az újból életre hívott Székely Nemzeti Tanács alapítóját, Izsák Balázst, a képviselőház elnökét, Kövér Lászlót. Írásaik méltatták a pedagógust, történészt, székely tudóst. A nyugdíjas egyetemi docens Jáki Laci bácsit, az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum tudományos főmunkatársát annyira megfogta az életmű, hogy azt tovább kutatta, ami néhány hete a Tudós tanárok-tanár tudósok sorozatban meg is jelent. A címválasztás sem véletlen, hiszen Jancsó Benedek nevéhez az egykori Werbőczy (ma Petőfi) gimnázium alapító igazgatósága fűződik, míg a Rákóczi és Kölcsey gimnáziumokban latint, görögöt, történelmet és magyar irodalmat tanított. Az oktatáspolitika terén olyan jelentőset alkotott, hogy azt Hoffmann Rózsa tizenöt perces előadásban méltatta a könyv bemutatóján. Kiemelte, hogy mind középiskolai reformkoncepciója, mind nevelési elvei, azon belül a mindennapos tornaóra, a játékos nevelés, a túlterhelés elkerülése, kiállták az idők próbáját. 1907-ben Apponyi Albert kultuszminiszter az iskolán kívüli szabadoktatás központi felügyelőjének nevezi ki. Ő készítette el a Közoktatási Tanács részére azt az emlékiratot, mely tartalmazta a történeti előzményeket, elemezte az időszerű állapotokat és javaslatot tett országos bevezetésére. Azért küzdött, hogy a szabadoktatás segítségével megszűnjék a közel ötvenszázalékos analfabetizmus és a Szent Korona országának lakóit az elidegenítő szemlélettel szemben identitásukban lelkileg megerősítse. Jancsó Benedek előterjesztése alapján szervezik meg 1907-ben a pécsi Szabadoktatási Kongresszust, mely éles belpolitikai vitákat is hoz a szociáldemokraták bomlasztó nézetei miatt. A kongresszus után a munkát tovább folytatja és Apponyi 1912-ben az Országos Közoktatási Tanács ügyvezető alelnökévé nevezi ki. Ezzel együtt nem lehet pontos határvonalat húzni, hogy mely szakterülete volt a legjelentősebb. Engem mint a közéleti ember, a publicista, a magyarságért aggódó, a történész fog meg elsősorban, Jáki Lászlót nyilván a pedagógiatudományi életműve vonzotta, Raffay Ernő pedig mint a román kérdés kiváló ismerőjét kedveli.

– Jobban él a székelyföldi köztudatban, vagy a román fennhatóság miatt még kevésbé, mint Magyarországon?

– Sajnos ott sem ismerik eléggé, és álszerénység nélkül mondhatom, hogy talán a mi tevékenységünknek köszönhetően változik ez a kép. 2010-ben Jancsó Benedek farkasréti sírjánál Budapesten rendeztünk bensőséges ünnepséget, ahová meghívtuk Raffay Ernőt, a Kölcsey gimnázium diákjait, tanárokat, az MTA-ról az Erdéllyel foglalkozó Sas Pétert, aki az intézmény koszorúját is elhelyezte. Sikerült elérnünk, hogy a védett sírt az Összetartozás napjára, június 4-re felújítsák. Nagyon jó a kapcsolatunk Gelencével, amelynek polgármestere, Cseh József megkért bennünket, hogy segítsünk az idei Szent László-napon, a falunap keretében felállítandó bronz turulszobor költségeinek gyűjtésében, amelyre Jancsó Benedek-idézet is felkerül. Szeretnénk a hagyatékából berendezni egy emlékházat is, hiszen felújításra vár a Jancsók egyik kúriája. Mivel közjogi méltóságok, államtitkárok foglalkoznak magyarságot érintő szerepével, ez azt jelzi, nem csak mi gondoljuk, hogy szükség van a népszerűsítésére.

– A személyét be lehetne építeni a Nemzeti alaptanterv kerettantervi részébe.

– Eddig erről nem esett szó, de hasonlóképpen jó ötlete volt a Babes-Bolyai egyetem történész tanszékvezetőjének, Vekov Károlynak. Minthogy a kolozsvári konzulátuson történt könyvbemutató idején a mellettünk lévő díszteremben éppen állampolgársági esküt tettek, a rákövetkező fogadáson került szóba, hogy az évente érettségiző hétezer erdélyi diák megkaphatná az Erdély története című könyvét. Ezt a kiegyezésig írta meg tudományos igénnyel, de olvasmányosan, eredetileg tankönyvnek szánva. A Külügyminisztérium elismerte ennek jelentőségét, de az anyagi fedezete egyelőre nem biztosított. Az alapítvány továbbra sem tett le megvalósításáról, addig azonban a háromszéki Jancsó Benedek tanulmányi verseny legjobbjait látja vendégül egyhetes magyarországi nyaraláson, és ezt szeretnénk a jövőben egyetemistáknak is lehetővé tenni.

Szakács Gábor