Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt (archív)
Hirdetés

Semjén Zsolt a Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium torna- és vívócsarnokának későbbi alapkövébe helyezendő időkapszula megáldása alkalmából kifejtette: Budapesten megszámlálhatatlan, hogy hány daru mutatja az építkezéseket, de vidéken is épülnek az utak, a házak, a rendelők, a sportpályák és a magánházak.

„Hogy országépítők legyünk, annak egyik szimbolikus pontja a sportcentrum”, hiszen ez a jövőbe való beruházást jelenti – hangoztatta. – „Akkor lehet országot építeni, ha mindenki a maga helyén megteszi azt, ami az építésből az ő dolga”.

A zalaegerszegi egyházi iskola sportcentruma pedig azért realitás, mert mindenki, a szülők, az egyház, a város és a megye megtette, ami a dolga volt, s erre a kormány sem mondhatta azt, hogy nem támogatja.

Semjén Zsolt szerint, akik nem tarják magukat hívő embernek, azoknak is érdeke, hogy valami szép, valami jó megvalósuljon. Az egyházi iskoláknak is az a feladata, hogy ne csak magas színvonalon oktasson, de olyan embereket is neveljen, akik értékeket képviselnek.

„A világ jobbítása az egyházi iskolák célja”.

Arányaiban Magyarország adja a legnagyobb egyháztámogatást az Európai Unióban, de „ennél jobb befektetés nem lehet, ”történelmileg és szociológiailag is igazolt az egyházi iskolák ereje és szerepe – vélekedett a politikus.

Jelenleg Magyarországon az iskoláknak nem egészen 20 százaléka van egyházak kezében, ami azt mutatja, hogy az emberek bíznak az egyházakban, szívesen adják a gyerekeiket ilyen intézménybe.

„Az egyházi iskolákból kikerülő gyerekek tudása, tartása példaértékű”, oktatásuk a keresztény civilizációt közvetíti, ami egyaránt szolgálja a gyerekek, az ország és Európa érdekeit is – jelentette ki Semjén Zsolt.

Francoise Debeaupte, az iskolát fenntartó Notre Dame női kanonok- és tanítórend rendfőnöke felidézte, hogy 90 éve alapították a zalaegerszegi oktatási intézményt, akkor áldották meg a jelenlegi ünnepségnek is helyet adó kápolnát. Jelezte, hogy a kormány a torna- és vívócsarnok építésére 2,5 milliárd forintot meghaladó támogatást ítélt meg.

A leendő sportcentrum nemcsak edzéseknek és sportversenyeknek biztosít majd helyet, de lehetőség lesz kulturális események rendezésére is. „Minden adott, hogy a fiatalok fejlesszék fizikai és mentális képességeiket” – fogalmazott.

Vigh László országgyűlési képviselő (Fidesz), miniszteri biztos egyebek közt arról beszélt, hogy a miniszterelnök hétpontos programját azért is kell támogatni, mert nem lehet hit nélkül családot nevelni, tanítani, vagy bármilyen munkát végezni. A Mindszenty József által egykor elvetett mag „nagyon jó talajra hullott” – fűzte hozzá a tanítórend fejlesztésére utalva.

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere (Fidesz-KDNP) kitért arra, hogy 1928-ban az akkoriban Zalaegerszegen tevékenykedő későbbi bíboros, Mindszenty József hívta a zalai megyeszékhelyre a rendet, amely egy évre ár kezdte el a tanítást. Az 1948-as államosítás, majd a rend 1950-ben történt feloszlatása után 1993-ban kezdték meg az oktatást újra a Mindszentyről elnevezett iskolában, ahol ma mintegy 700 diákot tanítanak, nevük pedig szorosan összekapcsolódott a vívósportággal is.