Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Hirdetés

Herczegh Anita a Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Egyesített Szociális Intézményben tartott sajtótájékoztatót Soltész Miklóssal, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárával, miután megbeszélést folytattak Szalay Ferenccel, a város polgármesterével, valamint Kállai Máriával, a térség fideszes országgyűlési képviselőjével és felkeresték a megyeszékhely felújítás alatt álló templomait.

A köztársasági elnök felesége elmondta: a szociális intézmény dolgozói önként vállalták, hogy kéthetes váltásban beköltöznek az otthonokba, ezzel is óvva a bentlakók egészségét. Ezzel hozzájárultak ahhoz, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megyében alig néhányan fertőződtek meg a vírussal, a megye gyakorlatilag „érintetlen”- jegyezte meg.

Szavai szerint a dolgozók kiállása bátorítást adhat mindenki számára. Mint mondta: példaként szolgálnak, hogy az összetartozás, egymás segítése és az emberi kapcsolatok milyen fontosak és mennyire kiemelkedők, főleg egy ilyen világjárvány idején.

Korábban írtuk

Herczegh Anita köszönetet mondott a szociális intézmény dolgozóinak önfeláldozó munkájukért, lemondásukért, a többletmunkájukért, hogy hozzájárultak a sikeres védekezéshez.

Soltész Miklós, aki egyben a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács elnöke is, szintén példaértékűnek nevezte a járvány idején kialakult összefogást, amely – mint mondta – „mutatja a nemzet erejét is”. Mutatja, azt hogy, az a közösség, amelyben élünk, nem csak a Facebookon gyűlik össze és nem „Facebook-pártként” megvalósulva, adott esetben hatalmat szerezve valahol, utána pedig semmit nem téve folytatja a munkát, idézőjelben értve a munkát – fűzte hozzá.

Ehelyett sokkal inkább arra kell támaszkodni, hogy van egy nemzet, amelynek az összefogása, hogyha baj van, elképesztő erőket tud felszabadítani.

„És ez az erő, amely a következő száz évre is a megmaradásunkat biztosítani fogja”- közölte.

Szolnok város vezetése hatalmas kitartással, odafigyeléssel, a helyi intézményvezetők munkájával és összefogásával „fantasztikusat mutatott” Magyarország és a főváros vezetése számára – mondta. Az emberek felelőssége megmutatkozik abban, hogyan kezelik a járványhelyzetet – jegyezte meg. Felelős egy fővárosi vezető is és felelős egy megyei jogú város vezetése is. Szolnok jelesre vizsgázott ebben a küzdelemben – emelte ki.

Soltész Miklós felhívta a figyelmet arra, hogy a járványnak még nincs vége, az időseknek és a gondozóiknak nagy felelőssége és feladata lesz a következő időszakban – mondta, egyben arra kért mindenkit, hogy az idősekre, krónikus betegekre továbbra is figyeljenek.

Az államtitkár megköszönte a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanácsnak, hat karitatív tagszervezetének, az Ökumenikus Segélyszervezetnek is az elmúlt időszakban végzett munkát. A tanács szolnoki idősotthonnak szánt adományát – kétezer szájmaszkot, kétszáz doboz fertőtlenítőszert, százhúsz doboz vitamint, nyolcvan doboz mosogatógélt, illetve ötven liter kézfertőtlenítőt – a sajtótájékoztató keretében adták át.

Kállai Mária, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta: a rendkívül tudatos szakértelem, az elkötelezett munka és a nagyon komoly városi összefogás eredménye, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megyében és a megyeszékhelyen alacsony a fertőzöttség. Az elmúlt hónapok történései erősítették a közösséget – mondta.

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere emlékeztetett, hogy a városban küzdöttek már korábban árvízzel, ciánszennyezéssel. Az ilyen helyzeteket csak összefogással lehet megoldani – hangsúlyozta. Szavai szerint a kormányzat a lehető leggyorsabban intézkedett és „vitte rá egy fegyelmezett vonalra” a magyar nemzetet. A polgármester figyelmeztetett: a járványnak még nincs vége, továbbra is fegyelmezettségre van szükség.

Herczegh Anitát és Soltész Miklóst Kállai Mária, fideszes országgyűlési képviselő és Szalay Ferenc polgármester fogadta és vezette körbe Szolnokon. Megtekintették a felújítás alatt álló Szolnoki Magyarok Nagyasszonya Vártemplomot, a református, valamint az evangélikus templomot, illetve a Belvárosi Szentháromság Plébániatemplomot. A Katolikus Karitász helyi szervezetének ruhaadományt adtak át.