Fotó: Jakab Péter Facebook-oldala
Hirdetés

A képviselő a sajtónak adott nyilatkozatában elmondta: amikor az EP-ben minden héten a magyar ellenzék képviselői Magyarországot támadják, a jogállamiságról és a demokráciáról beszélnek kígyót-békát kiabálva Magyarországra, aközben a szerencsi időközi választáson egy olyan jelöltet indítanak, aki nyíltan antiszemita kijelentéseket tett a közelmúltban is.

Hozzátette, hogy a Fidesz és a KDNP uniós parlamenti képviselői két héttel ezelőtt levelet küldtek Dacian Ciolos és Iratxe Garcia Pérez liberális és a szocialista frakcióvezetőknek, hogy megkérdezzék őket arról, ez mennyire fér bele értékrendjükbe, de a válasz nem volt más, mint „sunyi hallgatás”.

Kitért arra továbbá, hogy Bíró László a közösségi hálón pozitívan értekezett Adolf Hitlerről és a Harmadik Birodalomról, olyan szófordulatokat használva, mint például „uzsorás zsidótőke.”

A képviselő kiemelte, hogy ma személyesen adott át levelet ezzel kapcsolatban a liberális és szocialista frakciók vezetőinek, reakciójukra számítva.

Korábban írtuk

„Szeretnénk tudni, mi a véleménye erről ezeknek a politikusoknak, mert azonnal szót kérnek, amikor Magyarországot kell szidni, és a magyar ellenzéki képviselőkkel együtt támadják hazánkat, azonban amikor egy ilyen eset történik saját berkeikben, csupán hallgatást tapasztalunk részükről” – hangsúlyozta Hidvéghi Balázs.

Az átadott levélben a képviselő idézi az ellenzéki jelölt 2014-es Facebook bejegyzését, Bíró László a náci rezsimet pozitív színben feltüntető sorait. A levél végén azt írja, hogy bár mind a magyar, mind a nemzetközi zsidó szervezetek elítélik Bíró megjegyzését, az EP liberális és szocialista frakciók magyar képviselői nemcsak védik, de hivatalosan is támogatják az időközi választásokon elinduló jelöltet.