Az MSZP választmánya egyhangúlag kiáll a CEU mellett. A szocialisták ott lesznek az egyetem ellehetetlenítése miatt szervezett vasárnapi budapesti demonstráción – közölte a testület elnöke szombaton az MTI-vel. Hiller István elmondta azt is, május 27-én kongresszust tartanak, amelyen jelezte részvételét Jeremy Corbyn, a brit Munkáspárt vezetője.

A szocialista politikus a választmány szombati zárt ülése után azt mondta, a vasárnapi demonstráción pártjelvények nélkül lesznek ott, mert a CEU ügye nem egyszerűen egy intézményről, hanem az oktatás szabadságáról szól.

Hiller István elmondta, a választmány ülésén – a CEU ügyétől függetlenül is – az oktatás volt napirenden. Az a meggyőződésük – folytatta – , a kormánnyal szembeni alternatívához a miniszterelnök-jelölt felmutatása és tartalmi mondanivaló kell.

Kitért arra, hogy a kormányzat ideológiai nevelést végez.

A mutatóiban minden tekintetben zuhanórepülésben van a közoktatás – mondta. Hozzátette: az egyik legveszélyesebb tendencia, hogy meg akarják nehezíteni a felsőoktatásba való bejutás lehetőségeit.

Ezzel szemben az MSZP azt szeretné, ha minél többen, minél hosszabb ideig tanulnának – hangsúlyozta a választmányi elnök.

Arról is beszélt, hogy mély megdöbbenésével fogadták a stockholmi merénylet hírét. A választmány részvétét és együttérzését fejezte ki – közölte. Beszámolt arról, hogy Tóth Bertalan frakcióvezető a svéd szociáldemokrata párt kongresszusa miatt Malmőben tartózkodik, ezért személyesen nyilvánított részvétet.

A választmány elnöke közölte, május 27-én kongresszust tartanak, mivel az új polgári törvénykönyv szerint a pénzügyi beszámolót a költségvetési támogatást kapó szervek legfelső döntéshozó fórumának kell elfogadnia.

Jeremy Corbyn látogatását úgy értékelte, hogy egyre erősebb a nemzetközi kiállás az MSZP mellett.

Hiller István szólt arról is, hogy május 1-jéig folytatják kampányukat a párt elnöksége által miniszterelnök-jelöltnek jelölt Botka Lászlóval.

A Fizessenek a gazdagok! szlogenű kampányról azt mondta: a lezárása  április 30-án Orosházán, a fővárosban pedig egy nappal később, május 1-jén a Városligetben lesz.

Botka László mindkét helyen beszédet mond – közölte.

Kérdésre válaszolva azt mondta, az MSZP megjelenése az utcákon egyre többeket biztat és bátorít, a szocialista politikusok személyes megjelenése egyre inkább áttöri a közönyt, a félelmet.

MTI