Molnár Zsolt úgy fogalmazott: „persze az ott élőknek ez nem üdülőövezet, hanem az életterük, a hely, amit otthonuknak vallanak”, de azért a már-már a világörökség részének is tekinthető Balaton az egész magyar nemzeté, akárcsak a többi fontos tó.

Hirdetés

Hangsúlyozta: várják, hogy mikor dönt a Nemzeti Választási Bizottság népszavazási kezdeményezésükről, amelyet azért indítottak, hogy megvédjék a természetes vizeket, a strandokat, a kempingeket, a beépítetlen partokat, a nádasokat, az erdőket, a természeti környezetet.

Nyakó István, az MSZP sajtófőnöke szerint számukra a Balaton a gyerekkorról, a gyerekeikről, az ifjúságról, a családról szól, a másik oldalon pedig a profitéhségről. Hozzátette: „a Balaton mindannyiunké”, és ahogy a vasárnapi boltzár esetében, ebben az ügyben sem fognak meghátrálni.

Korábban írtuk