Az MSZP szerint az Európai Unió a magyar kormánynál jobban képviseli a devizahitelesek érdekeit.

Fotó: MTI, archív, illusztráció

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

Szakács László, a szocialisták elnökhelyettese szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón emlékeztetett, az Európai Unió Bírósága csütörtökön kimondta, az uniós joggal ellentétesek azok a magyar jogszabályok, amelyek nem teszik lehetővé, hogy visszamenőleges hatállyal megsemmisítsék az árfolyamkockázattal kapcsolatos tisztességtelen szerződési feltételt tartalmazó devizaalapú kölcsönszerződéseket.

Az MSZP politikusa szerint 2011-ben még a Fidesz is rendszeresen kimondta, hogy a bankok becsapták, megtévesztették ügyfeleiket, később azonban olyan törvényeket hoztak, amelyekről most kiderült, hogy valójában nem adósmentő, hanem „szerződésmentő” csomagok voltak és csak nyomokban tartalmaztak fogyasztóvédelmi elemeket. 

Szakács László úgy fogalmazott, Orbán Viktor miniszterelnök eladta a devizahiteleseket, amikor aláírt egy olyan megállapodást az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD), amely kimondja, hogy a pénzintézeteket nem károsíthatja a forintosítás. 

Az MSZP szerint a kormánynak ezért fel kellene mondania ezt a megállapodást, valamint új, a magyar emberek érdekeit képviselő banki elszámoltatást kellene indítania, továbbá törvénybe kellene foglalnia, hogy a bankok becsapták az ügyfeleket – ismertette pártja parlament elé benyújtott követeléseit a szocialista politikus, aki ismételten felszólította a kabinetet, hogy függessze fel az áprilisban újrainduló kilakoltatásokat.

Szabó József, a Hiteles Mozgalom vezetője ugyanitt elmondta, a kormány nem foglalkozott a megtévesztő árfolyamkockázattal, amely a bankok „legnagyobb csalása” volt. Hangsúlyozta, az árfolyamkockázat miatt semmisnek kell tekinteni a devizahiteles szerződéseket.