Az MSZP és a Jobbik is Erdei Sándor független jelöltet támogatja a miskolci időközi önkormányzati választáson.

Fotó: MTI, archív, szerk.

Döntéséről mindkét párt közleményében tájékoztatott hétfőn. Mint ismeretes, Miskolc 12. számú önkormányzati körzetében 2018. július 15-én időközi önkormányzati választást tartanak.

A szocik hétfő délelőtt így méltatták a miskolci jelöltet, s indokolták döntésüket:

Erdei Sándor 42 évvel ezelőtt Miskolcon született, diplomáját a Miskolci Egyetemen szerezte, két évtizede a Győri kapu városrészben lakik. Országos ismertségre humoristaként televízió- és rádióműsorokban tett szert, és bár költözhetett volna Budapestre, lokálpatriótaként itthon maradt, innen jár fellépésekre, televíziós felvételekre. Erdei Sándor az MSZP miskolci vezetésével ismertette programját, mely alapján meggyőződtünk arról, hogy mennyire fontos számára a miskolciak problémái iránti érzékenység, a közösségépítés. Az MSZP helyi szervezete egyetért a jelölt céljaival, ezért arra kérjük szavazóinkat, tagjainkat, szimpatizánsainkat, hogy támogassák és segítsék Erdei Sándor kampányát, és munkáját.

Hétfő estére megérkezett a szakadófélben lévő néppárt közleménye is, miszerint a Jobbik Erdei Sándort támogatja a miskolci időközi választáson:

A Jobbik örömmel értesült arról, hogy a miskolci 12-es választókörzetben július 15-én tartandó időközi önkormányzati választáson a sokak által csak Rokker Zsoltiként ismert humorista, Erdei Sándor is elindul. Erdei Sándor igazi lokálpatrióta, választási programja alkalmas arra, hogy a Győri kapu egy fejlődő, biztonságos, összetartó városrész legyen. A Jobbik miskolci elnöksége úgy döntött, támogatja Erdei Sándor indulását: tagjainkat, szimpatizánsainkat, a választókörzetben élő miskolciakat arra kérjük, párthovatartozástól függetlenül szavazzanak Erdei Sándorra a Fidesz jelöltjével szemben. Július 15-én a Fidesz helyett győzzenek a miskolciak!

Ennyi a lényeg: győzzön a másik jelölt, a nem Fideszes. Ez alkalommal épp Rokker Zsolti.