Az MSZP arra szólítja fel a Fideszt, hogy európai uniós képviselői harcoljanak a Magyarországnak járó uniós agrártámogatások megemeléséért. 

Hirdetés
Fotó: MTI, archív, szerk.

Fotó: MTI, archív, szerk. 

Harangozó Gábor, az MSZP elnökségi tagja keddi budapesti sajtótájékoztatóján azt vetette fel: ha a Fidesz komolyan gondolja, hogy elkötelezett a magyar mezőgazdaság finanszírozása mellett, akkor a párt képviselői miért nem szavazták meg az Európai Parlamentben a mezőgazdaságra jutó támogatások 20 százalékos megemeléséről szóló javaslatot?     

A szocialista politikus azt mondta, pártja elkötelezett az agrártámogatások megtartásáért. Hozzátette: azt várják el a kormánytól,a miniszterelnöktől, hogy csak olyan költségvetést fogadjon el, amely hektáronként legalább 100 ezer forint területalapú támogatást biztosít, továbbá olyan szabályozást, ami kötelezővé teszi a 30 százalékos társfinanszírozást, hogy „több pénz jusson a magyar vidékre, falvakba”.     

Harangozó Gábor reagálva Nyitrai Zsolt, a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott hétfői bejelentésére – hogy agrárpolitikusok, szakemberek országjárásra indulnak – a kormányzati agrárpolitikát bírálta.     

Egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy míg az Európai Unióból Magyarországra érkezik az egyik legmagasabb támogatás, addig a magyar kormány „messze Európában a legkisebb társfinanszírozást adja hozzá”, mintegy 15 százalékot, miközben a régió összes országában 30 százalékkal, vagy afölötti támogatásokkal egészítik ki az uniós pénzeket.     

Harangozó Gábor szerint a magyar operatív programok közül a vidékfejlesztési program van a legjobban lemaradva, abból alig sikerült még pénzeket kifizetni, és azokban is hatalmas csúszások vannak, így nagyon sok pénz fog beragadni, „ha sürgősen nem csinálnak valamit”.     

Arról is beszélt, hogy szerinte Magyarországon „jogszerűen nem lehet földforgalmat bonyolítani” január 11-e óta, mert az elfogadott földforgalmitörvény-módosításhoz nem alkották meg a szükséges rendeletet, és így az adásvételi szerződéskötéseknél például nem lehet tudni, milyen ár lehet elfogadható.     

Érthetetlennek mondta továbbá, hogy az öntözés területén egyáltalán nem voltak kifizetések, pedig az elmúlt 20 év legaszályosabb éve a mostani.     

Szerinte a mainál akár háromszor, egyesek szerint pedig akár tízszer nagyobb területen is lehetne öntözni, mégsem épülnek meg azok a beruházások, melyeket már három választási kampányban is megígért a Fidesz. Magyarországot több víz hagyja el, mint amennyi érkezik, ilyen sehol a világon nincsen, az lenne a kötelességünk, hogy ezt a vizet megfogjuk, és így a megépítendő tározókból lehetne öntözni a földeket – mondta.

A Fidesz közleménye

A szocialisták most sem a gazdák, hanem a bevándorláspárti Brüsszel érdekeit képviselik – Reagálás Harangozó Gábor (MSZP) nyilatkozatára

Felháborító és kétszínű a szocialisták nyilatkozata. Ha rajtuk múlna, akkor mára a magyar földek és agrártámogatások nagy része is külföldi spekulánsok és nagybirtokosok zsebében lenne. A brüsszeli bizottság most arra készül, hogy csökkentse az agrártámogatásokat, elvegye a gazdák pénzét és azt a migránsoknak adja. Eddig még egyetlen szocialista politikust sem láttunk, aki felemelte volna szavát ezekkel a tervekkel szemben, mert ők most sem a nemzeti érdekeket és a gazdák érdekeit, hanem a bevándorláspárti Brüsszel érdekeit képviselik.