Fotó: Somfai Sándor/Demokrata, archív, illusztráció
Hirdetés

Kunhalmi Ágnes hangsúlyozta: az emberek élete és egészsége érdekében pártja különösen fontosnak tartja, hogy a koronavírus-járvány kezelésével kapcsolatban a kormány hibátlanul végezze a dolgát, mert ez biztosítja, hogy az emberek bízzanak az állami szervek hozzáértésében. Kifogásolta, hogy szerda óta, amióta Magyarországon is igazolták a koronavírus jelenlétét, az oktatás területéről nem adtak tájékoztatást.

Amióta államosították az oktatást, több mint 140 ezer alkalmazottal a legnagyobb munkáltatóvá vált, több mint 4 ezer intézményről van szó – mutatott rá a politikus, hozzátéve: ezért is tartják fontosnak, hogy a gyerekeket, a szüleiket, a családokat és a pedagógusokat megfelelően szakmailag, szakszerűen és gyorsan tájékoztassa vagy a Klebelsberg Központ, vagy az oktatási kormányzat.

Bejelentette: levélben fordult a Klebelsberg Központ vezetőjéhez, amelyben választ vár, hogy hogyan végzik el járvány idején a feladatukat.

Kunhalmi Ágnes egyebek közt arra vár választ, hogy készítettek-e vészhelyzeti forgatókönyvet járvány esetére az iskolák részére, kialakítottak-e olyan közvetlen, gyors reagálásra is alkalmas kapcsolattartási protokollt, amely az azonnali intézkedések közvetítésére alkalmas. Választ vár arra is, hogy kik alkotják a válságstábot, amelyet a koronavírus-fenyegetettség miatt feltehetőleg felállítottak a Klebelsberg Központban.

Kérdései között szerepel továbbá, hogy készült-e olyan tájékoztatási protokoll, feladatlista, amelyet felhasználva a tankerületek vezetői az iskolák tájékoztatását és visszaellenőrzését az aktuális fertőzöttségi helyzetnek megfelelően elvégezhetik, akár az eltérő megyei vírushelyzetnek megfelelően is, továbbá a Klebelsberg Központ költségvetése alkalmas-e arra, hogy az iskolák a szükséges és elengedhetetlen tisztálkodó- és fertőtlenítőszereket folyamatosan megvásárolják, és azokat rendszeresen használják is.

Ugyancsak kérdésként vetette fel, hogy felkészültek-e arra, ha a járvány miatt a tanítást hosszabb-rövidebb ideig fel kell függeszteni, továbbá az intézkedésekről hogyan tájékoztatták a tanulókat és szüleiket.

Kunhalmi Ágnes arra is kitért, hogy az oktatásban igen magas az az idős pedagógusok száma, ezért kérdésként vetette fel, hogy történik-e intézkedés az ő egészségük megóvása érdekében.

Kérte, hogy vagy a Klebelsberg Központ vezetője, vagy az oktatási kormányzat más szereplője az országos központi operatív törzs soron következő ülésén álljon ki, és szakszerűen, szakmai alapon tájékoztassa a magyar lakosságot arról, hogyan tájékoztatják az iskolákat, milyen segítséget kaphatnak a szülők, a pedagógusok, és ők hova fordulhatnak segítségért.

Az MSZP azt kéri a kormánytól, hogy fontolja meg az egyetemek esetében a külföldi utak korlátozását, továbbá az iskolák által szervezett külföldi tanulmányutak felfüggesztését meghatározott időre.

Újságírói kérdésre válaszolva elmondta: az ellenzéki pártok – a DK, a Jobbik, az MSZP, a Párbeszéd, az LMP és a Liberálisok – úgy döntöttek, hogy a koronavírus miatt lemondják a március 15-i közös ünnepségüket, az MSZP előző napra tervezett kongresszusát azonban valószínűleg megtartják. Egy 350 fős rendezvényről van szó, amennyiben az operatív törzs a néhány száz fős rendezvényeket is korlátozza, úgy törvényeket betartva ennek megfelelően fognak eljárni – mondta.

Jelezte, hogy óvintézkedéseket is tesznek, segélyszolgálatot is működtetnek más pártokhoz hasonlóan, hogy a tagjaikat információkkal segítsék, továbbá a kongresszus idejére a helyszínre orvosi biztosítást is kérnek, valamint higiénés eszközöket és fertőtlenítőszereket is ki fognak helyezni.

A nemzetközi nőnapról megemlékezve Kunhalmi Ágnes pártja nevében köszöntötte a nőket, elsősorban a vasárnapi napon, különösképpen az egészségügyben dolgozókat. Szólt attól is, hogy bár a nők jogilag egyenlőek, mégis azt látják, hogy gazdaságilag, politikailag, anyagilag hatalmas különbségek vannak a nők és a férfiak közt.


A DK tizennégy javaslatot fogalmazott meg az új koronavírus okozta járvány kezelésére, ezeket Oláh Lajos, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője ismertette vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.

Azt mondta, meg kell határozni azokat az országokat, amelyekből érkezés esetén kötelező jelentkezni az egészségügyi szervnél. Vezessenek be pénzbüntetést is azoknak, akik nem akarnak karanténba vonulni! – tette hozzá.

Az osztálykirándulásokat, csoportos egyetemi utakat azonnal le kell állíttatni a DK szerint.

Emellett szélesebb körben kell elvégezni a vírusteszteket.

Oláh Lajos arra kérte a kormányt: határozza meg, hogy milyen típusú, létszámú rendezvényeket szükséges lemondani, elhalasztani a járvány miatt.

Legyen kötelező a közintézményekben a kézfertőtlenítő használata! – hangoztatta a képviselő.

Hatodikként szükségesnek tartotta, hogy az állam biztosítson forrást az önkormányzatoknak a terek és a közösségi közlekedési eszközök fertőtlenítésére.

Adják központilag a fertőtlenítőket, mert többen panaszkodnak rá, hogy nem lehet beszerezni azokat! – fűzte hozzá.

Mivel a nyugdíjasok korosztálya kifejezetten veszélyeztetett, klubjaik rendezvényeinek felfüggesztése szükséges – vélekedett Oláh Lajos.

A DK szerint a cégeknek fel kell készülniük arra, hogy munkavállalóik inkább otthonról dolgoznak majd. Ennek kezdeményezése a kormány feladata – hangzott a kilencedik javaslat.

Minden olyan helyen, ahol napi száz embernél több megfordul, 24 óránként három fertőtlenítést írna elő az ellenzéki párt.

A DK szorgalmazza, hogy angolul is tegyék elérhetővé a koronavirus.gov.hu oldalt, valamint legyen angol nyelvű telefonos ügyfélszolgálat, mivel külföldiek is tanulnak, dolgoznak Magyarországon.

A karantén miatt kieső munkabérekre kártérítési alap elkülönítését javasolta a képviselő.

Tizenharmadik pontként Oláh Lajos azt említette, hogy „a Rogán-féle 150 milliárdos alapból” 24 milliárdot azonnal át kell csoportosítani.

Végül Kásler Miklós eltávolítását követelte a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzsből, mondván, hogy az emberi erőforrások minisztere „mellébeszél járvány idején”.

A DK politikusa kiemelte, hogy egyre több embert érint a betegség Magyarországon. Ebben a helyzetben nem lehet felelőtlenül cselekedni, ködösíteni, kikerülni a kérdéseket a sajtótájékoztatókon – vélekedett.

Oláh Lajos leszögezte, hogy a fő feladat megakadályozni a fertőzés terjedését.