– Milyen a mai szocialista párt?

– Kívülről nézve is a mostani MSZP-t az erőszakos, neoliberális szellem és stílus jellemzi. Ez a párt hivatalos politikája. Természetesen sok rendes és józan gondolkodású és szociáldemokrata beállítottságú ember van a szocialista pártban, de nem ők viszik a zászlót. Egy pártban nagyon fontos, hogy milyen eszméket vallanak és milyen világképpel rendelkeznek a vezetők, mert ők határozzák meg az irányvonalat.

– És a fiatalok? Mindenki azt hitte, ha ők előtérbe kerülnek, akkor megváltozik az MSZP alaphangja. Ez miért nem történt meg?

– A neoliberalizmus, a globalizálódó világ ideológiai alapköve éppúgy jellemzi az MSZP fiataljait, mint az idősebb politikusokat. Egyébként ennek a drasztikus és kíméletlen profitelvű irányzatnak nem sok köze van az eredeti liberalizmushoz, vagyis a szabadelvűséghez. Csakhogy az MSZP-ben nem szabadelvűségről, hanem a parttalan szabadosságról van szó.

– Meglepő, hogy épp egy olyan párt szolgálja ki leglelkesebben a globalizációt Magyarországon, amely egyébként szocialista értékeket követőnek, a bérből és fizetésből élők szavazataira számítónak, s szociáldemokrata erőként hirdeti magát…

– Igen, ezt a látszatot szeretné kelteni, de igazából a nagytőke pártja. Régebben úgy mondták volna, a fináncoligarchia pártja. Egy igazi szociáldemokrata párt a bérből és fizetésből élők oldalán áll, s valóban vállalja a szegények problémáinak megoldását. Ezek az értékek egyébként nem feltétlenül baloldali gondolkodók műhelyeiben születtek, hanem a kereszténységből származtathatók. Erre utalt a Fideszben Varga László, a parlament doyenje, amikor 14 éve, még a hazatérése előtt megkérdezték tőle, milyen esélyeket lát az ország kibontakozására, azt válaszolta, ha létrejönne és meghatározóvá válna egy hiteles kereszténydemokrata és egy szociáldemokrata néppárt a magyar politikai életben, akkor az ország boldogulna. Most még sajnos mindkét erő meglehetősen gyenge.

– Nem látná az MSZP, mennyi veszéllyel fenyegeti az országot a globalizáció?

– Ennek a neoliberalista politikának igen komoly hátulütői vannak. A globalisták, tehát az MSZP hangadói is tagadják például az állam szerepét. A nemzetállam pedig azért lényeges a mai világban, mert éppen ez nyújt erős kulturális védelmet, gazdasági biztonságot és szuverenitást az országnak. Egyébként a globalizáció egyik tipikus termékének, a nemzetközi terrorizmus világméretű terjedésének is csak az erős államok és államszövetségek vethetnek gátat. Ugyanez vonatkozik a szervezett bűnözés visszaszorítására is. A pénz hatalma azonban uralja a civilizációt. A szabadság helyett a szabadosság jellemzi a világot, ami a piacgazdaság mindenhatóságában fogható meg legjobban. A profit mindennél fontosabb. Ez a pénzhatalom eszméje az állam és a nemzet fogalma fölé emelkedett. Nézzék csak meg, mennyire lecsökkent hazánkban is az állam szabályozó szerepe. A mostani kormány például akkor is végrehajtja a gázáremelést, ha belepusztul is a fogyasztó, mert ezt követelik meg a neoliberális piacgazdaság mindenható szabályai.

– Gondolta volna 1989-ben az MSZP megalakításakor, hogy idejut a párt napjainkra?

– Az volt az elképzelésünk, hogy szociáldemokrata pártot hozunk létre. Abból indultunk ki, hogy Nyugat-Európában is többségében két nagy pártformáció uralja a politikai életet, egy keresztény-konzervatív vagy kereszténydemokrata és egy szociáldemokrata párt. Én is úgy láttam, ez egyértelműbbé tette volna a rendszerváltást. Azonban a pénz hatalma lett a meghatározó, s ezen pártok értékei erősen háttérbe szorultak.

– A spontán privatizáció kedvezményezettjeire gondol?

– Akiknek a nevét ebben a körben emlegetik, azok mind akkor kezdtek meggazdagodni és ma már sokszoros milliárdosok. Az egyik legjellemzőbb példa erre Kapolyi László – bár semmi rosszat nem akarok mondani rá -, aki integrálódott a szocialista pártba, miközben az ország egyik leggazdagabb embere. Nemrég megjelent egy lista a száz leggazdagabb magyar emberről, és kifogásolta, hogy őt hátrébb sorolták. Mások inkább titkolnák a vagyonukat, ő viszont fel volt háborodva, mondván, sokkal több pénze van annál… Ilyen emberek uralják a terepet az utódpárti baloldalon. Amikor 1989. október 23-án kikiáltottam a köztársaságot, azt az üzenetet intéztem a nemzethez, hogy Magyarországon ötvözni kellene a polgári demokrácia és a szociáldemokrácia értékeit. Ebből nem lett semmi. II. János Pál pápa pedig már 1989-ben figyelmeztette a világot, nehogy eluralkodjon az emberiségen a vadkapitalizmus. Magyarországon persze éppen ez lett a meghatározó. A szocialista párt minden eszközzel titkolni próbálja, hogy ennek a vadkapitalizmusnak éppen ő lett a legerősebb bástyája. Ezért jött elő a párt elnöke is azzal az ötlettel, hogy alakítsák át az MSZP-t szociáldemokrata párttá. Legalábbis szavakban, és tervbe vették a névváltoztatást is. Tudják, hogy ebben az esetben szalonképesebbek lennének a Szocialista Internacionáléban. Más kérdés, hogy ezzel csak újabb zavart keltenek, mert az emberek már nem tudnak eligazodni a politikai fogalmak és értékek rendszerében. Nem tudják, mi a bal és a jobb jelentése. Olvastam egy elemzést a Magyar Nemzetben, ahol azt taglalta a szerző, hogy a polgári pártoknak kellene felkarolniuk a szociáldemokrata baloldali értékeket. Én is azt sugallom Orbán Viktornak és másoknak, hogy a népi és nemzeti elkötelezettségű demokratikus baloldalt nem lehet kihagyni a nemzeti blokkból. Most ünneplik a Népszava fennállásának 130. évfordulóját. Jellemző, hogy Boross Péter egykori miniszterelnök az esemény egyik fővendége, s a történelmi Szociáldemokrata Pártot meg sem hívták. Sőt Peyer Károlyt, Kéthly Annát sem emlegetik, ám ott vannak az ünneplők között más pártok képviselői, hogy Vitányi Ivánról már ne is beszéljünk. Érdekes társaság, csak az a közös bennük, hogy alig van közük az igazi szociáldemokráciához.

– Ön miért ment át a történelmi Szociáldemokrata Párthoz, miért nem volt jó az MSZP?

– A folyamatosság miatt. A szociáldemokrácia régi, hiteles politikai erő Magyarországon. A másik pedig, hogy a történelmi szociáldemokraták azok, akik tovább viszik a Kéthly Anna-féle vonalat. És én ezzel a nézetrendszerrel azonosulni tudok, ez áll a legközelebb a világképemhez. Az MSZP, mint említettem, lemondott a szociáldemokrata értékekről, amit csinálnak, azt már nem tudtam volna elfogadni.

– Az előbb azt mondta, időnként sugall Orbán Viktornak. Ilyen jóban vannak?

– Ezt túlzás lenne állítani, de természetesen mint politikusok időnként találkozunk, beszélgetünk. Ez nem titok.

– 2001 májusában úgy nyilatkozott Orbán Viktor, hogy miután az MSZP nem vállalta a baloldali érdekek képviseletét, ezért a Fidesznek, illetve a polgári oldalnak mindenképpen lépnie kell ebben, nem hagyhatja magukra a bérből és fizetésből élőket. Ezek szerint ön testesíti meg a vállalt baloldali értékeket a nemzeti oldalon?

– Így talán ez túlzás, de nem érzem magam rossz helyen. A Fidesz szociálpolitikája például sokkal életrevalóbb, mint az MSZP-é. A Fideszben megvan például a polgári érzékenység a szegénység és a kisemberek iránt. Ráadásul nagy hangsúlyt fektettek a családra, mint a nemzet legkisebb, de legértékesebb alapkövére, s ez nagyon jó döntés volt. Hiszen mi lehetne fontosabb a hiteles szociálpolitikai program számára, mint a család és a dolgozó ember? A Fidesz markáns szociálpolitikát csinált kormányzása idején, s most ellenzékben is ugyanazokat az elveket követi. És a másik oldal? Medgyessy Péter országértékelő beszédében szinte semmit nem hallottunk a Fidesz képviselte szociálpolitikáról.

– Nem tart attól, hogy az MSZP üres, be nem teljesített ígéreteivel teljesen lejáratja a baloldalt a választók szemében? Akik aztán lehet, hogy nemcsak az MSZP-től, a baloldaltól, de magától a politikától is örökre elfordulnak csalódottságukban…

– Van itt más baj is. Valljuk meg őszintén, például az utca embere a kommunistákat érti a baloldal alatt, a szociáldemokratákat már sokkal nehezebben helyezi el politikai koordinátarendszerben. Szerintem az lesz a jövőben a legfontosabb feladatunk, hogy újra megmutassuk a szociáldemokrácia értékeit és nemes hagyományait a közvéleménynek. Megmutassuk, hogy vállaltuk azokat az értékeket, amelyek nem férnek bele – mert nem férhetnek bele! – az MSZP, vagyis a fináncoligarchia pártjának programjába. Azt is tisztázni kell majd, hogy a történelmi Szociáldemokrata Párt nem feltétlenül a legszegényebbek pártja, de az biztos, hogy a munka, a becsület, a kalapácsos ember pártja. A másik, amit hangsúlyozni kell, hogy a szociáldemokrácia akkor volt vagy akkor lett igazán erős és eredményes Magyarországon is, ha szövetséget tudott kötni a polgárság azonos törekvésű erőivel. Ez kezd kialakulni most nálunk. Hadd hivatkozzak egy történelmi példára: a finnek is csak úgy tudták megakadályozni a szovjet diktatúra bevezetését, hogy összefogtak a finn polgári és a szociáldemokrata erők, s szembeszálltak a Kuusinnen vezette kommunistákkal. A magyar szociáldemokrata pártban is olyan reálpolitikusok tevékenykedtek a második világháború előtt, mint Peyer Károly vagy Kéthly Anna. Peyer elítélte a trianoni békeszerződést. Mint ismeretes, ő volt a szociáldemokrácia jobbszárnyának a vezetője. Kéthly Anna képviselte a centrumot, a baloldalt pedig a Szakasits Árpád- és Marosán György-féle gárda uralta. Az akkori szocdem párt 1943-ban megállapodást kötött a kisgazdákkal a két fő ellenséggel, a fasizmussal és a kommunizmussal szemben.

– A történelmi szociáldemokraták is szívesen kötnének valami hasonló megállapodást a polgári oldallal?

– A Fidesz vezérkara, bár még nem döntöttek véglegesen, egy új pártban gondolkodik. Egy kereszténydemokrata típusú néppártot – hangsúlyozom, néppártot – szeretnének létrehozni. Ez első lépésnek jónak tűnik, mert erre fel lehetne fűzni a többi csatlakozni kívánó erőt is. Ezt követhetné aztán egy nemzeti pártunió kialakítása, s ez már akár választási szövetségként is működhet majd 2006-ban.

– Lehet, hogy Szűrös Mátyás és a történelmi szociáldemokraták részt vennének egy jobboldali pártszövetségben?

– Én jobboldali helyett másik jelzőt használnék, azt mondanám, nemzeti pártszövetségben. Magyarországon ma mást értenek a jobboldal alatt, mint általában a világban. Egy nemzeti pártunió sokféle erőt egyesíthet különben, ez talán még az MDF-nek is jó lehet. Az persze lényeges, hogy az általam elképzelt szociáldemokrata párt – mely a múltban is a nemzeti oldalon állt – nem azonosul teljes mértékben egyik jobboldali párt politikájával sem. De ha a pártunió nemzeti uniót jelent, akkor ott a kis pártoknak is megvan a lehetőségük arra, hogy megtartsák önálló arculatukat. Ezt tehetné a szociáldemokrata párt is.

– Ha már említette az MDF-et, ők hol találnák meg a helyüket ebben a formációban?

– Úgy vélem, elsősorban azok fognak belépni ebbe a szorgalmazott újfajta néppárti csoportosulásba, akik jelenleg is a Fidesz frakciójában vannak. A polgári körök tagjai közül is nagyon sokan csatlakoznak majd. Ezt azért hangsúlyozom, mert hallom és olvasom, hogy sokan kifejezetten csak jobboldali uniópártban gondolkodnak… Ez azonban nagyon leszűkítené a szövetség mozgásterét, és akkor viszont megint ott tartanánk, ahol a part szakad, mert ma Magyarországon nem a jobboldal megerősítése a történelmi feladat, hanem a nemzeti egység megteremtése, illetve a nemzeti oldal erősítése, a nemzettudat megacélozása. És nem valamiféle öncélú nacionalizmus diktálja ezt! Hanem annak felismerése, hogy ez az ország, ez a nép csak így tudja megtartani és fenntartani magát. Az EU-ban is csak akkor leszünk eredményesek, ha megerősödik a nemzettudatunk. Nos, abban a szövetségben, amelyet egy ilyen program hat át, úgy gondolom, az MDF is megtalálhatja a helyét és megtarthatja önálló arculatát. Más dolog, hogy a politikában az olyan emberi dolgok is szerepet kapnak néha, mint a hiúság és az önzés, sőt egészen nagy kavarodást is okozhatnak. Különben a kisgazdáknak és a kereszténydemokratáknak szükségük van arra, hogy részt vegyenek a nemzeti szövetségben, és ehhez jövünk mi, szociáldemokraták. Azért lenne fontos a csatlakozásunk, mert Magyarországon sokkal több szociáldemokrata szimpatizáns van, mint gondolnánk. Ez azért nem derült ki idáig, mert nem volt megfelelő bázis, ahol kifejthették volna a véleményüket, megjelenhettek volna, mert a rendszerváltáskor szándékosan szétverték a hiteles szociáldemokrácia pártját. Úgy érezték, hogy az veszélyes konkurenciát jelenthet például a szocialisták számára a szavazatokért való versenyfutásban. És hatásosan védhette volna a dolgozók érdekeit az előprivatizáció során. Ettől még jobban féltek.

– Igazat szólva, most sem ártana, ha valamilyen politikai erő balról is górcső alá venné azt az igencsak különös tárgyalássorozatot, amelyet a Medgyessy-kormány az ország EU-csatlakozásával kapcsolatosan folytatott. Sokan úgy vélik, a Medgyessy-kabinet mint a leendő komprádor elit, csak személyes és csoportérdekeit képviselte, nem törődött az ország, a nemzet érdekeivel…

– Az tény, hogy főleg az egyezkedés utolsó szakaszában, amikor már a szocialisták ültek a tárgyalóasztalnál, az EU igen szűkmarkúan bánt a csatlakozó országokkal és ezt még csak rontotta az, hogy a Medgyessy-kormány valóban nem állt a helyzet magaslatán. Sajnos a kabinet pártpolitikai kérdéssé degradálta az EU-csatlakozást, és ezzel olyan színben tünteti fel ezt a kérdést, mintha azok, akik nemmel szavaznának, egyenesen a szocialista párttal kerülnének szembe. Miközben nem pártpolitikáról van szó, hanem az ország sorsáról. Ez rendkívül hibás politika. Azt is látom, hogy az utolsó szakaszban a tárgyalásokra mintha felkészületlenül mentek volna ki Medgyessyék. A diplomáciának sokkal több információval kellett volna rendelkeznie az EU tárgyalási módjáról, taktikájáról, a háttérben zajló folyamatokról. Úgy tűnik, nem működött jól a hírszerzés ezen a területen. A magyar diplomácia gyengeségeit nem lehet letagadni. Azt sem értem, miért nem fogtak össze határozottan a lengyelekkel, hiszen a két állam nélkül értelmetlen lett volna a tervezett csatlakozási kör, a lengyel-magyar szövetség esetén egészen más hangot ütött volna meg az EU.

– Vajon miért hagyták cserben a Medgyessyék a lengyeleket? Bántóan megsértették ezzel a két nép közös történelmét. Már csak azért is megérthették volna magukat Varsóval, mert ott is szocialista politikus ül a miniszterelnöki székben, sőt a köztársasági elnök baloldali politikus…

– Szerintem több oka lehetett ennek. Például a rivalizálás. Tény, hogy elsősorban a magyaroknak kellett volna igazodni a lengyelekhez, és nem fordítva. A 40 milliós Lengyelország már középhatalom, és nekik jobbak voltak a pozícióik is. A németek például presztízskérdést csináltak Lengyelország EU-csatlakozásából. Schröder is csak hozzájuk ment, hozzánk már nem. Pedig mi voltunk azok, akik jócskán hozzájárultunk a németek újraegyesítéséhez. Schröder és Miller, az utóbbi lakásán is találkoztak, olyan nagy a barátság közöttük. Orbán Viktornak volt igaza, aki többször is figyelmeztetett, hogy össze kell fogni a lengyelekkel, és persze másokkal is. Természetesen, csak azért sem hallgattak rá…

– Nyilvánvaló, hogy Lengyelország nem tudta volna megadni azokat a komprádor pozíciókat, amiket megadhat majd Brüsszel az MSZP elitjének. Hasonló helyzetben lehet ez az elit az Egyesült Államokkal szemben is, nem véletlen, hogy a Medgyessy-kormány részt vesz az Irak-ellenes készülődésben, s igyekszik elébe menni az amerikai követeléseknek…

– A kardcsörtetés és hadonászás még a szocialista pártban is ellentétekhez vezetett. A Baloldali Tömörülés, vagyis Krausz Tamásék például nagyon ellenzik azt, amit a biztonságpolitika terén tesz az MSZP vezetése. Amit a honvédelmi miniszter művel, az minden, csak nem okos diplomácia. Csapkod és hadonászik. Először azt mondta, telepítsenek hazánkba amerikai rakétákat, aztán küldjünk honvédeket Afganisztánba. Abba az Afganisztánba, amelybe – finoman szólva – már nálunk nagyobb hatalmaknak is beletörött a bicskájuk. Majd jöjjenek Taszárra az amerikai nem tudom, kicsodák. Vagy vegyünk drágább Gripeneket! Tessék nekem ebben akár csak egy szikrányi tudatosságot mutatni.

– Sajnos, nem megy…

– A honvédelmi miniszter szerény stratéga, de roppant nagymellényű ember. Szerintem nemigen tudja, hogy a nemzetközi kapcsolatok szigorú alapelvei a kölcsönös előny, a tisztelet és az egyenjogúság, valamint a nemzetközi béke és biztonság fenntartása. Ha ezt vesszük iránymutatónak, és ehhez tartjuk magunkat, akkor hamarább el tudunk igazodni a világ nagy kérdéseiben is.

– Ha a kölcsönös előnyöket nézzük, vajon mit ígérhetett az MSZP-nek az Egyesült Államok?

– Azt nem tudom, de amikor a kölcsönös előnyökről beszélünk, akkor a nemzetre kell gondolnunk, és nem a kormányzati elitre. Szerintem egyébként sem szabad magyar emberi és anyagi erőforrásokat idegen érdekek szolgálatába állítani. Azt kell nézni, mi az ország, a nemzet érdeke, és ez hogyan illeszthető bele a világpolitikába. Ezt a vizsgálódást, ezt az elemzést kormánypolitikusaink – úgy tűnik – elmulasztották. Sietnek, kapkodnak, titkolóznak és ebből zavaros helyzetek keletkeznek. Olyanok, amelyben erősen megkérdőjelezhető több kormányzati politikus igazmondása is. Ezek az emberek sokszor arra hivatkoznak a nyilvánosság előtt, hogy maguk sem tudják, mit is csinálnak tulajdonképpen az amerikaiak Taszáron. Hát akkor meg ez a baj! Mint a nemzetközi politikában jártas ember mondom, a szolgalelkűség a lehető legrosszabb taktika. Visszaüt, keményebben, mint bárki is gondolná.

– Medgyessy Péter is aláírta az európai 8-ak nyilatkozatát…

– Nem így kellett volna csinálni. Ráadásul ez a gesztus rendkívül rossz belpolitikai üzenetet is hordoz. Az MSZP ugyanis folyamatosan arról szónokol, hogy milyen nagy elkötelezettje a békének, ez a levél azonban mégiscsak a háború mellett állt ki. Aztán jött egy abszurdum, történetesen az, hogy egyesíteni kell a kettőt. Mármint a békét és háborút.

– Minél több információ szivárog ki a magyar EU-csatlakozás gyászos feltételeiről, annál inkább csökken az igenlők tábora. Ön hová teszi majd az ikszet az áprilisi népszavazáson?

– Magyarország nem maradhat ki a csatlakozásból, az integrációból. De ehhez nekünk egy nemzeti elkötelezettségű kormányra van szükségünk, amely megfelelő erővel és határozottsággal képviseli a magyar érdekeket ott bent az EU-ban. Két dologról szól egyébként az egész. A nemzeti önbecsülésről és a versenyképességről. És ezek szorosan összefüggenek. Ha nem tudjuk magunkról azt elfogadtatni, hogy senkinél sem vagyunk alávalóbbak, akkor nem tudjuk a versenyképességünket sem biztosítani. A kormányzati emberek azonban mintha eleve feltartott kézzel politizálnának a külpolitika minden területén. A státustörvény ügyében már vérszemet kaptak a szomszédok, látva ezt a gyenge nemzeti érdekérvényesítő politikát, amit Medgyessyék folytattak. Elmismásolták a törvényt, holott a parlament 97 százalékos többséggel szavazta meg annak idején. Az MSZP is. A külpolitikában, legyen szó az Egyesült Államokról vagy Romániáról, módfelett simulékony és előzékeny az MSZP-kormány. Annál keményebbek azonban befelé, a magyar lakossággal szemben. Jól mutatja ezt az MSZP szociálisan érzéketlen politikája is. Mindez már a Bokros-csomagnál is jól kitapintható volt. Ami a Bokros-csomagot illeti, a szociáldemokraták megálltak volna a forint leértékelésénél és a vámpótlék bevezetésénél. Ekkora terhet még elviselt volna a lakosság. Ehelyett azonban ólomsúlyú terheket rakott az emberek vállára a Horn-kormány. Ez semmiképpen sem volt korrekt cselekedet egy olyan párttól, amely többször is kinyilvánította, hogy korszerű nyugat-európai szociáldemokrata pártként akar tevékenykedni. Most ugyanazt tapasztaljuk a forint körüli mizériával. Az infláció a szegény emberek adója. De kinek kedvez? Egyértelműen a nagytőkéseknek, a multinacionális cégeknek és persze a kormánynak is, mert plusz költségvetési bevételhez juthat, amit aztán akár a saját megerősítésére is használhat, például az elvtelen osztogatásokkal. Pedig ők az Orbán-kormányt is számtalanszor megvádolták azzal, hogy alacsonyabbra tervezte az inflációt. A polgári kormány azonban mégiscsak emelkedő pályára tudta állítani a magyar gazdaságot és a szociálpolitikát. Most amit az MSZP folytat, az semmiképpen sem szociáldemokrata jellegű gazdaságpolitika, hanem a gazdagok érdekeinek a kiszolgálása. Már mondtam, a Fidesz szociálpolitikája jobb volt. Bennük még megvan az érzékenység a szociális kérdések iránt. Nézzük meg, milyen kemények és következetesek voltak például a minimálbér kérdésében. Ez a fajta érzékenység, a dolgozók, bérből és fizetésből élők, a munkálkodó polgár iránti elkötelezettség talán még az egykori MDF-ben sem volt meg ilyen mértékben.

– Ön részt vesz a határon túli magyarok megsegítésére történő aláírás-gyűjtési akcióban. Pont akkor, amikor régi pártja, az MSZP arra törekszik, hogy teljes mértékben visszaadja azoknak az államoknak a kezébe a határon túli magyarok sorsát, melyben élnek.

– Az aláírás-gyűjtési akció lényege, hogy az 1980-as évek közepén elindítottunk egy folyamatot annak szellemében, hogy a határon túli magyarság a nemzet részét képezi. Akkor óriási volt a visszhangja ennek, mert a magyar pártvezetés is tudta, hogy a nemzeti kérdések feszegetése a legveszélyesebb ellenszere az eltorzult internacionalista nézeteknek. Aczél György is mondta nekem, tudja-e Matyikám, hogy ez revizionizmus. Dehogy, ez egyszerűen a nemzeti érdekek felismerése és képviselete, válaszoltam neki. Tulajdonképpen ezt a folyamatot vitte tovább Antall József, aki kijelentette, hogy lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke akar lenni. Végül pedig ez teljesedett ki a polgári koalíció alatt elfogadott státustörvénnyel, amit – hangsúlyozom! – 97 százalékos többséggel fogadott el a parlament. Csak egyetlen párt szavazott ellene az SZDSZ. A törvény lényege a határokon átívelő nemzetegyesítés, mert azt mindenki belátja, hogy a határokat nem tudjuk módosítani. De a nemzetről, a nemzet egészéről gondoskodni kell. Ezt parancsolja a tisztesség. Tehát létrejött a státustörvény és úgy tűnt, hogy a velencei bizottság jelentése után az EU is elfogadja. Egyébként nemcsak Magyarországon, hanem számos európai országban ismert hasonló törvény. A románokkal is sikerült egy külön megállapodás után elfogadtatni ezt a törvényt. A szlovákok ágáltak ellene, de úgy tűnt, hogy végül ők is elfogadják. A státustörvényt külpolitikai bravúrnak tartom, és a fiatal demokraták jelentős lépést tettek vele a nemzetegyesítés irányába. Én is inkább azzal értettem egyet, amit a polgári koalíció ezen a területen véghez vitt, mint a saját pártom, vagyis az MSZP álláspontjával. A Verheugen-levéllel is bebizonyosodott, hogy a kormányváltás után a státustörvény teljesen elveszítette az Orbánék alatt kivívott respektjét. Már olyasmit hallani, itthonról kérték volna meg Verheugent, csapjon oda ő is a törvénynek, hogy könnyebb legyen kiüríteni a lényegi tartalmát. Sajnos, olyan jelenségek történtek a státustörvénnyel kapcsolatban, amelyek mellett nem szabad szó nélkül elmenni. Nemcsak az a hiba, hogy a szocialistáknak egy izraeli választási menedzserük van, aki újra visszatért. De inkább azt kellene elfogadnia a szocialista pártnak is, hogy a magyarok mindig akkor voltak a legeredményesebbek, amikor a saját kútfőjükből merítettek. Miután a Medgyessy-kormány a státustörvényt ki akarja üresíteni, el akarja szakítani egymástól a nemzetrészeket, ezért magam is beálltam a tiltakozók, vagyis az aláírók közé. Csoóri Sándor keresett meg az ügyben. Később aztán Csoórival és Durayval tartottunk is egy sajtótájékoztatót. Valljuk, hogy jó a státustörvény, s hogy egyesíteni kell az erőket. Ráadásul az unióval sem kerülünk ellentétbe vele, sőt az EU is erősebb lehet, ha a határon túli magyarság is kapcsolódik hozzá rajtunk keresztül. Nem távolítani kellene egymástól a nemzeti részeket, hanem közelíteni. A határon túli magyarság legitim szervei egyöntetűen elfogadják a törvényt.

– Az SZDSZ viszont kitart régi álláspontja mellett, azaz továbbra sem támogatja a státustörvényt…

– Ez a párt mintha tudatosan nemzetellenes politikát folytatna. Én elnököltem a nemzetikerekasztal-tárgyalásoknál és emlékszem, hogy az SZDSZ már nem írta alá a záródokumentumot, pedig kialakult a nemzeti egység a függetlenségről, jogállamról, az alkotmányról, többpártrendszerről, és a szociális piacgazdaságról. Az SZDSZ azonban nem fogadta el ezt a konszenzust. Bár a Fidesz is vele tartott, de ennek ma már nincs jelentősége az ő szempontjukból. A rendszerváltás után alkotmányos úton haladtunk, csak egyetlen olyan momentum volt, amikor fennállt annak a veszélye, hogy letérünk erről az útról, a taxisblokád. Ma már tudjuk, emögött is az SZDSZ állt. Aztán a státustörvényt sem szavazta meg, és folytathatnánk még számos apróbb-nagyobb dolgokkal az SZDSZ kozmopolitizmusát bizonyító tények sorát. Most ismét hatalmon vannak. A parttalan piacgazdaság hívei, és nem érdekli őket, hogy mi a nemzet érdeke, hogyan alakul a magyarság sorsa, hogy belerokkan-e a nép a megszigorításokba, a vadkapitalizmus viszonyaiba. Az SZDSZ-nek van szürkeállománya, ez tagadhatatlan, csak nem arra használják, ami elvárható lenne egy a nemzetét szolgáló párttól. Sajnos a külpolitikába is sokszor beavatkoznak. Így születhetnek meg a Verheugen-levelek, így kelthet hangulatot az amerikai nagykövet asszony, ami egyébként teljesen szokatlan a diplomáciában, és ahogy legutóbb hallottam, ugyanezt a hibát elkövette a német nagykövet is.

– Ön mint az ország egykori moszkvai nagykövete, nyilván a lehető legközvetlenebb tapasztalatokkal rendelkezik arról, milyen az, amikor egy nagyhatalom kiterjeszti a befolyását egy olyan kis országra, mint a miénk. Mit tehetünk ebben a helyzetben?

– A legfontosabb dolog, hogy képesek legyünk megtestesíteni magunkban a magyar nép legjobb tulajdonságait, és tudjuk magunkról, hogy senkinél nem vagyunk alábbvalóak, nem érünk kevesebbet. Természetesen tudnunk kell a legbonyolultabb helyzetekben is felismerni nemzetünk érdekeit. Ha így járunk el, csak akkor van és lesz is respektünk a nagyhatalmak előtt is, a még oly bonyolult jelen nemzetközi helyzetben is.

* * *

LEXIKON

Szűrös Mátyás diplomata, politikus. Püspökladány, 1933. szept. 11. T.: N.közi Kapcsolatok Int., Moszkva, 1953-59, MKKE, 1964, Zrínyi Miklós Kat. Ak., 1973. É.: 1959-60 a Külügyminisztérium előadója, 1960-62 főelőadója, 1962-65 a berlini nagykövetség harmadtitk., 1965-74 az MSZMP KB külügyi oszt.pol. munkatársa, 1974-75 h.vez., 1975-78 berlini nagykövet, 1978-82 moszkvai nagykövet, 1982-83 az MSZMP KB külügyi oszt.vez., 1983-90 a KB titkára, 1951-56 az MDP, 1956-89 az MSZMP tagja, 1956-89 a KB tagja, 1990- MSZP tagja, 1985- országgy. képviselő, 1994- az IPU magyar csoportjának elnöke, 1989-90 ideiglenes köztársasági elnök.