Andréka Péter elmondta: a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Arlón egy 55 éves, napok óta mellkasi fájdalomra panaszkodó nőnél a buszon az EKG-vizsgálat kimutatta, hogy szívinfarktusa van. Ezért őt őrzött körülmények között azonnal a miskolci kórház katéteres laborjába szállították, ahol a lehető leggyorsabban ellátták.

Hirdetés

A szűrőbusszal olyan településekre mennek el a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, a Nemzeti Népegészségügyi Központ és a Máltai Szeretetszolgálat szakemberei, ahonnan szűrővizsgálatokra és szakorvoshoz is nehéz eljutni.

Andréka Péter elmondta: idén ezen a héten kezdték a vizsgálatokat, 52 szűrőnapon 36 településre jutnak el.

A kardiológusok a többi között 12 elvezetéses EKG-vizsgálatot csinálnak, vérnyomást és vércukorszintet mérnek, valamint az alsó végtagok érszűkületét is feltérképezik, szükség esetén pedig kardiológiai szakvizsgálatot is végeznek helyben.

Korábban írtuk

Andréka Péter hozzátette: a tavaly indult programmal a múlt évben több mint tízezer kilométert mentek, és mintegy 2500 ember vett részt a szűrővizsgálatokon. A résztvevők csaknem felének szüksége volt kardiológiai szakvizsgálatra, húsz százalékuknak pedig fekvőbeteg-ellátásra.