Fotó: Vermes Tibor/Demokrata, archív, illusztráció
Hirdetés

Soltész Miklós az egykori dunapataji unitárius templomban működő Pataji Múzeumban azt mondta: száz évvel ezelőtt szörnyű pusztítást szenvedtek el a dunapatajiak, amiért fel mertek lázadni egy diktatúra ellen. A kommunisták bosszúból embereket gyilkoltak vagy tettek tönkre, egyházakat és közösségeket vertek szét.

Hangsúlyozta: a helyiek bátorsága és kiállása hősies tett, hiszen „minden egyes embernek megvan egy közösségben, egy nemzetben, egy országban a maga felelőssége”.

Emlékeztetett: a kicsiny, Duna menti településen élők lázadása, a kommunista diktatúrával szembeni ellenállásuk, a később felakasztottak áldozata nélkül elképzelhető, hogy a kommunista időkben hazug módon „dicsőséges 133 napnak” nevezett időszak sokkal tovább tartott volna.

Az államtitkár szerint a dunapataji hősök tette hasonlít az 1956. október 23-ai eseményekre: a forradalom idején ugyanis egy kicsiny ország fordult „a nagy kommunista rémuralommal” szembe, és „bár azt is meglepték, mégis reményt adott mindenkinek, hogy igenis érdemes küzdeni az igazság oldalán” – mondta.

A dunapataji lázadás 100. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezésen a vérengzés áldozataira istentisztelet keretében is emlékeztek, amelyen Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, a zsinat lelkészi elnöke hirdetett igét.

Azt mondta: 100 esztendővel ezelőtt, amikor Dunapatajon és a környékén élő gazdák, az egyszerű emberek „a vesztes világháború nyomorúságait hordozva, szenvedve és küszködve megpróbálták újrakezdeni az életet”, a diktatúra újabb és újabb rendeletekkel terhelte mindennapjaikat.

Gabonafejadagként évi 72 kilogrammot határoztak meg, a Hadügyi Népbizottság újabb sorozási rendeletének megvalósítását pedig éppen a legfontosabb mezei munkák idején, június 19-én kellett volna elkezdeni.

A község népe azonban fellázadt a toborzást tartó, erőszakoskodó vöröskatonák ellen, lefegyverezték az őrséget, és letartóztatták a helyi direktórium tagjait.

A dunapatajiak június 19. és 22. között több sikeres akciót hajtottak végre: ágyút szereztek, segítettek megvédeni Kalocsát, visszafoglalni Hartát, és csak a június 23-ai általános támadás, a tüzérséggel és gépfegyverekkel érkező túlerő tudta legyőzni a gyengén felfegyverzett védekezőket.

Szabó István püspök kiemelte: a kommunisták a kommün megdöntése miatt kegyetlen bosszút álltak: „a terrorbrigádok, a Lenin-fiúk a lázadást elfojtották lincseléssel, akasztással, nyilvános kivégzésekkel”. Úgy fogalmazott: „megverték Dunapatajt, megverték a környéket, térdre kényszerítették az igazságot és szabadságot kedvelő embereket, nyomorba döntöttek egy egész országot.”