Balog Zoltán, az emberi erőforrások miniszterének lemondását, önálló oktatásügyi minisztérium létrehozását és új oktatási törvény megalkotását követelték a Tanítanék mozgalom hétfői budapesti demonstrációján.

A Kossuth téren tartott demonstráción Törley Katalin, a Tanítanék képviselője a szervezet követeléseit felsorolva elmondta: azt akarják, hogy Balog Zoltán január 31-ig távozzon, vagy váltsa le a miniszterelnök, jöjjön létre önálló, független, szakmai alapokon álló oktatásügyi tárca, és kezdődjön meg az új közoktatási törvény kidolgozása szakmai, demokratikus elvek mentén.

Szerinte az öt éve elfogadott köznevelési törvény „soha nem látott mélységekbe taszította” a közoktatást; a koncepció megbukott.

Pilz Olivér, a Tanítanék másik képviselője úgy fogalmazott: Balog Zoltán „csődminiszter” a hátrányos helyzetű gyerekeket okolta a december elején napvilágot látott PISA-felmérésekben elért rossz magyar eredményekért.

Miközben egyebek mellett arról beszélt, „szégyen”, hogy a korábban magas színvonalú magyar oktatás színvonala „a sereghajtók közé süllyedt”, a gyerekek negyede funkcionális analfabétaként kerül ki az iskolából, és „itt van a világ egyik legszegregáltabb oktatása”, a tüntetők a parlament felé fordulva azt skandálták: „szégyen!”

Nahalka István oktatáskutató hangsúlyozta: szerinte van kiút a jelenlegi helyzetből, ezért a Civil Közoktatási Platform kidolgozott egy koncepciót, amelyet az úgynevezett Kockás könyvben bárki elolvashat a szervezet honlapján.

A felszólalók meggyújtották a 2011-ben ezen a napon elfogadott köznevelési törvény egy példányát.

A mintegy ötszáz résztvevő a beszédek elhangzása után az Emberi Erőforrások Minisztériumának Szalay utcai épülete elé vonult, ahol kifüggesztették követeléseiket.

A Parlament oroszlános kapuja előtti kordonnál elhelyeztek egy „Több fényt” feliratú molinót, amely előtt sokan gyertyákat, mécseseket gyújtottak, a szervezők felhívása szerint az oktatásügyért, és azért, hogy „fényt gyújtsanak” az oktatásügy irányítóinak fejében.

A demonstrálók között látni lehetett a Hálózat a tanszabadságért molinóját, valamint a „Magyarország a magyar egészségügyért” feliratot, és mellette a fekete ruhás nővérként ismertté vált Sándor Máriát.

MTI