Fotó: MTI (archív, illusztráció)
Hirdetés

Herpai Attila azt mondta, ha a belvárosban 45 ezer lakás távhőszolgáltatást venne igénybe, évente 67 ezer tonnával kevesebb széndioxid és nyolcezer tonnával kevesebb egyéb káros anyag kerülne a légkörbe.

A környezetbarát jellege mellett a távhő előnye az is, hogy biztonságos, kényelmes és árban is versenyképes – tette hozzá.

A csoportvezető ezek miatt fontosnak tartja a fővárosi hőgyűrű kiépítését, amely a kilenc szigetszerűen működő hőkörzetet köti majd össze. Ennek köszönhetően bárhová szabadon lehet majd vinni az energiát, ami piaci árversenyt és a szmog csökkenését eredményezi – vélekedett.

Kitért arra is, a távhőnek régebben negatív megítélése volt, de már egyre többen veszik igénybe. Jövő év végére például 2200 lakóparki lakást fognak szolgáltatásba állítani – mondta.