Fotó: MTI (illusztráció)
Hirdetés

A kormánybiztos ismertette, hogy a kormány decemberben fogadta el a programot a polgármesterekkel a támogatási célokról, az eljárásrendről folytatott egyeztetések alapján.

Három fő elemének egyike a mellékúthálózat-fejlesztési program, az állami tulajdonú, három-, négy- és ötszámjegyű utakat ezer kilométernyi szakaszon újítják fel, két év alatt, idén és jövőre 100 milliárd forintból.

A második a falusi csok, ennek keretében akár 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak gyermeket nevelő, illetve vállaló fiatalok használt ingatlanok vásárlásához, korszerűsítéséhez. A kormánybiztos hozzátette: a falusi csok újdonsága, hogy meglévő otthonok felújításához is igényelhetnek akár 5 millió forintos támogatást.

A harmadik elem a helyi életminőséget javító intézkedések, ebben a körben 18 olyan támogatási célt fogalmaztak meg, mint például intézmények fejlesztése, óvodák, orvosi rendelők, utak, járdák építése, felújítása, eszközök beszerzése vagy falubuszok beszerzése – sorolta.

Gyopáros Alpár közölte: minderre 150 milliárd hazai forrás jut, és emellett 108 milliárd forintos európai uniós áll még rendelkezésre bölcsődék fejlesztésére és csapadékvíz-elvezetési problémák megoldására.

A kormánybiztos a térség polgármestereivel tartott találkozó utáni sajtótájékoztatón arra is kitért, hogy Farkas Attila (Fidesz-KDNP), Pásztó polgármestere kiváló elképzelésekkel rendelkezik, nem véletlen, hogy a Nógrád megyei város idén mintegy félmilliárd forintnyi támogatást nyert el. Bízik benne, hogy október 13. után is vele folytathatják a munkát – tette hozzá.

Skuczi Nándor (Fidesz-KDNP), a Nógrád megyei önkormányzat elnöke azt fogalmazta meg, hogy a kormány 41 milliárd forint TOP forrást adott a térségnek, ami fajlagosan, egy főre nézve a legmagasabb az országban, és ők ezzel a pénzzel jól sáfárkodtak.

Az elnök a választók támogatását kérte az önkormányzati választásra, mint mondta, Nógrád megye és Pásztó önkormányzata is azon van, hogy kiszolgálják, szolgálják az embereket.