Közölte, a közlekedési szakterület felügyelete az új kormányzati feladatmegosztás szerint Lázár János minisztériumához kerül át.

Hirdetés

Vitézy Dávid bejegyzésében megköszönte Palkovics Lászlónak és a kormánynak „a megtisztelő felkérést és a közös munkát”, majd azt írta: „úgy hiszem, az elmúlt fél évben a hazai közösségi közlekedés és a vasút számos nagy ügyében tudtunk a helyes irányba egyet előre lépni”.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn jelentette be: önálló energiaügyi minisztérium létrehozásáról döntött a kormány. Gulyás Gergely az új minisztérium létrehozását azzal indokolta: a háború és a szankciós energiaárak miatt Magyarországon és Európában is a legfontosabb az energiabiztonság és az energiaárak ügye.

A kormány ezért strukturális változtatást hajt végre, önálló energiaügyi minisztériumot hoz létre. Az új minisztérium az energiapolitika egységes irányításáért felel, és az Energiahivatal hatásköreinek többségét is átveszi – mondta.

Az energetikai minisztérium vezetőjének Lantos Csabát kérte fel a miniszterelnök – ismertette, hozzátéve, hogy az új miniszter december 1-jétől tölti be posztját. Gulyás Gergely közölte: Palkovics László technológiai és ipari miniszter lemondását elfogadta a kormányfő.

Távozásával a Technológiai és Ipari Minisztérium megszűnik, feladatait a gazdasági, az építésügyi és beruházási, valamint a kulturális és innovációs tárca veszi át.

Fürjes Balázs: Vitézy Dávid az elmúlt 32 év legfelkészültebb közlekedési államtitkára volt

Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára közösségi oldalán azt írta, Vitézy Dávid munkája hozzáadott érték volt és lesz a magyar közlekedési rendszerek minőségéhez.

– Vitézy Dávid 1990 óta az elmúlt 32 év legígéretesebb, egyik (vagy szűkítés nélkül a) legfelkészültebb közlekedési államtitkára volt. Dolgoztunk együtt Budapest és az összesen 4 millió ember által lakott Közép-Magyarország közlekedésfejlesztésén, tapasztalatból beszélek. Fiatal ember, lesz még alkalma közvetlenül segíteni és meghatározni Magyarország közösségi közlekedésének fejlesztését, a működés korszerűsítését – írta Fürjes Balázs Facebook-bejegyzésében.

Az államtitkár hozzátette, igény lenne rá, most az utódokon a sor, hogy elvégezzék a munkát.

„Sok sikert Lázár János miniszter úrnak és csapatának, egész Magyarország érdekében! Dávidot ismerve, ő biztosan marad a közlekedés szolgálatában” – hangsúlyozta Fürjes Balázs.

„Vitézy Dávid munkája hozzáadott érték volt és lesz a magyar közlekedési rendszerek minőségéhez, mindig nagy szakértelemmel és elszánással dolgozik. Én köszönöm a közös munkát, idővel folytatjuk, a barátság meg addig is marad!” – zárta bejegyzését az államtitkár.

Korábban írtuk