„Közepes ismertség, magas támogatottság” – foglalta össze az új köztársasági elnök társadalmi megítélését ma megjelent elemzésében a Nézőpont Intézet. A Magyar Nemzet által elsőként közölt kutatásukban azt vizsgálták, az éppen száz nappal ezelőtti beiktatást követően milyen az elnök támogatottsága, hogyan telt eddigi hivatali ideje, és kísérletet tettek népszerűségének magyarázatára is.

Hirdetés

„Az ötéves elnöki mandátum első öt százalékánál tartva az államfő személye közepesen ismert, a magyarok 53 százaléka tudja megnevezni név szerint, hogy ki a magyar köztársasági elnök. A tájékozott magyarok körében azonban több mint minden második magyar (52 százalék) gondolja úgy, hogy Novák Katalin összességében az elvárásoknak megfelelően tölti be az elnöki tisztséget, és kevesebb mint minden harmadik (30 százalék) vélekedik ezzel ellenkezőleg” – közölték kutatásuk eredményeit.

Mindez azt jelenti, hogy egyrészt a baloldal Novák-ellenes kampánya nem volt sikeres, másrészt ismertsége növelésével még támogatottsága is növekedhet. Szimbolikus lépései, kommunikációs üzenetei, tematikus hangsúlyai joggal remélik ugyanis a társadalom túlnyomó többségének pozitív fogadtatását

– foglalta össze a Nézőpont Intézet.

A részletekről IDE KATTINTVA a Magyar Nemzet honlapján olvashatnak.

Korábban írtuk