Családias környezetben inkább fel lehet dolgozni a traumákat
A törékeny lelkű gyerekekért
Örülök annak, hogy egyre többet beszélünk a gyermekvédelemről, de a témával kapcsolatos híradásokban hatalmas arányeltolódást és téves megközelítést látok. Nagyon méltatlannak érzem, mert úgy vélem, hogy a rendszer jövőjét nem az garantálja, ha arról vitatkozunk, melyik otthont milyen módon újítsuk föl, hanem ha azon dolgozunk, hogy a gyerekek családban nevelkedhessenek. Amennyiben nem a vér szerinti szülőkkel, akkor nevelőszülőknél, mert családias környezetben sokkal nagyobb esély nyílik feldolgozni a traumákat. Ez a gyermekvédelem alapvető lényege – nyilatkozta a Demokratának Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára.– KSH-adatok szerint míg 2010-ben 21418, addig 2023-ban már 23815 kiskorú, illetve 18 évesnél idősebb fiatal részesült gyermekvédelmi szakellátásban. Mivel magyarázható a növekedés?
– A statisztikai adatokból az is kiolvasható, hogy az emelkedés 2013 és 2014 között történt, vagyis jellemzően egyetlen évre korlátozódott. Ettől az időszaktól eltekintve az elmúlt tíz évben a gyermekvédelmi szakellátásban részesülők száma évről évre stagnált, nagyságrendileg azonos volt. Azt is fontos hangsúlyozni, hogy a gyermekvédelem területe korántsem a gyermekotthonok világa, hiszen ma már többségben vannak azok, akik családban, nevelőszülőknél és nem intézményben nevelkednek. A megoszlás mintegy 70-30 százalék, de a 12 év alattiak esetében a családban élők aránya ma már 83 százalék fölött van. Ennek értelmében tehát a nevelőszülők több mint 16 ezer kiskorúról gondoskodnak, míg gyermekvédelmi intézményekben megközelítően hétezer fiatal él. Azt is lényeges tisztázni, hogy ezek a gyerekek alapvetően nem árvák, nem „árvaházak” működnek a gyermekvédelemben. Tavalyi adatok szerint a gyermekvédelmi rendszerbe bekerülőknek kevesebb mint egy százaléka szorult állami gondoskodásra annak okán, hogy szüleit elveszítette és a rokoni körben nem volt senki, aki a nevelését vállalta volna.
– Mivel magyarázható, hogy a köztudat még mindig főként a bentlakásos otthonokkal azonosítja a gyermekvédelmi ellátást?
– Ez egy régi, több évtizedre visszavezethető rossz beidegződés. Véleményem szerint a gyermekvédelem legsúlyosabb öröksége a rendszerváltás előtti évtizedeknek az a gyakorlata, amelynek során igyekeztek eltitkolni a közvélemény elől a valamennyi társadalomban elkerülhetetlenül meglévő szociális problémákat, azt sugallva, hogy azok szégyellni valók. Az elhallgatott témához aztán rengeteg hiedelem, mendemonda, téves elképzelés kapcsolódott. Ez a hozzáállás az egész ágazatra kiterjedt és komoly, máig ható erkölcsi károkat okozott. Az 50-es években alapított Fóti vagy a 70-es években átadott, óriási létszámú Miskolci Gyermekváros már nem létezik, ezeknek a társadalom elől elrejtett, zárt komplexumoknak az ideje lejárt. Egy-egy gyermekotthonban jelenleg maximum 48 fiatal élhet. Ezzel együtt most az a legfőbb törekvés, hogy az állami gondoskodásra szoruló gyerekeket elsődlegesen nevelőszülőknél, másodsorban pedig kisebb létszámú, maximum 12 fiatalt befogadó úgynevezett lakásotthonokban helyezzük el.
– Általában milyen háttérből érkeznek?
– A gyermekvédelembe való bekerülés nagyon nehéz, konfliktusokkal terhelt élethelyzet. A gyerekeket döntően olyan elhanyagoló családokból emelik ki, ahol a vér szerinti szülők nem biztosítják, illetve akadályozzák az életkoruknak megfelelő testi, értelmi, érzelmi, lelki fejlődést. Jellemzően súlyosan traumatizált gyerekekről beszélünk.
– A Február Harmadika Munkacsoport és a Menhely Alapítvány hajléktalanok körében lefolytatott tavalyi kutatása szerint az összes válaszadó húsz százaléka, illetve a 40 évnél fiatalabbak közül minden második megkérdezett nyilatkozott úgy, hogy rövidebb-hosszabb ideig állami gondozottként élt. Mennyire hiteles ez a vizsgálat?
– Az biztos, hogy a talaj- és reményvesztés alapvetően erőteljesebb azok körében, akiket a hatóság kénytelen kiemelni a környezetükből, a vér szerinti családjukból. Életkezdési esélyeiket nagymértékben meghatározza, hogy az állami gondoskodásba vételt követően milyen környezetet tudunk biztosítani a számukra. Éppen ezért kulcsfontosságúnak tartom, hogy az intézményi élet helyett nevelőszülői családban nevelkedjenek. Úgy vélem, hogy a gyermekvédelmi munka akkor van kudarcra ítélve, ha egyrészt a nagykorúvá vált fiatal felnőttek nem tudnak önállóan boldogulni, másrészt ha a társadalom nem fogadja el őket. Az érintett fiatalok természetesen otthonteremtési támogatásban részesülnek, de a talpra állásukat segítő projekteket is elindítottunk. Ilyen például az Apponyi Franciska Jövőműhely Program, amely úgy nyújt kapaszkodót, hogy pályaorientációs mentorprogram keretében kapcsolja össze a leendő munkavállalókat és a befogadó cégeket. A projekt keretében eddig már több tucat fiatal kapott munkaszerződést és állást. A program elnevezése sem véletlen. Apponyi Franciska ugyanis a századfordulón nagyon sokat tett a nélkülöző gyerekek sorsának jobbra fordulásáért.
– Megfelelőnek tartja-e a társadalom befogadó hozzáállását?
– A nehéz sorsú fiatalok megkapaszkodásához nélkülözhetetlennek tartom a külvilág támogató szemléletét, bizalmát. Tapasztalataim szerint az önhibájukon kívül állami gondoskodásban felnövekvő gyerekeken, fiatalokon sajnos sokszor még mindig erőteljesen ott van egy képzeletbeli megkülönböztető bélyeg. Amíg a kívülállók fejében a gyermekvédelmi rendszer az árvaházakban falak közé zárt gyerekek sokaságaként jelenik meg, addig nagyon nehéz megváltoztatni a szemléletet. A gyermekvédelem ügye nem lehet kizárólag monopolizált állami megbízatás, mert sikereket elérni csak a segítőtársak összefogásával lehetséges. Ezért is törekedett a kormány szándékosan arra, hogy az ellátásban az államon kívül a történelmi egyházak és civil szervezetek is szerepet vállaljanak. Ennek eredményeként a hazai nevelőszülők ma már javarészt a megfelelő stabilitással rendelkező és a gondoskodás terén évszázados hagyományokkal bíró egyházi szolgáltatók, valamint kisebb mértékben civil szervezetek égisze alatt tevékenykednek. Ennek a gyakorlatnak nem az a célja, hogy az állam kivonuljon a gyermekvédelem területéről, hiszen a munka pénzügyi hátterét továbbra is a költségvetés biztosítja. A felhasználható anyagi forrás az elmúlt 15 évben közel a hétszeresére, 19 milliárdról 130 milliárd forintra emelkedett.
– Hol tart jelenleg a gyermekotthon-felújítási program?
– Az állami fenntartónak jelenleg 472 telephelye van. A gyermek- és lakásotthonok felújítására, fejlesztésére az elmúlt években 10,5 milliárd forintot költöttünk, de a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) idei költségvetési éve is tartalmaz több mint 400 millió forint pluszforrást erre a célra. Így idén várhatóan több mint egymilliárd forintot fordítunk majd ilyen típusú beruházásokra.
– Ehhez képest a baloldali sajtóban kiszivárgott hangfelvétel szerint Czibere Károly korábbi szociális államtitkár egy konferencián arról beszélt, hogy az uniós források elmaradását az egész szociális ágazat, ezen belül a gyermekvédelem is megszenvedi, ezért a jövőben nem várható jelentős előrelépés. Mit gondol erről?
– Az említett hanganyagot és az ügy körülményeit nem ismerem, annak tartalmáról az illetékest kellene megkérdezni. Az viszont egyértelmű tény, hogy az állami fenntartású intézmények felújítására szánt idei költségvetési forrás növekedett az elmúlt évekhez képest. Természetesen örülnék, ha még több állami támogatás, illetve uniós pénz állna rendelkezésre, de azt biztosan állíthatom, hogy az állami fenntartó eleget tesz a kötelezettségeinek és gondoskodik a szóban forgó intézmények korszerűsítéséről. 2024-ben például 210 telephelyen, tehát majdnem minden második állami fenntartású intézményben történt felújítás. Nyilvánvalóan sok még a teendő, de hazugság azt állítani, hogy az intézményrendszerben ne zajlanának felújítási munkálatok és karbantartás. Sokat tettünk eddig a gyerekvédelem érdekében, és még sok munka áll előttünk.
– Kothencz János, a Szeged-Csanádi Egyházmegyéhez tartozó Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató főigazgatója egy interjúban nemrég azt mondta, hogy hazánkban mintegy ezer gyermek van engedély nélkül távol, ebből tartósan 400-500-an. Ilyen sok a „szökött” gyermek?
– A gyermekvédelmi intézmények nem zárt otthonok, így előfordul, hogy a gyerekek távozásáról nem tudnak a nevelők, mert a barátaikkal találkozó, vásárolni induló vagy éppen csak egy-két óra egyedüllétre vágyó fiatalok – egyébként helytelenül – nem szólnak nekik. Az említett számadatok az ilyen eseteket is magukban foglalják, bár a szó klasszikus értelmében az ilyen ügyek nem számítanak „szökésnek”. Az engedély nélküli eltávozás minden esetben rendőrségi bejelentést von maga után, így értelemszerűen nyilvántartásba kerül. A rendszerben tartósan, legalább három hónapja engedély nélkül távol lévő fiatalok esetében látni kell az összetettebb körülményeket: például azt, hogy akár a családtagok is bújtathatják őket.
– Évek óta folyik a nevelőszülői hálózat megerősítése, mennyire eredményes a toborzás?
– A toborzás nem az állam feladata, azt az egyházi és civil szolgáltatók végzik, hiszen az összes nevelőszülő náluk van, de természetesen szívesen támogatunk minden általuk kezdeményezett kampányt. Az állam feladata a nevelőszülők „helyzetbe hozása”. Ezért vezette be a kormányzat a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonyt, ezért emeltük hat-hétszeresére a nevelőszülők díjazását, ezért emeltünk nekik adott egyéb támogatásokat az elmúlt években. Ezzel együtt nevelőszülőnek lenni nagyon nehéz vállalás, hiszen a családba fogadott gyerek a jogszabályi feltételek teljesülése esetén bármikor visszakerülhet a vér szerinti szüleihez, de akár örökbefogadásra is alkalmassá válhat. Azaz a nevelőszülő otthonában, családtagként nevelt gyermek bármikor elkerülhet a családtól. A nevelőszülőket és a gyerekeket ezekre a kivételes helyzetekre is fel kell készíteni, ami embert próbáló feladat. Az elmúlt években nőtt a nevelőszülői hivatást vállalók száma, de további növekedést szeretnénk elérni, mert szükség van rá.
– Hogyan vélekednek az érintettek a megbecsültségükről?
– Az egyébként csak megsüvegelendő munkájukkal kapcsolatban egyfajta furcsa rácsodálkozás még mindig jelen van a társadalomban. Sokszor hallom tőlük, az az elsődleges kérésük, hogy ha elmennek egy szülői értekezletre, egy rendezvényre, – a szavaikat idézve – ne ufóként tekintsenek rájuk csak azért, mert ők ezt a szolgálatot vállalják. Ezért is szeretnénk tovább erősíteni a hivatás társadalmi presztízsét és eljutni odáig, hogy a nevelőszülővé válás a fiatalabbak számára is vonzó életpálya lehessen. Manapság ugyanis főként azok az 50-60 év közötti párok, hölgyek vállalkoznak, akiknek már kiröpültek a családi fészekből a felnőtté vált gyerekeik. Ehhez tovább szeretnénk erősíteni a gyerekvédelmi dolgozók anyagi megbecsülését. Orbán Viktor miniszterelnök úr tavaly decemberben a parlamentben jelentette be, hogy a szociális és gyermekvédelmi területen dolgozók 2026-ban „érzékelhető, áttöréserejű béremelésre” számíthatnak.
– Miként éli meg, hogy az utóbbi hónapokban a gyermekvédelem ügye ennyire átpolitizálttá vált?
– Ezeknek a gyerekeknek legkevésbé a kamerafüggő Magyar Péter gátlástalan szereplési vágyára és hazugságaira van szükségük. Az egyébként is nehéz helyzetben lévő gyerekeket tolja maga előtt, hogy reflektorfényhez jusson, miközben saját családját is elárulta, bántalmazta. Csak a botránykeltés érdekli, nem a gyerekek és a gyermekvédelmi szakemberek sorsa. Ezt számos találkozásunkkor is tapasztaltam. Amikor azt hitte, nem látja senki, akkor meg fenyegetően üvöltözött a dolgozókkal. Amennyiben valaki közéleti szerepet vállal, nagyon hamar kénytelen lemondani arról a luxusról, hogy döntései során a személyes érzelmeit előtérbe helyezze. Az én legfontosabb feladatom, hogy kollégáimmal együtt minél inkább óvjuk az intézményrendszerben élő, sokak által felfoghatatlan, traumatizált háttérből érkező gyerekek és az őket gondozó szakemberek életét, mindennapjait.
– Elmesélne egy olyan szakmai sikert, küzdelmekkel teli történetet, amely nagyon megérintette a munkája során?
– A gyermekvédelem arról szól, hogy gyermeki sorsokat változtassunk meg, gyerekéleteket formáljunk át, mentsünk meg. Ebben egészen kiváló kollégák segédkeznek. Minden révbe ért élet, minden megmentett gyermek szakmai siker. Ilyen sikerből hál Istennek százával, ezrével vannak példák, közöttünk élő fiatalok, felnőttek, akik a magyar gyermekvédelem segítsége nélkül elkallódtak volna. Lehet-e ennél fontosabb szakmai siker? Szerintem aligha.