Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Hirdetés

A Der Spiegel hírportálján közölt beszámoló szerint a Törökországból Németországba toloncolásra jelölt emberek közül egyetlen egy ellen sincs előzetes letartóztatást elrendelő határozat, így valamennyien szabadon mozoghatnak majd.

A német hatóságok tudomása szerint csütörtökön és pénteken kilenc személyt toloncolnak ki Törökországból Németországba.

Csütörtökön egy iraki származású német állampolgár, Kanan B. érkezik vele együtt hétfős családjával. A férfit a német hatóságok a szalafizmus – a radikális iszlamizmus Németországban leginkább elterjedt irányzata – követőjeként tartják számon. A török hatóságok szerint az Iszlám Állam híve, és az idén tavasszal azért utazott családjával Törökországba, hogy az országon keresztül eljusson Szíriába és csatlakozzon a terroristákhoz. Ezért március óta kitoloncolási őrizetben tartják az egész családot. A német hatóságok szerint viszont nincs arra utaló jel, hogy Kanan B. vagy bármelyik családtagja kapcsolatban állna az IÁ-val.

Pénteken két nő, Heida R. és Nasim A. érkezik. Őket IÁ-harcosok feleségeként tartják számon. Korábban mindketten az Iszlám Állam harcosainak és azok rokonainak kialakított szíriai fogolytáborok egyikében tartózkodtak, majd megszöktek, de török katonák elfogták őket.

Heida R. az általa közölt adatok szerint 2014-ben távozott Németországból Szíriába a férjével, aki időközben meghalt a terrorszervezet tagjaként folytatott harcokban. A 26 éves nő egy televíziós interjúban elmondta, arra számít, hogy Németországban szabadságvesztésre ítélik.

A Der Spiegel szerint a német hatóságok régóta nyomoznak Heida R. ellen, de egyelőre nincs az előzetes letartóztatáshoz elegendő bizonyítékuk. Ugyanez a helyzet Nasim A. esetében is, így mindketten szabadlábon maradhatnak.

A beszámoló szerint a török hatóságok fogva tartanak két másik német állampolgárságú nőt is, akik feltételezhetően az IÁ követői, és rövidesen őket is visszatoloncolhatják Németországba. A német szövetségi legfőbb ügyészség ellenük is eljárást folytat, de egyelőre nem tárt fel olyan adatokat, amelyekre hivatkozva kezdeményezhetné előzetes letartóztatásukat.

Ankara hétfőn – a német hatóságok meglepetésére – tájékoztatta Berlint, hogy megkezdi az Iszlám Állam támogatóiként számon tartott német állampolgárok hazaküldését Törökországból.