„A turista bejárja a vidéket, a zarándok bejárja a saját lelkét”
A turista bejárja a vidéket, a zarándok bejárja a saját lelkét – mondja Tamás József, a gyulafehérvári egyházmegye nyugalmazott püspöke. E gondolat mentén vette kezdetét a IX. Fekete Madonna Zarándoklat Czestochowába, a lengyelországi pálos kegyhelyre.
A Czestochowába szervezett zarándoklat története tizenöt évre nyúlik vissza a Misszió Toursnál. A pandémia előtt rendszerint ezer fős magyarországi csapat utazott a kegyhelyre. Az utóbbi években kezd újra magára találni a közösség, most hatszáz magyarországi és határon túli magyar vágott neki a nagy útnak.
A szerelvények így is zsúfolásig megteltek, rengeteg a fiatal, Böjte Csaba testvér legalább ötven, az alapítványnál nevelkedő gyerekkel érkezett.
A szerelvény hajnali fél hatkor gördül ki a Keleti Pályaudvar épületéből. A reggel meghitt szépsége emeli az indulás ünnepélyességét. A pályaudvarra beszűrődő hajnali fények templomszerűvé varázsolják a teret.
Szinte hihetetlen, hogy órák múlva a peronokat ismét ellepik a kétes figurák és a lehúzások.
Fél órája zakatolunk, elhagyjuk a kelenföldi pályaudvart. Megmosolyogtató, hogy az idősebb asszonyok már meg is terítették a kis asztalkáikat étellel. A vonat ezután inkább tűnik egy lakodalmas menetnek, mint zarándoklatnak. Szentségtörésről azonban szó sincs, ez most agapé, szeretetlakoma, mindenki megosztja, amilye van. Ahogy Krisztus tanította. A tíz vagon egy családdá, de legalábbis egy valóságos közöséggé vált.
Kelenföld, Tatabánya, Komárom, Győr és Mosonmagyaróvár érintése után Hegyeshalomnál és Rajkánál hagyjuk el a kismagyar határt. A felvidéki tájon suhanva Pálmai Árpád egyházzenész irányítása alatt a Fekete Madonna ének lengyel szövegét magolja az utazóközönség. Megérkezve ugyanis a lengyel testvérekkel együtt énekeljük majd a legszebb lengyel egyházi dalokat. Azokat az énekeket, amelyek a lengyel identitás alapjait jelentik, könyörögve Istenhez a lengyel nemzeti egység megteremtéséért. Pálmai Árpád nem csak énekelni tanít, hanem a hívekkel imádkozik, és mint egy rádiós műsorvezető, szórakoztatja is a hallgatókat.
A csendes vagonban Csaba testvér és magyarországi paptestvérek várják a gyónni és a beszélgetni vágyókat. Tizenkét órányi vonatút alatt sok lelki beszélgetésre van idő. Az erdélyiekkel nekünk is szerencsénk van, az erdélyi Mária Rádió nagyváradi munkatársa lett az útitársunk, a másik sorban pedig Petrás Mária ül három unokájával. Kiváló társaság. A Kossuth-díjas népdalénekessel jót beszélgetünk, a Demokratának szánt üzenetét örömmel tolmácsoljuk.
Az utazás nagyszerűen telik. A kupékban azok az emberek ülnek, akikről a hétköznapi életben nem tudhatnánk meg, hogy melyik oldalon állnak a világ ígéretei és Isten parancsának viszonyában. Most azonban minden tiszta és világos. Megértettük, hogy erős az egyház, a hívek teszik erővé. Az Isten csak hozzáteszi a hiányzó részt.
Felhangzanak Bátor Botond pálos szerzetes szavai is. Egy pálos kegyhelyre igyekszünk ugyanis, jó tudni, hogy a lengyelek mentették meg a magyar alapítású rendet az eltűnéstől. A lengyel-magyar barátság alapja pedig a közös hit, amelynek egyik bástyája Czestochowa.
Lengyelországtól kezdve az út mentén integető gyerekek köszöntik a zarándokvonatot. Ennek az országnak nem kell aggódnia a jövője miatt, katolikus hite garantálja az erejét, amiben meg is kapaszkodott.
Este kilenc óra körül érkezünk a szállásra. Azonnal a bazilikába sietünk, egy körmenetbe csöppenünk. Újra megbizonyosodhatunk, a lengyelek nem viccelnek az Istennel ápolt kapcsolat tekintetében, nem fél szívvel katolikusok, hanem teljes lélekkel.
