Bácsfeketehegy: szerződéskötési ünnepség

Bácsfeketehegy: szerződéskötési ünnepség

Gepostet von Szijjártó Péter am Mittwoch, 17. Juni 2020
Hirdetés

Szijjártó Péter kiemelte, hogy 2010 óta minden évben új rekordra emelkedett a két ország közötti kereskedelmi forgalom, amely tavaly már több mint 2,5 milliárd eurót ért el.

2016-ban megindult a vajdasági gazdaságfejlesztési program is; amelyről azt mondta, „mindeddig a Vajdaságban 13 ezer vállalkozót, céget, gazdát, termelőt támogattunk 47,5 milliárd forintnyi magyar költségvetési támogatással, amelyekből összesen 93 milliárd forintnyi beruházás jött létre a Vajdaság területén”. Hozzátette: ezzel megerősödött a magyar közösség gazdasági helyzete.

Szijjártó Péter célnak nevezte, hogy a jövőben is a lehető legtöbb vajdasági vállalkozóhoz és gazdához eljusson ez a támogatási program.

Korábban írtuk

 „Kicsiben kezdtük, kicsiben és kicsikkel. A kisvállalkozásoknak, a kis területen gazdálkodóknak adtunk először segítséget. Azonban ez a segítség csak akkor lehet hosszú távon is hatékony, ha a pénzügyi támogatáson túl azt is biztosítani tudjuk, hogy lesznek olyan vállalatok, akik folyamatosan megvásárolják ezen kisvállalkozások és gazdálkodók által előállított termékeket, terményeket. Ezért léptünk tovább, és ezért kezdtük el a közepes és nagyvállalatokat is támogatni” – közölte.

Több mint száz nagyvállalatot támogatott a magyar kormány a vajdasági gazdaságfejlesztési program keretében, amivel 700 új munkahely jött létre.

A most kibővített Aretol Kft. Szerbia legjelentősebb vállalata a fagyasztott zöldségek és gyümölcsök piacán, és a közép-európai piacon is jelentős szerepre törekszik.

„Ennek a 2,7 milliárd forintos beruházásnak a sikerét mutatja az is, hogy létrejön 80 újabb munkahely, és 152 kisgazdálkodó kisvállalkozás termékei, terményei kerülnek itt felhasználásra. Ehhez a 2,7 milliárd forintos beruházáshoz Magyarország kormánya másfélmilliárd forintos támogatást biztosított” – emelte ki Szijjártó Péter.

A miniszter hangsúlyozta azt is, hogy a vajdasági magyar közösség megerősödése egyaránt hozzájárul Szerbia, Magyarország és az egész magyar nemzet erősebbé válásához. A közösség helybenmaradását és szülőföldön megerősödését szavai szerint a magyar kormány a gazdaságfejlesztési programokkal tudja biztosítani, ezért folytatja azokat.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke kiemelte, hogy az Aretol Kft. az utolsó támogatott nagyberuházás, és ezzel a gazdaságfejlesztési program ezen szakasza lezárult. Köszönetet mondott a magyar kormánynak azért az erkölcsi, anyagi, pénzbeli támogatásért, amelyet az elmúlt években a gazdaságfejlesztési program megvalósítása érdekében kaptak a vajdasági magyarok. 

Emellett köszönetet mondott azokért a lépésekért, amelyeket Budapest a koronavírus-járvány idején Szerbiáért és a vajdasági magyarokért tett, „ez mind annak a nemzetpolitikának a része, amit 10 éve közösen építünk, és aminek az elsődleges haszonélvezői mi vagyunk” – zárta szavait a politikus.

A vajdasági gazdaságfejlesztési program első, 2016-2018-as szakaszára kezdetben a magyar kormány 50 milliárd forintot szánt, később azonban növelte a keretösszeget. A programban a legnagyobb hangsúlyt a mezőgazdaságra, az idegenforgalomra, valamint a kis- és közepes vállalkozások fejlesztésére helyezték, a cél a fiatalok külföldre vándorlásának megállítása, illetve a folyamat visszafordítása volt. A gazdaságfejlesztési program második szakasza tavaly indult, ebben az idegenforgalom is kiemelt helyet kapott.

Vajdasági sikertörténet

Minél jobban megy a Vajdaságnak, annál jobb a magyaroknak, és annál jobb a szerbeknek is.

Gepostet von Szijjártó Péter am Mittwoch, 17. Juni 2020

Szijjártó Péter: öt új pályázattal folytatódik a vajdasági gazdaságfejlesztési program
Öt új pályázattal folytatódik a magyar kormány vajdasági gazdaságfejlesztési programja, és ez a jövőben is így lesz – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Bácsfeketehegyen, ahol a gazdaságfejlesztési program sikeres pályázóinak szerződésaláírási ünnepségén vett részt.
Szijjártó Péter felhívta a figyelmet arra, hogy házvásárlásra, méhészeti tevékenységre, földvásárlásra, kezdő vállalkozások számára és munkanélküliek vállalkozásindítására írtak ki pályázatot szerdán.
A magyar kormány határon túli gazdaságfejlesztési programjai keretében az utóbbi négy évben 55 ezer pályázat kapott támogatást, amelynek során 129 milliárd forintnyi magyar költségvetési forrást osztottak szét, és ennek nyomán 236 milliárd forintnyi beruházás, fejlesztés jött létre a határon túli magyarok lakta területeken.
A vajdasági gazdaságfejlesztési program volt az első ilyen program. Eddig 13 026 vajdasági pályázatot támogattak a magyar költségvetésből 47,5 milliárd forinttal, amelynek nyomán 93 milliárd forintnyi beruházás jött létre.
„Továbbra is az a célunk, hogy a lehető legtöbb vajdasági magyar vállalkozóhoz és gazdához eljussunk, hiszen ennek a támogatási rendszernek a hatása minden, a határon túl élő magyar család számára érezhetővé kell, hogy váljon” – húzta alá a miniszter.
Szerdán 435 pályázóval írtak alá szerződést Bácsfeketehegyen. „Földvásárlási és kezdő turisztikai vállalkozók támogatása kategóriájában összesen 1,89 milliárd forintnyi költségvetési támogatást biztosítunk arra, hogy ezek a vállalkozók végre tudják hajtani terveiket” – mutatott rá Szijjártó Péter.
A magyar nemzet és az ország határai nem esnek egybe, ami nagyon komoly felelősséget ró a mindenkori magyar kormányra – hangsúlyozta.
„Annak a felelősségét, hogy gondoskodjon a határon túl élő magyar nemzeti közösségekről, és éppen ezért a nemzetpolitika a mindenkori magyar kormányzati politikának a szerves része” – tette hozzá.
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke ünnepi beszédében arról szólt, hogy a gazdaságfejlesztési programok a nemzetpolitika új eszközévé váltak az elmúlt években.
„Olyan eszközzé, amelyik nemcsak itt, nekünk, a Vajdaságban fontos, hanem az egész Kárpát-medencében, mert mindenhol kettős cél mozgatja a magyar közösségeket: egyrészről az, hogy identitásukban megmaradjanak és megerősödjenek, másrészről pedig az, hogy egzisztenciálisan megerősödve gyökeret tudjanak engedni, meg tudjanak erősödni, meg tudjanak maradni a saját szülőföldjükön” – fogalmazott.
A vajdasági gazdaságfejlesztési program első, 2016-2018-as szakaszára Budapest kezdetben 50 milliárd forintot szánt, később azonban növelték a keretösszeget. A programban a legnagyobb hangsúlyt a mezőgazdaságra, az idegenforgalomra, valamint a kis- és közepes vállalkozások fejlesztésére helyezték, a cél a fiatalok külföldre vándorlásának megállítása, illetve a folyamat visszafordítása volt. A gazdaságfejlesztési program második szakasza tavaly indult, ebben az idegenforgalom is kiemelt helyet kapott.
A szerbiai választásokról szólva Szijjártó Péter megismételte korábbi kijelentését, miszerint a magyar kormány a jelenlegi szerbiai kormánykoalíciónak szurkol, amelynek részét képezi a Vajdasági Magyar Szövetség is. Pásztor István arra kérte a jelenlevőket, hogy vasárnap támogassák a Vajdasági Magyar Szövetséget, „hogy közösen megteremtsük a lehetőségét annak, hogy az, amit négy és fél éve elkezdtünk, folytatni tudjuk”.

MTI