Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Hirdetés

Szijjártó Péter a kapcsolatok alapjának a Magyarországon élő bolgár közösséget nevezte, az együttműködés legfontosabb területének pedig az energetikát és a migrációt. A tárcavezető közölte, hogy a délről érkező gázvezetéket a maga területén mindkét állam kiépíti 2021 októberére, Magyarország előtt így legalább 4 új beszerzési lehetőség nyílik meg. A gázigényt minél több forrásból kell biztosítani, és ebben Bulgária különösen fontos szerepet tölt be – hangsúlyozta.

A miniszter a migrációt is stratégiai kérdésnek tekinti, mivel az – mint fogalmazott – már nem csupán biztonsági és kulturális kockázat, hanem egészségügyi fenyegetés is. A bolgár hatóságoknak ráadásul a korábbiakhoz képest sokkal gyakrabban kell fellépniük határsértőkkel szemben, ami arra utal, hogy a járvány miatt többen hagyják el a szülőföldjüket – tette hozzá. Szijjártó Péter kijelentette, hogy a migráció ellen továbbra is mindent meg kell tenni, Brüsszel pedig nem ösztönzheti a bevándorlást. A bolgár-szerb, valamint a bolgár-török határon jövőre is szolgálnak majd magyar rendőrök, az EU külső határinak védelme iránt mindkét ország elkötelezett – közölte.

Marijana Nikolova szerint a két ország viszonyát a barátság és a történelmi hagyományok határozzák meg. A bolgár miniszterelnök-helyettes főképp az idegenforgalmi kapcsolatok bővítését sürgette, hozzátéve, hogy erről a magyar-bolgár gazdasági vegyesbizottság következő ülésén megállapodás születhet. A rendezvényre február végén, vagy március elején kerülhet sor.

Bulgária minden évszakban turisztikai célpont, ezért szeretne több vendéget fogadni, és Magyarországot különösen fontos idegenforgalmi partnernek tekinti – tette hozzá. Marijana Nikolova emellett a környezetvédelem, hulladékgazdálkodás, víztisztitás, útépítés, telekommunikáció, és a gyógyszergyártás terén is lát lehetőséget az együttműködés fejlesztésére.

Korábban írtuk

Kérdésre válaszolva Szijjártó Péter közölte, hogy a kormány mindenkinek a lehető leggyorsabban biztosítani akarja a koronavírus elleni oltóanyagot. Az európai projektekből 2021 első és második negyedévének fordulójára lehet elegendő mennyiségű vakcina, de Magyarország más lehetőségeket sem zár ki, és azt fogja felhasználni, amit vagy a belföldi, vagy az uniós hatóságok ajánlani fognak.