Hirdetés

– Azt már Bajnaitól is tudjuk, hogy elindult a Karácsony-i vásár a Városházán, ahol Gansperger az egyik bajtársi krampusz, de vannak még itt érdekes dolgok. Például hogy hogyan működnek az egyes területek a fővárosban és hogy lehet ezekből a politikusoknak pénzt keresni. Mert azért a maffialogikára épülő jutalékos rendszer dübörög. Figyeljetek csak – mondja a kedden több médiumhoz, így a Demokratához is eljuttatott videó elején Anonymous.

Ezután a korábbiakhoz hasonlóan ismét egy hangfelvétel következik, amelyen minden bizonnyal annak a Gansperger Gyulának a hangját hallani, akit korábban Bajnai Gordon barátnál is többnek, harcostársának nevezett.

–  Megzavartam volna a […] Ez egy nagyon káros dolog. És ezért kértük a te segítségedet, mert nem tudtuk, hogy hova kell […]. Vannak ilyen berepülő pilóták, akik megjöttek, most nem untatnálak ezekkel a személyekkel. Akik… Csak érted, hogy a kisebb ügyeknél kavarognak. De én azt mondom, hogy ez azért egy egészen más történet – mondja Gansperger.

– Legalább két probléma van. Menedzsmentszempontból – válaszolja erre Bajnai Gordon. – Tehát ugye ez egy hatpárti koalíció, ami egy adottság. Erre utaltam, hogy mind a két oldaláról láttam már ezeket a működéseket. Itt valaki megszagolja egy dealnek, egy üzletnek a lehetőségét, akkor rögtön mindenki magát akarja közvetítőként betenni. Azért, hogy aztán valami jutalékot kérhessen.

Ezután Gansperger tovább folytatja a panaszkodást.

– Az lenne a jó, ha a Balázzsal összejönne, már bocsánat, csak mindig ott van mellette egy másik…

– Akinek nem kéne ott lennie – fejezi be a mondatot a beszélgetés egy harmadik résztvevője, vélhetően a potenciális befektetők részéről. – És még egyben kérünk iránymutatást vagy segítséget, hogy ez most nagyon jó, amit most elmondtatok, tehát hogy Tordai úr akkor ebben segít [Tordai Csaba a főpolgármester jogi főtanácsadója – a szerk.], viszont ezzel egyidejűleg vagy ugyanebben a cipőben vizsgálva, a Tordai úr a többit viszont moderálja. Tehát hogy ne az legyen, hogy még hetvennégyen megjelennek az asztalnál – mondja a (feltehetően a befektetőket képviselő) férfi, hozzátéve, nem lenne sok értelme, ha hatfelé kellene beszélniük.

– Ezt az igényt megértem, nem tudom, hogy a Tordai úr erre képes lesz-e, mert amint híre megy egy ilyen dolognak, ebben a… egy ilyen koalícióban, mindenki hirtelen, megvannak ezek a cápák. […] Énszerintem amikor bejelentkezik nálatok valaki, nem tudja kontrollálni, hogy kik fognak bejelentkezni, rengeteg ilyen cápa úszkál abban a tóban, és egy nagykoalícióban, ahol mindenkinek a maga kis részterületei vannak, ez a realitás, ez így működik – mondja Bajnai Gordon.

Korábban írtuk


Fotó: képernyőkép

Karácsonyék tagadnak

Mint ismert, a Városháza körüli botrányt az Index robbantotta ki: az internetes portál november 4-én írta meg, hogy a főváros el akarja adni a Budapest egyik szimbólumának számító, rendkívül értékes, műemléki védettségű Városházát. Karácsony Gergelyék sokáig fake newsnak, szánalmas propagandának és hülyeségnek titulálták az ezzel kapcsolatos híreket, bár az Index egy nappal később bemutatott egy szerződést is, amelyben Berki Zsolt cége, a Northern Rock Kft. megbízott egy ingatlanközvetítőt a Városháza értékesítésével.

Ezután közölte első videóját a Városháza ügyében Anonymous: az ebben hallható a felvételen Gansperger Gyula baloldali üzletember részletekbe menően mesélte el, miként szerezte meg Berki Zsolt közreműködésével a főváros egyik XXII. kerületi ingatlanát már Karácsony főpolgármestersége idején.

Nem sokkal ezután Karácsony Gergely bejelentette, hogy a főváros tervpályázatot ír ki a Városháza előtti park felújítására. Ám ekkor újabb hanganyag került nyilvánosságra, amelyen Barts J. Balázs, a fővárosi vagyonkezelő vezetője beszélt üzletemberekkel a Városháza lehetséges eladásáról, illetve arról, hogy a park felújítása lényegében politikai színjáték. 

Karácsony Gergelyék ezután is tartották magukat ahhoz, hogy nem adnák el az ingatlant, és azt sugallták, hogy Barts csupán piackutatás céljából beszélgetett befektetőkkel, ráadásul nem is mostanában. Anonymous újabb videója azonban ezt az állítást is megcáfolta, rögzítve, hogy az egyeztetésre idén májusban került sor. Barts J. Balázst az ügy miatt nem rúgták ki, csupán fegyelmit kapott.

Jutalékos rendszer

Fontos volt az ügy szempontjából az a múlt heti felvétel is, amin az említett, Bajnai Gordonnal régóta kapcsolatban álló Gansperger Gyula üzletember beszélgetett egy másik férfival. Gansperger szerint az általa megismert csapat úgy áll fel, hogy „Zsolt frontol”, Berki Zsolt mellett pedig „van egy Berki Józsi nevű figura, aki vagy az unokatestvére, vagy a testvére”. Utóbbi, Berki József Kiss Péter (már elhunyt szocialista politikus) „balkeze” volt, míg Kiss Ambrus (jelenlegi főpolgármester-helyettes) volt Kiss Péter titkárságvezetője, Berki József „vele dolgozik együtt”.

– Tehát itt lép be a Berki család ebbe a buliba. Na, most nekem a Gordon azt mondta, hogy ő két embert ajánlott be a [Karácsony] Gergőnek. Mert ők nagyon jóban vannak. Tordai Csabát és a Kiss Ambrust – mondta a felvételen Gansperger, majd áttért a szerepekre.

– [Tordai Csaba] a főpolgármester jogi főtanácsadója, tehát nincsen úgymond hivatali tisztsége, de minden olyan szerződés, rendelkezés, tervezet, ami kimegy a főpolgármestertől, azt ő készíti elő és ő vizsgálja meg, hogy működőképes-e. Tehát mielőtt ez kimegy a nyilvánosságba vagy aláír a Gergő egy szerződést, azt a Tordai Csaba láttamozza.

Később elhangzott: Tordai, aki Bajnai Gordon embere, „nem pénzezik”, „ő nincs benne ebben a jutalékos rendszerben”.

– A jutalékos rendszerben, amit nekem a Zsoltnak kell fizetnem, az csak a Kiss Ambrus felé van – mondta Gansperger, aki megjegyezte, neki nincs elszámolni valója Tordai Csabával „anyagi értelemben”.

Fotó: képernyőkép, Facebook

Felbukkan Bajnai

Bajnai Gordonról és Gansperger Gyuláról szintén múlt héten mutatott be egy fotót Anonymous. Bajnai Gordon először egy terjedelmes Facebook-bejegyzésében bagatellizálni próbálta Gansperger Gyulához fűződő kapcsolatát, amelyről azt állította, hogy 2005 óta csupán szórványos volt. Azt azonban elismerte, hogy a Városháza ingatlanának fejlesztési elképzeléseivel összefüggésben ez év nyarán, Gansperger invitálására részt vett egy olyan egyeztetésen, amelyen egy vagyonos befektetői csoporttal tárgyaltak.

„Először világossá tettem, hogy ebben az ügyben nincs befolyásom, közvetítői szerepem” – írta a megbeszélés kapcsán egyebek mellett Bajnai.

Anonymous azonban ezután újabb felvételt küldött, amin Bajnai Gordon számos fővárosi kérdéssel kapcsolatban beszélt meglepő nyíltsággal. Az álarcos alak azt mondta a videóban, hogy „kiugrott a nyuszi a bokorból”, mivel a kép hatására Bajnai bevallotta, részt vett a Városháza-eladással kapcsolatos egyeztetésen.

– Na, persze nem mindenben mondott teljesen igazat – tette hozzá Anonymous, megemlítve: például az egész ötlet nem a befektetők fejéből pattant ki, hanem a főváros vezetése készült „egy jó nagy dobásra”. Ezután következtek részletek az ominózus beszélgetésből.

Bajnai a felvétel elején elmondta, a miniszterelnökség „kötött pálya”, még tisztességes üzletekben sem feltétlenül lehet benne az ember. 

– Azért vállalkoztam erre a beszélgetésre, mert szerettem volna megismerkedni a Gyula javaslatával, illetve azt akartam csak mondani, hogy a Gyula viszont régi harcostársam, ez sokszor több, mint a barátság, mi együtt küzdöttünk a barikádokon. És az sokkal fontosabb – így fogalmazott tehát Bajnai Gordon arról a Ganspergerről, akiről előző napi Facebook-bejegyzésében még azt állította, „a Wallistól való 2005-ös távozásom után kapcsolatunk szórványos volt”…

Bajnai elmondta, sok embert ismer a fővárosban, egy részük a kollégája volt a Miniszterelnöki Hivatalban, vagy a kormányban dolgoztak együtt. Sokakat pedig ő ajánlott Karácsonyéknak, „a  tehetségük miatt”.  Elmondta azt is, rákérdezett, „mi a helyzet” az önkormányzati ingatlanokkal.

– A Városháza-projektről azt mondták, hogy van szándék, hogy ebből legyen egy fejlesztés. Volt már több érdeklődő. […] De  ők szeretnék ezt meglépni – közölte a hanganyagon Bajnai. 

Elárulta, Gansperger Gyula kérésére tájékozódott, kivel kell minderről beszélni, és azt mondták neki, hogy egyelőre Barts Balázs (a vagyonkezelő vezetője) van erre kijelölve.

– De hát én most vele nem beszéltem erről, hanem azzal, aki jóval fölötte áll – jegyezte meg a felvételen Bajnai Gordon.

Bajnai szerint a fővárosban úgy látják, ebből jelentős bevétel is származna és csökkentené a kiadásokat is, ha új ingatlanba költözne a városháza.

– A politikai realitásra meg azt mondták, hogy szerintük jövő április előtt, választások előtt nem lehetne, mert bármilyen döntés van, azt egyszerűen csak a választások miatt, mindenki meg fogja támadni – fogalmazott a hangfelvételen Bajnai Gordon, jelezve azt is, ilyen támadás a baloldali koalícióból, „de mindenképpen a másik oldalról” is érkezhetne. De békeidőben ezzel szerintük lehetne átfogó politikai konszenzust teremteni.

A volt miniszterelnök a felvételen részletesen elmondta, hogy néz ki most az épület, hová épülhetne az új városháza, és hol, mit lehetne fejleszteni a régi épületre alapozva.

– Persze, más megoldás is lehet, csak már ott tartanak, hogy ezen gondolkodtak.

Ezután egy másik férfi volt hallható, vélhetően a potenciális befektetők részéről, aki arra utalt, egy korábbi tárgyaláson „jött az irgalmatlan nagy füles, hogy mennyire hülyék is vagytok”. Bajnai azonban megnyugtatta, próbálta tisztázni, adódott-e valami probléma, és azt mondták neki, hogy nem.

– Én csak annyit tudok tenni, hogy jelzem még egyszer a Tordainak, hogy én úgy hallottam, hogy van szándék továbbra is – mondta a felvételen Bajnai Gordon, ezután tisztázva, Tordai Csabáról, Karácsony főtanácsadójáról beszélt, akivel együtt dolgozott miniszterelnökként.

– Ő egy jogász, de gyakorlatilag két ember üzemelteti ma a városházát. Ő az egyik – mondta Bajnai Gordon.

A Városháza vezetőinek kommunikációja az elmúlt hetekben folyamatosan változott, de azt Karácsony Gergely a korábbi teljes tagadás után már elismerte, hogy „új, korszerű” épületbe költöztetnék a Főpolgármesteri Hivatalt. A főpolgármester az ATV-n azt mondta, „adott esetben a bérlés belefér, tehát hogy bérbe adjuk ezt az épületrészt, az belefér, viszont hogy eladjuk, az nem”. A jutalékos rendszer kapcsán azt mondta, tűzbe teszi a kezét minden főpolgármester-helyettesért, így Kiss Ambrusért is. Szerinte minden, ezzel kapcsolatban a felvételen elhangzó állítás teljes mértékben valótlan. Hozzátette: feljelentést tesznek, mivel a kedden napvilágot látott felvételen „törvénysértő módon” hangzottak el „hazug rágalmak” és ezek bemutatása, tényként felmutatása bűncselekmény. 

A történtekre a fővárosi Fidesz-frakció is reagált. Láng Zsolt szerint Karácsony Gergely főpolgármester és a baloldali politikusok az ügyben „vagy hallgatnak, vagy össze-vissza beszélnek”. A Fidesz képviselőcsoportjának vezetője múlt szombaton közzétett videójában arról beszélt: választ várnak Karácsony Gergelytől és Bajnai Gordontól, hogy „kivel tárgyalt a főváros vezetéséből Bajnai Gordon”, továbbá „ki az, aki jóval felette áll Barts Balázsnak, a Fővárosi Vagyonkezelő vezérigazgatójának”. Láng Zsolt arra is kíváncsi, hogy működik-e jutalékrendszer a Fővárosi Önkormányzatnál, és ha igen, ki működteti azt, és „ki van benne?”.

Bár Karácsony Gergely eddig megpróbálhatott kitérni szövetségeseivel a válaszadás elől, ám szerdán összeül a Fővárosi Közgyűlés, és a napirendi pontok között szerepel a Fidesz–KDNP-javaslata is egy vizsgálóbizottság felállításáról. Érdekes lesz látni, hogy az eddig hallgató képviselők megszavazzák-e ezt.

Ha továbbra is hallgatnak és nem akarnak bizottságot, az igazán beszédes lesz…