Fotó: T. Szántó György/Demokrata
Hirdetés

– Hogy kerültek kapcsolatba a lengyel szervezettel?

– Az Alapjogokért Magyarország egyetlen közjogi ügyekkel foglalkozó konzervatív agytrösztje, és már 2013-as alapításunktól fogva felvállaltuk azokat a világnézeti vitákat, amelyek a joginak álcázott törekvések mögött meghúzódnak. Gondolok itt a föderalizmusra, a migrációra, a multikulturalizmus erőltetésére vagy éppen a nemi eltévelyedések egyre szélesebb tárházát felvonultató genderideológiára. Persze roppant mód frusztrálni kezdte a balos „jogvédőket”, hogy valakik szembeszállnak az ő világmegváltó gondolataikkal, de ahogy a hangunk egyre erősebb lett, és megjelentünk nemzetközi fórumokon is, úgy lett egyre kiterjedtebb az a gravitációs mező is, amely bevonzotta a hozzánk hasonlóan gondolkodókat. Kovács István kollégám vette fel először a kapcsolatot az Ordo Iurisszal mint az egyik legismertebb lengyel keresztény-konzervatív kutatóintézettel egy varsói út alkalmával. Mindkét szervezet alapvetően az Isten, haza, család hármas egységéből vezeti le krédóját, és azt kell mondjam, a mai európai közegben kifejezetten üdítő olyan külföldi partnerekkel akár csak egyszerűen beszélgetni, akik nem a politikailag korrekt ködszurkálást tekintik etikai mércének.

– Már egyéves ez a kapcsolat. Mit sikerült eddig elérni?

– Több is az, mint egy év, de a szervezeteink közötti együttműködési megállapodást valóban tavaly, éppen a járvány kezdete előtt írtuk alá. Az egyáltalán nem titkolt célja ennek az egésznek az, hogy felmutassuk: nemcsak a nyílt társadalom erői tudják magukat összeszervezni és egyes ügyek kapcsán hálózatosan fellépni, hanem a konzervatív oldal is képes a nemzetek közötti, nem pedig azok feletti kooperációra. A liberálisok mindig kötelékben támadnak, profiktól tanulni pedig nem szégyen. Az elmúlt egy évben a leglényegesebb a valódi tapasztalat- és információcsere volt: ezek alapján erős a gyanúnk, hogy a Magyarország és Lengyelország elleni európai és nemzetközi, jogállamiságinak álcázott akciók azonos forgatókönyv alapján zajlanak. Az Ordo Iurison keresztül tudtunk kapcsolatba lépni más európai konzervatív szervezetekkel is, és együtt sikerült megakadályozni, legalábbis egyelőre, hogy az EU ratifikálja az isztambuli genderegyezményt.

Korábban írtuk


– Mi történt most, amikor egy agy­tröszthálózat kiépítésére kötöttek együtt­működési szerződést?

– Dimenzióugrásra készülünk: az eddig kétoldalú együttműködést ki szeretnénk terjeszteni regionális, majd európai szintre is, erről egyeztettünk a nemrégi varsói tárgyalásaink során. Örömmel láttam, hogy a hazai balliberális sajtó mindezt „közös úton a fundamentalisták” meg „ultrakonzervatív lengyel szervezettel társul az Alapjogokért” címekkel közvetítette. Ez jelzés a nyílt társadalom erői részéről, hogy bosszantja őket mindez. Ami persze szerintük „fundamentalizmus” meg „ultrakonzervativizmus”, az a józan ész szerint a normalitást jelenti, legyen szó akár európai kultúráról, akár nemzeti identitásról, akár családról. Nem lövöm le előre a poént, de a cél az, hogy több külföldi konzervatív kutatóintézetet, szervezetet bevonjunk a projektbe, erősítendő egymást. Ha ma Magyarországgal foglalkozik az Európai Parlament, minimum húsz „civil entitás” ír levelet és lobbizik hazánk ellen húsz különböző országból, fake news-zal árasztva el a képviselőket. De ez igaz bármelyik nemzetközi fórumra is. Miért ne csinálhatnánk mi is ezt, csak ellentétes, a valóságra alapozó testtartással? Szerveződjünk össze, és védjük meg egymást, mondjuk el, hogy a migráció, a drogliberalizáció, az abortusznépszerűsítés, a multikulti vagy a „genderforradalom” ellenzése nem valamiféle dacreakció, pusztán a nemzeti lét, az élet és a teremtés törvényeinek védelme. Az ezen az oldalon állóknak meg kell érteniük, hogy ha a lengyel konzervatívokat vagy az olasz jobboldalt támadják, az olyan, mintha a magyar jobboldallal tennék, és fordítva, mert ugyanaz a körmönfont, világméretű ármánykodás receptje azonosítható minden esetben.

– Kik lesznek még a partnereik? Tényleg lesz amerikai fiókja is a hálózatnak?

– Most az első körben a közép-európai régióban, illetve a német nyelvterületben és a Baltikumban gondolkodunk. A németekkel, persze a megmaradt, valóban keresztyéndemokrata felfogásúakkal a kulturális közelség, a történelmi kapcsolatok miatt mégiscsak van közös nyelvünk. A régió országaival pedig bizonyos szempontból – paradox módon – azért egyszerűbb a kapcsolatépítés, mert a vasfüggöny, bármilyen mocskos volt is a kommunizmus, elzárta a térséget a „haladó” nyugati liberális társadalompolitikai befolyástól is. Így az itteni közgondolkodás nem annyira „érzékenyített” még, mint Nyugaton. Az amerikai kapcsolat már egy másik történet, ott az Alapjogokért Központ szorosan együttműködik az egyik legnagyobb jobboldali szervezettel, az Amerikai Konzervatív Unióval. Rendes éves seregszemléjükön, egy gigarendezvényen tavaly én is részt vettem mint előadó, sajnos a járvány miatt azóta a tengerentúli kapcsolatok nehezen menedzselhetők, de éppen a most hétvégén megrendezett konferenciájukon, a CPAC-en szólaltam fel videóüzenetben, és remélem, hogy ha vége a pandémiának, az Alapjogokért Központ lehet az első európai szervezet, mely Európába, Budapestre tudja hozni ezt a rendezvényt.

– Mennyire érvényesíthető a konzervatív eszmerendszer? Nincs visszaszorulóban ez a gondolkodásmód? Biden győzött az USA-ban, Lengyelországban nagy tüntetések voltak, a magyar konzervativizmust durván, már a járvány ügyén is lovagolva támadja az ellenzék… Milyen eszközökkel harcolhat a hálózat ebben a helyzetben? Bizonyos pillanatokban a nemzeti érzelmű közösségek azt hihették, sikerült megfordítani a nyugati társadalmak gondolkodását, de valójában még sehol sem következett be az igazi áttörés.

– Szerintem konzervatív reneszánsz van az óceán mindkét oldalán, Trumpra annyian szavaztak, mint republikánus jelöltre még soha, de Európában is érezhető a nemzeti eszmekör újragondolása a migrációs válság következtében. Az más kérdés, hogy mivel a populáris kultúrát a liberális mainstream uralja, gondoljunk csak a szórakoztatóipar homoszexuális- vagy genderpropagandájára, az az optikai csalódás alakulhat ki, hogy mindenki így is gondolkodik. És az érzékenyítő agymosás folyamatos is, a nyugati társadalmak a jólét miatt kezdenek elpuhulni, és olyan nonszensz ügyekkel foglalkoznak, amelyekre akár csak húsz-harminc évvel ezelőtt is azt mondtuk volna, hogy aranyos, de abnormális. Szerintem azonban az emberi természetnek és az életnek vannak bizonyos alappillérei, amelyeket nem lehet érzékenyítőkurzusokkal sem aláaknázni. Szóval lehet a multikulturalizmus, a korlátokat nem ismerő önmegvalósítás, az abortusz mint szabadságjog mellett érvelni. Lehet reklámozni, hogy milyen menő, ha egy éltes, non-bináris nemű személy ül a drapp pizsamájában, mindenmentes avokádóturmixot iszogat, és közben azt énekli, hogy férfiasan tökéletes! De az élet mindig utat tör magának, nekünk pedig az élet kultúráját, a normalitást, a józan ész erejét kell felmutatnunk és hirdetnünk, hogy az emberek lássák, van más lehetőség is, mint a nyílt társadalom.