Az operatív törzs sajtótájékoztatója (2020. június 16.)

Gepostet von Magyarország Kormánya am Dienstag, 16. Juni 2020
Hirdetés

Kiss Róbert rendőr alezredes kiemelte: az Országgyűlés kedden várhatóan elfogadja a veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényt, mivel a különleges jogrend fenntartása a továbbiakban nem indokolt. A veszélyhelyzet megszűnésével az egészségügyi és a rendvédelmi dolgozók, valamint a kormánytisztviselők utazási korlátozásának feloldása és a mozik, színházak látogatásának engedélyezése is várható – tette hozzá.

Mivel a járvány nem ért véget, a járványügyi készenlétet továbbra is fenn kell tartani – hangsúlyozta.

Kiss Róbert felhívta a figyelmet arra is, hogy hétfőn megalakult az operatív törzs keretein belül működő járványügyi bevetési egység. A védekezés fenntartására, szükség esetén azonnali intézkedések bevezetésére létrehozott szervezetet a helyettes országos tisztifőorvos vezeti, de helyet kapott benne a katasztrófavédelem, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ, az országos kórházparancsnoki támogató törzs, a mentőszolgálat, valamint a honvédség vegyivédelmi zászlóaljának képviselője is.

Korábban írtuk

Ismertette: ha az operatív törzs tudomására jut olyan esemény, amely azonnali reagálást igényel, akkor az ügyeleti központ értesíti, illetve szükség esetén berendeli a bevetési egységet. Ha olyan egészségügyi vagy szociális intézményben van szükség beavatkozásra, ahol kórházparancsnok teljesít szolgálatot, az ügyeleti központ az országos kórházfőparancsnoknak is jelentést tesz.

Kiss Róbert azt mondta: a bevetési egység vezetője köteles a járványveszély által érintett helyszínen haladéktalanul megjelenni és ha szükséges, korlátozások bevezetéséről intézkedni. Elrendelhet látogatási tilalmat, kijárási korlátozást, javaslatot tehet az egyéni egészségügyi védőfelszerelések felhasználási rendjére, az egészségügyi személyzet átcsoportosítására, átrendelésére, kezdeményezheti a honvédség közreműködését a fertőtlenítések érdekében, valamint nagy kiterjedésű fertőzött terület esetén területzárást is. A bevezetett intézkedésekről, azok hatásairól, a megbetegedettekről folyamatosan tájékoztatnia kell az ügyeleti központot.

A hatósági házi karanténban levők közül már 2729-en vállalták, hogy a hatóság elektronikusan ellenőrizze a korlátozás szabályainak betartását. Jelenleg 654 aktív felhasználója van az alkalmazásnak. Hétfőn 617 emberrel szemben rendeltek el hatósági házi karantént, így 7545 korlátozó intézkedés van érvényben.

A járvánnyal összefüggő bűncselekmények száma 441-re emelkedett, ezek közül 127 rémhírterjesztés, 29 közveszéllyel fenyegetés, 133 csalás, 28 pedig járványügyi szabályszegés miatt indult. Eddig összesen 81 gyanúsítottat hallgattak ki.

Az alezredes kérdésre válaszolva elmondta: a Magyarországra történő beutazás szabályait kormányhatározat rögzíti, a jogszabály szerint nem magyar állampolgárok a kétoldalú megállapodásokkal érintett államok kivételével továbbra sem léphetnek be az ország területére. A külföldre utazással kapcsolatban azt hangsúlyozta: célszerű előzőleg a konzuli szolgálat honlapján ellenőrizni, hogy az adott országba beutazni lehetséges-e.

Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője bejelentette: a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a közelmúltban hivatalból nyomozást rendelt el egy a közösségi médiában megjelent videofelvétellel kapcsolatban. A „mentős videóként közismertté vált” felvétellel összefüggésben kedden egy nőt gyanúsítottként hallgattak ki, majd kutatást tartottak az otthonában, ahol bizonyítékokat foglaltak le. Hozzátette: a nyomozás során a gyanúsított szabadlábon védekezik.

Az MSZP közösségi oldalára június elején került fel egy videó, amelyben egy magát mentősnek kiadó nő beszélgetett Korózs Lajos szocialista képviselővel. A párt oldaláról azóta lekerült felvételen a nő azt állította, hogy mentősként dolgozik, és egyebek mellett a kórházi ágyak kiürítése után a rossz ellátás miatt elhunyt betegekről beszélt. A nőről kiderült, hogy semmilyen egészségügyi nyilvántartásban nem szerepel, az Emberi Erőforrások Minisztériuma ezért rémhírterjesztés miatt büntetőfeljelentést tett az ügyben. Az MSZP-ben a történtek miatt belső vizsgálat indult.