A mai ésszel felfoghatatlan trianoni veszteség mellett arra is emlékezni kell a nemzeti összetartozás napján, hogy „az akkori és a mai Magyarország is meg tudott kapaszkodni”, talpra tudott állni – hangsúlyozta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán hétfőn.

Potápi Árpád János célként említette, hogy a vesztes 20. század után az „erősödő, büszke magyarság” a 21. század nyertese legyen.

Kiemelte: 2010 és 2014 között megszülettek „a magyarságot a lelkületében megerősítő” jogszabályok, a következő törvényhozási ciklusban pedig megkezdődtek azok a programok, amelyek a külhoni magyarság szülőföldjén boldogulását támogatják.

A Kossuth rádió 180 perc című műsorában az államtitkár elmondta: az alapvetően vidéki környezetben élő magyarság elsősorban mezőgazdasági, feldolgozóipari, turisztikai vállalkozásait támogató programokra a Vajdaságban 60, Kárpátalján 32 milliárd forintot fordítottak, de nyújtanak támogatást a Mezőségben, a Felvidéken és kisebb kerettel a Muravidéken és Horvátországban is.