Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Hirdetés

Rétvári Bence (KDNP), a térség országgyűlési képviselője emlékeztetett arra, hogy Magyarország a bevándorlás ügyében egyértelműen megfogalmazta álláspontját: megvédi az ország határait és ellenzi azt a fajta szervezett betelepítést, amit Brüsszelből próbálnak ránk erőltetni.

Az ENSZ kimutatásai szerint hárommilliárd ember él szegénységben, azaz napi két dollárnál kisebb összegből. Ennek a hárommilliárd embernek évente körülbelül nyolcvanmillió gyereke születik, azaz ennyivel növekszik a szegénységben élők száma – mutatott rá a politikus.

Rétvári Bence elmondta, ha közülük évente egymillió embert Európába és ugyanennyit az Amerikai Egyesült Államokba telepítenek, az nem oldja meg a problémát, de a fogadó országoknak közbiztonsági kockázatot és olyan gazdasági tehertételt jelent, ami veszélyezteti képességüket a további segítségnyújtásra.

„A világ szegényeinek támogatására a helyes út az, amit a Hungary Helps program követ, azaz helyben segíteni. Ha a nyugat-európai országok segíteni akarnak, azt az utat kell követniük, melyet Magyarország követ, az igazi segítség a helyben nyújtott segítés politikája. A migráció kockázatokkal jár és nem tud valódi eredményeket elérni” – jelentette ki az államtitkár.

Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps program megvalósításáért felelős államtitkár felidézte, hogy 2016-ban a nyugati országok közül elsőként Magyarország indított programot az üldözött keresztények megsegítésére.

Közölte: a Hungary Helps nevű kezdeményezés keretében a Közel-Keleten „több országban és a szubszaharai térségben járulunk hozzá”, hogy a vallásuk miatt üldözött közösségek megmaradjanak.

Elmondta, hogy a Srí Lankán a keresztény közösségeket ért iszlamista támadás áldozatainak a magyar kormány húszmillió forintos gyorssegélyt ajánlott fel. Az adományt a gyerekáldozatoknak és az árvaságra jutott gyerekeknek továbbítják a helyi egyházi vezetők, illetve a keresztény közösségek.